Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2018. május 22., kedd, 21:00, Armand ^^

Egy utolsó turnékör után beszünteti tevékenységét a német thrash metalos Dew-Scented. A több mint huszonöt éven át működő zenekar összesen 10 stúdióalbumot és egy válogatáslemezt adott ki és a világon mindenfelé koncerteztek.

"Minden jónak vége szakad egyszer!" - írja a zenekar a feloszlást bejelentő Facebook posztjában. "Már huszonhat intenzív éve hozzuk az áldozatokat a thrash metal ügyéért, és ugyan számos tényező dolgozott ellenünk, a Dew-Scented sosem oszlott fel, de még csak nem is álltunk le jelentősebb időre. Mindig is nagyszerű lehetőségeink voltak, meg persze hajtott minket az akarat, hogy haladjunk előre. Összességében nagyszerűen éreztük magunkat az általunk imádott zenének köszönhetően, és nemcsak óriási koncerteket adtunk szerte a világon, de tíz lemezünk is megjelent, ami pedig a legfontosabb, rengeteg életre szóló barátságot kötöttünk a zenekar révén. Most azonban be kellett látnunk, hogy nem tudunk továbbmenni, mert a Dew-Scented nem működik teljes és folyamatos elkötelezettség nélkül. Az pedig sajnos nem lehetséges, hogy teljes időben elkötelezzük magunkat a jövőben is a banda mellett, mert az évek során az életünk másfelé indult. Ennek fényében úgy érezzük, a legjobb megfelelő, teljesen pozitív érzésekkel befejezni. Felismervén ezt a problémát, úgy éreztük, az lesz a legjobb, ha méltó módon, pozitív érzésekkel zárjuk le ezt az epikus fejezetet."


"A Dew-Scented az elkövetkezendő hónapokban fogja utolsó koncertjeit adni; 2018. október 6-án, szombaton pedig egy legutolsó speciális bulit tartunk bandánk szülővárosában, az észak-németországi Walsrodéban. Így kívánjuk megünnepelni a zenekar örökségét, még egy utolsó alkalommal."

"Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki velünk volt az évek során; aki szerette és támogatta a Dew-Scented-et, bárhol, bármikor, bármilyen alkalommal. Tehát tulajdonképpen mindenkinek, aki ezt olvassa."
 



Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.322 seconds to render