"Ronnie J. Dio is the voice of metal" áll egy rajongói oldal kezdőlapján az énekes
vigyorgó fotója felett. Elfogultság nélkül állítható, hogy a kijelentés nagyon igaz.
Talán csak Halfi bátyó és Dickinson mester érdemes még RJD mellett erre a címre.
Ronald James Padavona - mert ez a becsületes neve - nem tett sem alternatív rockos
sem tollboás indusztrális kitérőket, mindvégig kitartott - és kitart ma is - a fémzene mellett.
A ma 62(!) éves énekes hangja még mindig ugyanolyan erőteljes és kifejező, mint
egykoron az Elf-ben, a Rainbow soraiban vagy a Sabbath kötelékében.
Saját csapatát 1983-tól "üzemelteti" néhány éves B.S.-os kitérő kivételével.
Első szólóalbuma a "Holy Diver" nemzetközi sikereket, világhírt hozott s az a legnagyobb példányszámban
eladott heavy metal lemezek egyike lett. A legenda szerint Ronnie sokszor látogatott el Dél-Anglia
középkori kastélyaiba - többek között a Tintagel-be (Arthur és a kerekasztal otthona) -
hogy ihletet nyerjen új, szóló karrierjéhez.
A kiválóan sikerült albumon mutatkozott be a nagyközönség előtt egy Vivan Campbell nevű ifjú gitáros.
A Holy Diver korong borítója ellentmondásba sorolta Ronnie imágóját. Több vallási csoport is sátánistának
minősítette az albumot a frontfestmény alapján (amin Manny a mutáns malkovita óriás vizbe fojt egy papot).
Ennyit az amerikai bamba-borjú gondolkodásmódról.
A bemutatkozó albumot követő Last in Line és a Sacred Heart lemezek ugyanazt a magas színvonalat képviselik
olyan klasszikus számokkal, mint az "Egypt" vagy az "Evil Eyes".
A 87-es Dream Evil-en már egy új gitáros pengeti a hathúrost, a nem túl sok virtuozítással megáldott, de
annál megbízhatóbb iparos Craig Goldie. A modernebb gitárhangzás ellenére az "álomgonosz" Ronnie leglágyabb
albuma. A minőség itt is magas, méltán lett ez az album is klasszikus.
A 89-es Lock Up The Wolves előtt Ronnie ismét gitáros problémákkal küzdött. Az 5000 jelentkező közül az akkor
18 éves, totál ismeretlen Rowan Robertson lett a kiválasztott. A LUTW-n nem is műveli rosszul a gitározást,
de a dalok nívója meg sem közelíti az első három lemezt.
Néhány évnyi Sabbath-kodás után Ronnie a Strange Highways-szel tért vissza a szólópályájához.
Az újjászervezett csapatban a fő kérdés ismét az volt: ki lesz a gitáros. A korábbi World War III hathúros,
a csilli-villi-mentes zord, "modern" gitározásról ismert Tracy G. állt Dio oldalára. Az eredmény nem is lehetett
más: két, mesék, sárkányok, kastélyok nélküli hideg, morózus album (Strange Highways, Angry Machines).
Dio egy kis időkérés után (Inferno - Last In Live) visszakanyarodott az első albumok világához. A 2000-ben
megjelent Magica c. konceptlemezen már nem Tracy, hanem ismét Craig gitározik. Goldie nem maradt
sokáig, a Killing The Dragon c. brilliáns albumon már - a korábbi Bad Moon Rising tag - Doug Aldrich riffel és
szólózik. A Dragon lemez minden ízében a klasszikus albumok folytatása.
Doug sajnos nem maradt több lemezre Dio mellett; a sárkányok helyett inkább a fehér kígyókat választotta.
A Master Of The Moon című legújabb cd-n ismét előkerült Craig Goldie és a középszerűbb gitározás. Az énekhang
azonban változatlan már majd 40 éve.
"The Man With Voice Of Gold"