Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2018. szeptember 26., szerda, 13:00, Armand ^^

Ritkaságokkal teli válogatásalbummal jelentkezik a San Diego-i death-grind banda, a Cattle Decapitation. Medium Rarities című anyaguk november 23-án adja ki a Metal Blade gondozásában. A válogatáslemezre hat korábban ki nem adott dal került fel, valamint egyén ritka rég elveszettnek hitt bónusz felvételek. Erről most An Explosion Of Insides daluk újrajátszott változata ismerhető meg.


Travis Ryan frontember a válogatásalbum kapcsán így nyilatkozott:

"A Medium Rarities egy olyan projekt, amit nagyjából tíz évvel ezelőtt indítottunk. Most örömmel jelenthetjük be, hogy végre sikerült megvalósítani a dolgot! 2008-ban elkezdtem összegyűjteni a korábban ki nem adott dalainkat, import bónusz dalait és EP-exkluzivitásainkat, sőt, már a borítót is elkezdte papírra vetni a legendás Wes Benscoter. Időközben felfedeztük, hogy hiányzik egy kulcsnóta a kollekcióból. A To Serve Man című albumunknak volt egy bónusz track-je, ami annak idején csak a japán verzión lehetett volna megtalálni, de még oda sem sikerült felhelyeznünk, mivel mindannyiónk rögzített példánya elveszett - úgy tűnt, örökre... Úgy éreztük, hogy enélkül a bónusz dal nélkül nem is nagyon lenne értelme e válogatás kiadásának, ezért a projektet átmenetileg le is fújtuk. Aztán végül Heather Parsons (aki a Metal Blade munkatársa) egy régi lemezen megtalálta ezt az elveszett nótát, a kiadó rejtett archívumában! A felvétellel együtt előkerült a dal szövege is; így mi gyorsan neki is láttunk a stúdiós munkáknak és a maszterizálásnak. Egyébként ez egy nagyon fasza, precíz kis válogatás-album, amit kiadatlan és nehezen beszerezhető dalok alkotnak. A pakknak természetesen részei a dalszövegek is; arról nem is beszélve, hogy a bakelites verziók különféle gyilkos változatokban jelennek meg, mivel tudjuk, hogy ez kell az embereknek. Az én személyes kedvencem azonban mégis a kazetta, amit direkt úgy terveztünk, hogy olyan vintage cucc legyen belőle, mint amilyeneket annak idején, gyerekkorunkban agyonhallgattunk, rajta a klasszikus Metal Blade-logóval! Rengeteg munkánk van ebben az anyagban, de most végre elétek tárhatjuk ezeket a ritkaságokat!"
 
Obscene Extreme 2010 - 2010. július 15-17, Trutnov
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. július 20., kedd, 23:16
Cattle Decapitation - The Harvest Floor (2009)
Kritika, butch @ 2009. február 9., hétfő, 09:39
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.335 seconds to render