Pont az a hangulat hiányzik belőle, ami miatt az elődje tetszett. Nagyon elment az egész ilyen mindent bele irányba. Már az előzőnél is éreztem, hogy a kevesebb, néha több elv szerint jobb is lehetne.
Kövezzetek meg, de a Candlemass eddig totál kimaradt nálam! Viszont, ez egész jó lemez lett, és ha a szakértők (boymester, farrrkas) azt mondják ennél vannak sokkal jobb lemezeik is, akkor nincs mese, pótolnom kell.
Ha már stonert akarok hallgatni, akkor azért nem egy ennél sokkal jobb hazai csapatot tudnék mondani. A vokalizálás - ami nálam fontos pont - nem üti meg a mércét sajnos, így el is vérzik a csapat.
Nem vagyok híve (nagyon nem) az egy számos anyagoknak. Ebben is elveszett a lényeg szerintem. Én legalábbis nem érzem a koncepciót benne, pedig vannak kimondottan szép ambient/post rock pillanatai. Széteső, vontatott, ráadásul hosszú is.
Továbbra sem értem miért kellett egy Geoff Tate (hang)klón? A lemez egyébként korrekt anyag, de semmi extra.
Speed AOR bandájának hatása tagadhatatlan, de ez csak jót tett a lemeznek.
Ez az a fajta lemez, amiben semmi extrát nem találok (na jó, a tajvani verzió érdekes), sok-sok sablon és panel felhasználásával készült iparosmunkának érzem.
Olvassátok el az ismertetőt. :-)
Trombi és a tűzmanó, meg az egész Tömlő Band csatlakozott ehhez a produkcióhoz, még Trombitás Frédi is ott van közöttük valahol (az Omegával semmi bajom!) Kb. Nascence véleményén vagyok. Nem amatőr a produkció, én el tudom képzelni, hogy ezt élvezettel lehet hallgatni, csak ne nekem kelljen. Annyi fülbántó elemet is sikerült beledarálni ebbe a moslékba, hogy vederszámra lehetne a disznók elé önteni. A hipster black metal elnevezés pedig azt hiszem a hab a tortán, és ebből ki is derült a véleményem a hipster divatról. Egyesnél azért több zeneiség van benne, de én irtózóm ennek a lemeznek minden pillanatától, ezért nincs tolerancia.
Bajban vagyok a Candlemass-szel, mert tudom, hogy boymesternek valahol igaza van a kritikában a dalokat illetően, mégis dúdolom őket egész nap, ha hallgatom, ha nem. Az Astorolus nálam 10 pontos doom metal nóta, tízszer egymás után képes lennék meghallgatni, a The Omega Circle is fantasztikus dal, és a többiben is megtalálom a kis kényelmes paplan alatti zugomat, ahol biztonságban, jól érzem magam, de ha kibújok a paplan alól, észreveszem én is, amit nem szeretnék. A Mars and Volcanos (Candlemass) meg az Into the Fire... (Avatarium) megegyező riffje a House of Doom közepén szintén megtalálható, ami már kicsit sok. Be kell látnom, hogy a Black Trinity és a Death's Wheel középszerű dalok lettek Candlemass mércével nézve. A Splendor... megteszi nyitódalnak, ami nem elég egy Candlemasstől, viszont az Under the Ocean szerintem igenis jó dal és a Bridge of the Blind is szép, kellemes. Igen, igen, én is úgy érzem, hogy Edling túlzottan ismétli önmagát, minden téren, borító, szövegek, riffek, témák, és... uh... egye fene, kimondom... le kellett volna állni a Psalms of the Dead után (persze az Astorolus kijöhetett volna kislemezen), de ugyanakkor van Edlingben valami fanatikus nyughatatlanság, ami szimpatikussá teszi őt, és megbocsáthatóvá a gyengébb dalait. Hiába, nem tudok érzelemmentesen hozzáállni Edling doom metaljához, és ezt az elfogultságot vállalom.
Ezek a dalok nem épp annyira ütősek, mint a House of Dead album dalai voltak. A második fele izmosabb, de tény és való, nem egy szokványos stoner banda az Ordos, jellemzi őket egyfajta sajátos hangulat, és ez tetszik.
A vokál hangszíne néha a GuilThee-t juttatta eszembe, azzal a különbséggel, hogy ezt itt sokszor hamisnak hallom. A zene pedig nagyrészt vontatott, nem sok érdekfeszítő dolgot sikerült belepréselni, eltekintve néhány apróbb hangulatosnak mondható pillanattól.
A Queensryche valóban elhagyta a progresszív jelzőt már jó ideje, de nekem kimondottan tetszik a Geoff Tate nélküli rock/metal zenekar. Lendületet kaptak, kellemes dalokat írnak, még ha megváltani nem is fogják a világot. Egyszerűen jó hallgatni, még a napfény is másképp süt a városra, amikor ez szól a fülembe.
Minőségi anyag, de hát a profizmust elvárhatjuk tőlük, ugyebár. Az biztos, hogy sokaknak be fog jönni a lemez, rendesen odatették magukat dalok szempontjából is. Erős anyag és roppant slágeres is. Szinte azonnal megadja magát, szerintem kicsit túlságosan is kínálgatja magát, így hamar rá fogok unni, de sokan ezzel nem így lesznek, főleg, akikhez eleve ez a dallamosabb death metal áll közelebb.
Na, ez megfeküdte a gyomromat. Bombaszt és rikácsolás. Azt hittem, valami Sigh-féle anyagra lesz kilátás, de ez csak azért van, mert olyan keveset tudok a Keletről, hogy azzal a kevéssel asszociálok mindent, amiről történetesen tudok valamit.
Nem az én műfajom, nagyon nem. Teljesen más beállítottságú vagyok, ezért nem is érdemes a véleményemmel foglalkozni. Viszont lement a lemez, és cseppet sem éreztem zavarónak, kínosnak, vagy bármi hasonlónak, pedig sok más zenekar esetében ezt tapasztalom (nem akarok neveket mondani, de páran megfordultak itt a HP-n is). Magyar nyelvű, keménykötésű, dallamos rock/metal zene, amelyen érződik napjaink fiatalsága, de jobb dalokkal, mint amihez szokva vagyok. A kicsit Tankcsapda-ízű Más világra és főleg a keményebb Süllyedő Hajóra kimondottan felfigyeltem. Szerintem le fogják mosni a többi hasonszőrű zenekart! A pontszámom az ízlésem és az objektivitásom keresztmetszetéből született.
A borító alapján már fentem a kést, hogy valami alterszar zene lesz, de aztán kellemesen csalódtam, mert tetszetős dolgokat hallottam.
Kellemes, de nem túl izgalmas.
Az a vokál meg a keverése az valami borzalom.
Ez úgy sz@r ahogy van.
Nem tetszett, de nem is nekem szól.
Kellemes kis hallgatnivaló.
Érdekes zene.
Na ez meglepett. Tetszenek a kemény hangzású gitárok és a jó számok. Hiánypótló alkotás.
Engedtessétek meg, hogy had legyek a pólus másik vége. :) Egyszerűen imádom ezt az anyagot, s tényleg. Azt hiszem, ilyennek kell lennie egy orosz hipszter fekete fémnek. Engem nem zavar az a féle nacionalizmus sem amivel néhol át van szőve, ez még az egészséges kategória. :) - Akinek pedig az előző albumuk tetszett, az biztos lehet a dolgában, hogy ez még a bemutatkozó lemezükre is köröket ráver. :) - Nem miattuk kezdtem el az angol mellett az orosz nyelvvel is foglalkozni. :)
Doomféle iparosmunka...
Aki híve a stoner, doom metal és/vagy rock kategóriáknak az itt tuti nem fog mellé lőni. Az előző albumukkal kapcsolatosan felvetett gondolataim továbbra is állnak, de ez ettől még egy szerethető s jó lemez amit mindenki figyelmébe ajánlok. :)
Ebben a minőségben, s hosszban összefoglalva ez kimeríti az Emberiesség Elleni Bűntett fogalmát...
Vitathatatlan, hogy a Geoff Tate nélküli zenekar életképes, s van bennük alkotói vér. Aki továbbra is nagy barátja a stílusnak, zenekarnak az nem fog csalódni. Minőségi munka ez kérem a javából.
Szerelem sokadik hallgatásra. :)
Melódikus death/black az ázsiai hagyományokhoz, témakörökhöz igazítva. A stílus kedvelőinek biztos üde színfolt ez a lassan 24 éve működő zenekar. Próbálom szélesre tárni az érdeklődésemet, de azért nem mindent vesz be egy könnyen a gyomrom. Inkább szerethető, mint izgalmas produkció. - Azért a basszer kisasszonyt naponta többször is. Azt hiszem ennyi... (Igazából Dani Filth-ék, s pl. az Anorexia Nervosa köröket rávert már évekkel ezelőtt erre a produkcióra. Valahol, sajnos a zenekar elvesztette az autentikusságát.)
Semmivel sem rosszabb, mint az AWS. Jövőre meg jön a Dal megmérettetés?
Sajnos helytállóak az oltások, megmosolyogtató mind a zene, mind a külsőségek, mind a borító. Mi is akarna ez lenni? Ez a hipszter black metal, saját definiciójuk szerint?
A Psalms és a Death Magic Doom is zseniális volt anno, a friss lemezről viszont sok jót nem tudok mondani. Laposak a nóták egyszerűen...és érdekes módon nem is az éneknél bukik el az anyag.
Bántóan átlagos zene. Amikor találkozol egy héten 20-25 ilyen átlagos cuccal, kicsit megrendül a hited a mai "tömegtermelésben".
Gyengeségként csak a tiszta éneket tudom megemlíteni. Ezt leszámítva egy magas színvonalú funeral doom anyagról beszélünk.
Már nem teljesen az én ízlésemnek való amit a Soilwork csinál, de hatalmas szó hogy meg tudtak maradni izgalmasnak. A zenészi teljesítményeket tekintve pedig fenomenális amit hallunk.
Jót mondani nem tudok, rosszat mondani nem akarok tipikus esete!
Adjak rá 5 pontot, mert van benne munka? Valóban...van benne minden hangszerből, továbbá minden stílust kipróbáltak. Az előző albumuk is fejelthető lett, de ezzel most igazolták, hogy identitás zavarban szenvednek. Annyira giccses és nevetségek a végeredmény, hogy csak a szégyenérzet kerülgetett a röpke 40 perc alatt. Az album első fele ska- és más förtelmes falusi tahó-napok "vidám" hangulatát idézte. A második felében pedig elmerültek az autentikus szlávságuk tévképzeteiben. A boritó pedig továbbra is egy önhitt baszomány (hasonlóan ez előző albumhoz).
Én kifejezetten örülök Geoff Tate távozásának. Az ő orgánuma volt a legnagyobb hátráltatója annak, hogy valaha is végig tudjak hallgatni egy Queensryche albumot. Soha nem értettem, hogy miért ajnározzák őket, mint egy haladó szellemű progmetál bandát. A progresszív jelző nagyon erőltett az esetükben. Többnyire egy korrekt, okosan felépített heavy metált hoznak. Ez most sem változott...néha még élveztem is, bár az új énekes is sok helyen túlzásba esik. A műfaj kötelező sablon elemeit túlerőlteti a rikácsolós orgánumával. A hangszeres részre nem lehet sok panasz: egy nagyon minőségi heavy metál (de nem progresszív). Továbbra is csak elismerem a munkásságukat, de továbbra sem leszünk jóbarátok.
A magyar rock zene tengerében ritkán kutakodok, mert többnyire csak csalódok. A Mudfield is a műfajhoz hű albumot hoz, a rendelekzésre álló stílus-teret teljes mértékben kitölti. Tulajdonképpen ez klasszikusan felépített, kicsit fiatalosabb lendülettel bíró rock-metál anyag. A gitárok megfeszített tempót diktálnak, amit a grunge-os, odamondogatós ének szépen kiegészít. A '90-es években is lazán elfért volna ez az album. Hangulatában, lendületében és persze szövegeiben is nagyon közel áll a Story zenekar Killenium albumához. Ez a hasonlat tőlem egy nagy dícséret.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392. ... 509. Full screen Vertikális nézet
2019. március 16.
9000Sanyi farrrkas Husky Zoolixius voroscsoka nascence ∑:
1. Lew
Soilwork
Verkligheten
8 7.5 9 10 8   8.6
2. 9000Sanyi
Mudfield
Sárrét
9 7 9 7 4 9 8
3. farrrkas
Candlemass
The Door to Doom
7.5 8.5 7 7 5   7.5
4. Femforgacs_HP
Queensryche
The Verdict
7 8 5 8.5   7.5 7.1
5. Weide
Chthonic
Battlefields of Asura
7 4 8 7     6.5
6. Zoolixius
Haze of Summer
Stuzha
6 1 9 10 4 3 6.5
7. nascence
Ordos
The End
6.5 7 4 7 5   6.1
8. McFrost1977
Spüolus
The Final Conclusion
6 5 1 5 8.5   4.3
∑:
7.1 6 6.5 7.7 5.8 6.5 6.8
9000Sanyi 2019. március 18., hétfő, 10:50
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Válasz boymester üzenetére:

Sanyi! Ezt neked címezem:)




Na, de miért? :-)
--
9000Sanyi
boymester 2019. március 17., vasárnap
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Inkább legyen kevés pontozó, minthogy megismétlődjön a 2012-es incidens, amikor 221-es hangpróbán az év legjobb doom lemezét pontozták le sokan valószínűleg tudatmódosító szerek, esetleg félre nyomás miatt. Sokan például 20 meg 30 pontokat akartak adni, de a rendszer bedobott egy tizedesvesszőt. :-) Azóta is gyúrok egy kritikára, de még nem értem el odáig:)
--
Doom is the sound of the soul
boymester 2019. március 16., szombat, 19:33
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Válasz farrrkas üzenetére:

Legutóbb 11 évvel ezelőtt volt olyan a HP-n, hogy 4 pontozó értékeléséből álljon az átlag. 2005 és 2006-ban volt még pár ilyen. Reméljük, a következőkben feltámad a zenehallgatási kedv.

Ha abból indulunk ki, hogy az új kör indulása után néhány órával már legalább 2-3 új ajánlás szokott lenni, akkor nem hiszem, hogy nagy lesz a tolongás. Én régóta tervezek egy kis pihenést, mert rengeteg időt elvesznek a promós anyagok, de többször is elcsábultam... Ha megint kevesen lesztek, talán beszállok.
--
Doom is the sound of the soul
farrrkas 2019. március 16., szombat, 19:06
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Legutóbb 11 évvel ezelőtt volt olyan a HP-n, hogy 4 pontozó értékeléséből álljon az átlag. 2005 és 2006-ban volt még pár ilyen. Reméljük, a következőkben feltámad a zenehallgatási kedv.
boymester 2019. március 13., szerda, 20:38
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Sanyi! Ezt neked címezem:)


--
Doom is the sound of the soul
Hónaljmankós F... 2019. március 11., hétfő, 17:44
Hónaljmankós F...
Csatlakozott:
2018. január 22.
Hozzászólások: 193
Na gyerekek ezt a kört kihagyom. Sűrítve elmondom a véleményem. A Spüolus tetszik, bár farrrkas kollégával egyetértek abban, hogy némi hamiskás beszédfoszlány felüti a fejét. Viszont az egész nagyon jó, és örülök a magyar nyelvnek. Tízes úgy ahogy van. Le is töltöttem ingyé mert megint le vagyok égve. Egy kicsit Khrul világára is emlékeztet ami nem lebaszás hanem pozitívum. Soilwork, Mudfield, Queensryche, Chthonic, Haze of Summer belehallgattam mindegyikbe de nem szeretném az egész lemezt végig hallgatni egyiktől se. Trollkodni se szeretnék a xar pontjaimmal. Egyik se vág a mimóza ízlésembe. A Candlemass-tól a kedvenc lemezem a Tales of Creation gondolom ahhoz képest minőségileg bár unalmasan riffelgetnek kiugró jó szám nélkül. Mondjuk említett lemezen minden szám kiugró volt. Az Ordos az átlagnál érdekfeszítőbben játssza doom-ot, de az én ingerküszöbömet nem nagyon érik el. A mindig említett 500-ba nem férnének bele. Pedig nem rossz amit csinálnak.
Minden jót mindenkinek. Maradjunk maradiak és szeressük a '80-as évek thrash lemezeit.
boymester 2019. március 9., szombat, 08:03
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Válasz farrrkas üzenetére:


Értem a hozzáállásod. Azt hiszem, ezzel én is egyet tudok érteni, a Krux-szal és az Abstrakt Algebrával kapcsolatban úgy szintén, azok is kiváló lemezek. Az agyam azt diktálja (a szívem nem), hogy lennie kell egy pontnak, ahol azt mondod, eddig és ne tovább. Lehetett volna ügyködni tovább a The Doomsday Kingdommal, az Avatariummal. Túl nagyok az elvárások egy Candlemass lemeztől. Biztos vagyok benne, ha ezek nem Candlemass néven jönnek ki, nem lenne keserű szájíze senkinek. Ez azt a tudathasadásos állapotot eredményezi nálam, hogy tetszik a lemez, örülök, hogy hallhatok új dalokat, titokban nem is zavar annyira, hanem inkább hallgatom (biztosan te is), az agyam meg azt hajtogatja, hogy csak ne jött volna ki Candlemass név alatt, bármennyire is Candlemass a stílusa. Na, mindegy. Fő, hogy Edling bírja csinálni.

(yes)
--
Doom is the sound of the soul
farrrkas 2019. március 9., szombat, 06:55
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Válasz boymester üzenetére:

Farrrkas! Én örülök a folytatásnak a Candlemass esetében. Legyen még 10 lemez, de ennél semmivel sem rosszabb, legfeljebb kicsit jobb minőségben, mert nagyon kevesen ütik meg Edling dalszerzői minőségét, önismétléstől függetlenül! Ehhez az anyaghoz képest számomra az inkább érdekes, mint jó Dactylis Glomerata kivételével mind előrébb végez, sőt, a három Krux és Abstrakt Algebra is... Viszont Leif munkája csak önmagához mérhető, viszonyítható...

Értem a hozzáállásod. Azt hiszem, ezzel én is egyet tudok érteni, a Krux-szal és az Abstrakt Algebrával kapcsolatban úgy szintén, azok is kiváló lemezek. Az agyam azt diktálja (a szívem nem), hogy lennie kell egy pontnak, ahol azt mondod, eddig és ne tovább. Lehetett volna ügyködni tovább a The Doomsday Kingdommal, az Avatariummal. Túl nagyok az elvárások egy Candlemass lemeztől. Biztos vagyok benne, ha ezek nem Candlemass néven jönnek ki, nem lenne keserű szájíze senkinek. Ez azt a tudathasadásos állapotot eredményezi nálam, hogy tetszik a lemez, örülök, hogy hallhatok új dalokat, titokban nem is zavar annyira, hanem inkább hallgatom (biztosan te is), az agyam meg azt hajtogatja, hogy csak ne jött volna ki Candlemass név alatt, bármennyire is Candlemass a stílusa. Na, mindegy. Fő, hogy Edling bírja csinálni.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render