From The Shores
Of Apathy (2016)
 
   Meglehetősen ismert zenekarokkal turnézott már a biztos rajongói bázist is kiépítő olasz melodikus death metal banda, a From The Shores annak ellenére, hogy eddig egyetlen, debütálás gyanánt szolgáló lemezük tavaly jelent meg Of Apathy címmel. Ha ilyen információk birtokába jut az ember, könnyen következtethet ki hülyeségeket egyetlen meghallgatott dallam nélkül, mert rögtön túlzott felhajtást sejthetünk egy zenekar esetében, mivel a második lehetőség, miszerint nagyon ott vannak a szeren, sokkal kevesebb alkalommal szokott bejönni. Kategorizálási mániámon újfent kifogott azonban a brigád, mivel tökéletesen a két útvonal közé tehető 2008-ban megkezdett pályájuk, miszerint értenek a tömeg felpörgetéséhez, beizzításához, ami élőben nagy bulikat jelent, másrészt hangszerekkel művelt játszadozásaik sem feltétlenül lenézendők. Lovecrafti világot idéző borítójuk (valamint megvásárolható pólóik, egyéb tárgyaik) megmarad a sötétség lehetőségét csak meglebegtető, felvillantó szinten, zenéjük túlzott mélységektől mentes, tökös aprítás, amibe a dallamok, melódiák is pont annyira férnek bele, hogy ne lehessen pusztán death metalként emlegetni őket. Nyíltan nagy példaképük és kedvencük a The Black Dahlia Murder és az ezredforduló környéki At The Gates, melyekből pont annyit merítenek, hogy igazán erős lemezt tudjanak összekovácsolni a múlt szilánkjaiból, amik még ugyanolyan élesek és kellemetlenek a szemfehérjébe jutva. Néhány dobos cserét leszámítva jó ideje stabil felállással rendelkeznek, ami szintén előny egy aktívan koncertező bandánál, így jelen lemezt is összeszokott tagok rögzítették. Érdemes meg is említeni őket, főként a Leonardo és Giorgio által alkotott gitáros duót, akik megfelelően adagolják a húzósabbnál húzósabb riffeket, ahogy azt a nagymesterektől ellesték, valamint a könnyedebb részeket is megfelelően hangulatossá tudták tenni. Sajnos szólóból visszafogták magukat, de a néhány meglévő virgázás igazán jól tudott esni zenei közegében. Az énekért Luca felel, akinek szintén nagy súly volt a vállán, lévén ebben a műfajban már nem igazán lehet új hangszínt bevezetni, így a lehető legváltozatosabb üvöltési formulák mellett döntött. Aztán itt van Nicoló, aki a dobokért felelős, a bandaképeket elnézve pedig a zene fogja egyszer igazán naggyá tenni. Félretéve a gonoszkodást, minden tiszteletem a kis növésű embernek, aki láthatóan rövid karjaival úgy veri szét időnként a cájgot, hogy öröm hallgatni. Na és itt van Theo, aki basszusgitáron játszik, valahol a háttérben. A keverés eléggé kivéreztette a hangszert bánatomra, mert én mindig élvezettel hallgatom, főleg, ha mer elkalandozni, önálló életet élni és nem csak egy gépezet kattogó, monoton hangjaként funkcionálni. A banda korábbi demóiban előfordult némi metalcore is, aminek kikopását már kevésbé bánom. 
   A 37 perces kiadvány minden erőlködésük ellenére időnként önismétlésbe, unalomba fullad, ami leginkább annak tudható be, hogy nem élőben hallgatjuk. Egyszerűen túl energikus és pörgető jellegű ahhoz, hogy leülve, esetleg hátra dőlve elmélkedjünk magasröptű témavilágán. Ezt már a nyitó, instrumentális This Ain’t Another Feast For Crows is bizonyítja, mely letépi az arcunkat és segget töröl vele kevesebb, mint egy perc alatt. Szinte ennek a folytatásaként, kiteljesedéseként robban be a Heaven’s Dark Harbringer, ami azonnal a kedvencemmé vált fogósságával, hiába a későbbi hasonló színvonal. Némileg könnyedebb, de még mindig üt a The Constellation Thirst, lezárva a brutalitásban tobzódó, három tételes nyitányt. A feldobott labda után ugyanis a jóval sablonosabb, gyakorlatilag ezerszer hallott To Rest In Arms Of Perfection viszi tovább a csokorba gyűjtött szerzemények sorszámát, ami egy korrekt melo death produkció, de az átlagból talán a közepe táján hallható rövid, de kellően gonosz téma próbálja meg kirángatni. Ugyanezt elég lenne még egyszer leírnom az Incest Of The Wretched és a Primal esetében is, melyek oké, korrekt szerzemények, de mind a hallottuk már kategóriát erősítik. Érdekes, hogy ezek mind hosszabbak valamivel, mint a nyitó dalok, úgyhogy egyértelmű, hogy a banda a rövid erőkifejtésben jobban megtalálja magát. Az Opus XIII viszont hiába rövidebb, ha szimfonikus nyitányával leülteti a lemezt, ami egy nagy lánggal égő zenekar esetében valóságos bűnnek számít. Ezek után a Hourglass erősíti tovább az ismerős megoldások egyre kövéredő listáját, majd az I, The Firebreather tördeltebb ritmusai hívják fel magukra a figyelmet. A rövidebb dalok egyértelmű dominanciája után félve ugrottam neki elsőre a Weakness Of The Flesh kiadványt záró nyolc percének, ami természetesen jogos félelemnek bizonyult. A tételben van úgy 4 percnyi, elfogadhatónak mondható zúzás, 1-2 perc unalmas, monoton menetelés, némi csend, majd zavarukban még fél percre való újabb, teljesen felesleges szimfonikus maszatolást szedtek össze.
 

   Biztosan kemény bulikat tud összerántani a From The Shores, de egy lassan 10 éves zenekar, amely egy rövid lemezen ellövi minden puskaporát úgy, hogy a végére érezhetően kifogyjon minden hangból, nem tölt el túl sok bizalommal annak tekintetében, hogy még keresni fogom őket. Egy hétköznapi dühkitörés aláfestő zenéjének természetesen megteszi a lemez, főleg az első fele, ami megkapóra sikerült, a folyatás alatt viszont egyre türelmetlenebbül szemezgethetünk más lemez után a polcunkon. Ettől függetlenül az említett bandák kedvelőinek mindenképp megér egy próbálkozást ez az album. 
From_The_Shores_Of_Apathy_2016
Kiadó:
Stílus:
melodikus death metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.This Aint Another Feast For Crows
2.Heaven’s Dark Harbringer
3.The Constellation Thirst
4.To Rest In The Arms Of Perfection
5.Incest Of The Wretched
6.Primal
7.Opus XIII
8.Hourglass
9.I, The Firebreather
10.Weakness Of The Flesh
Írta:
boymester
2017. augusztus 2., szerda, 18:32
Facebook:
Needless - Heresy (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 14., vasárnap, 13:12
Infernal Conjuration - Infernale Metallum Mortis (2019)
Kritika, boymester @ 2019. június 30., vasárnap, 08:58
Illyria - The Carpathian Summit (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 26., vasárnap, 16:19
Warpath - Malevolent Reprisal (2010)
Kritika, boymester @ 2019. május 19., vasárnap, 14:42
Agos - Aonian Invocation (2018)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:32
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.037 seconds to render