Na igen. Minden jobb csapatnak eljön az az idő, amikor csinál egy olyan lemezt, ami teljesen megosztja a rajongótábort. Elég a Hypocrisy - Catch 22 című remekművére gondolni, ami ugyebár kettétépte a fanokat, voltak, akik megutálták a zenekart, voltak, akik akkor szerették meg igazán. Nos, a Kataklysm történetének második ilyen albuma elé érzezett. Ennél az albumnál sokszor az az érzésem volt, hogy hallottam már valahol ezt a riffet, ezt a témát, stb. A címadó dal a véleményem szerint nagyon hasonlít az előző album Where the enemy sleeps c. nótájára. Ami ugyebár nem rossz, de már elsütötték egyszer. Nade ezt ne feszegessük, lépjünk túl a "koppintáson". Mint tudjuk, a zenekar védjegye a hyperblast. Ezek adják a dalnak a lendületet, az erőt. Azonban itt ezt túlzásba vitték, a dob borzasztóan előtérben van, a gitár szinte elvész, (The resurrected) és így elvész a szokásos hangzás. Összességében nem rossz lemez ez. Ismét meghúznám a Catch 22 - Serenity in fire párhuzamot, ugyanis akik azzal a lemezzel ismerték meg a Hypocrisyt, nem csalódtak benne, ugyanis nem tudták, hogy előtte a zenekar olyan alapműveket tett le, mint a The final chapter vagy a Hypocrisy. De ott is, amikor a The arrival képében megérkezett az új anyag, rögtön eloszlatta a kételyeket, visszaterelte a zenét a hagyományos medrébe. Reménykedjünk, hogy a Kataklysm hasonlóképp fog visszatérni.