Meglehetősen nagy meglepetés volt a Zonaria névre hallgató eleddig számomra ismeretlen formáció Infamy And The Breed albuma. Először a myspace-en bukkantam a csapatra és rögtön mély sebeket ütött rajtam a svéd acél. Erről bizony írni kell!

 A zenekar pofátlanul fiatal (átlag életkor durván 21 év) és azt kell, hogy mondjam, eszméletlen jó debütalbumot hoztak össze a srácok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagy gőteborgi / svéd death metal hullám lecsengése után nem nagyon követtem az irányzat alakulását, leszámítva a nevesebb képviselők aktuális anyagait. Sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy a metalcore masszívan földhöz verte az egész irányzatot, ebben a helyzetben a „nagyok” össze-vissza bóklásznak, mint májusi cserebogár a diófa ágai között és érthetetlen, de legalábbis közepes albumokkal próbálnak pozícióban maradni, (tisztelet a kivételnek) így nincs más lehetőség a stílus kedvelőinek mint, bízni a fiatalokban és keresgélni a tucatszám megjelenő ismeretlen anyag között, hátha gyémántra lelnek. Jelentem én találtam egyet!


 Pedig a cd kézhezvételekor egy cseppet elbizonytalanodtam. Kicsit klisés, ezerszer, ezer formában elkészített borítókép, belül majd minden oldalon diszkréten fekete szemfestékkel kikent fiatalok fotói, amint csak úgy Keep Of Kalessin módjára fémmel kivert bőr cuccokban pózolnak a kamerának. Egyébként szó se róla, minden nagyon profi, csak hát kezd már ez az imidzs is kicsit „tú mács” lenni, de persze a zene a lényeg, ami viszont nagyon ott van.

 Párhuzamként abszolút megemlíthető szinte az összes nagy példakép neve (In Flames, Dark Tranquility, Arch Enemy és még egy csipetnyi Dimmu Borgir is), de a fiatalok hatásaikat nagyon jól beépítik a saját zenei világukba, szó sincs nyúlásról, vagy másolásról. Mesterien használják ki az adottságaikat és lehetőségeiket, ami igazán kerek, komplett és élvezetes számok formájában ölt testet. Pedig nincsenek itt nagy hangszeres villantások, nem különleges, vagy marha egyedi amit csinálnak, csak egyszerűen élvezet minden egyes perce! Az olyan számok, mint az ultra fülbemászó Image Of Myslef, a tiszta énekkel is megtámogatott Attending Annihilation, vagy az őrlő Descend Into Chaos mellett nem mehet el szó nélkül egy jó érzésű hallgató sem. Az egész anyagból árad az energia, a fiatalos lendület, a zabolátlan igazi tiszta erő. Minden szám tartalmaz bőven kapaszkodót, megjegyezhető pillanatokat, így ügyesen elkerülik a babkása és az egyszeri hallgató közismert esetét.



 Azt látom, hogy ebben az iszonyat zenei dömpingben sokan elvesztek. Mármint hallgatóként. Sokan állandóan a „Jackpotot” várják, számukra szinte minden album átlagos, tucat, vagy csak hallgatható, amit a havonta megjelenő cédék számát tekintve egy kicsit meg is értek, de érdemes néha leszállni a 6:20-as gyorsról, kicsit körbenézni és felismerni az igazi értékeket. Lehet hogy a Zonaria nem a legegyedibb, a leginnovatívabb, a legtechnikásabb, legprogresszívebb és egyben a leghagyománytisztelőbb, de ez számomra érdektelen, mert csak egy dolog számít, mégpedig az, hogy az Infamy And The Breed üt. Nem kicsit, hanem nagyot!