Egyszerre felemelő és megnyugtató érzés látni, hogy 2015-ben is jelennek meg szép számmal underground death- illetve egyéb extrém metal demókazetták. Az internet globális terjedésének köszönhetően az utóbbi évtizedben tonnaszám lettek hozzáférhetőek olyan digitalizált anyagok, melyek 15-20 éve porosodhattak egy másik földrész elfeledett pincéiben, beragadt fiókok mélyén. Számomra rendkívül izgalmas elfoglaltságot jelent az ilyen cuccok begyűjtése, megismerése, ezért aztán mindig külön öröm, amikor becsúszik egy-egy kortárs darab, főleg, ha egy, a hőskorban alakult, de hosszú szünet után újra magára talált magyar zenekarról van szó.

A szentesi Sunstroke 1992-ben született, majd egy ’94-es házi demófelvétel megjelentetése (a bandcamp oldalon meghallgatható) után, 1997-ben feloszlott a zenekar. Hosszú szünet következett, majd 2008-ban Kovács Szabolcs dobos köré új tagság szerveződött, melynek eredménye a jelenlegi felállás: Kovács Szabolcs - dobos (alapító), Molnár Zoltán - ének (ex-Gholgoth), Borka Zoltán - bass, Balogh Árpád - gitár, aki 2012-től erősíti a csapatot, a korábbi gitáros, Dobos Andor helyén (most akkor dobos vagy gitáros - bocs).



2011-ben jelent meg a Demolition címet viselő, három számos demó, mely most szalagos formában is kapható a hazai Neverheard Distro jóvóltából. A negyedórás anyag A oldala tartalmazza a demót, a B oldalon három death-grind klasszikus dal feldolgozása kap helyet: a Delirium az angol Lock Uptól, az Entombed féle Wolverine Blues és a Napalm Death slágere, a Suffer the Children. Nagyjából belőhető ezek alapján a saját zene stílusa is, amiről én első ránézésre a logó és a név alapján azt hittem, thrash lesz. Meg kell jegyezni azért, hogy a Sunstroke zenéje inkább közelít a hagyományosabb death metal vonulathoz, kis kitekintéssel a grindcore irányába. Az Interval kezdő riffeiről a Bleeding korabeli Corpse ugrott be, a dal első percének végén pedig jófajta Incantation, Immolation szerű zúzásba kezd a banda. Szimpatikus, hogy a háromperces dal három jól elkülöníthető szegmensből tevődik össze, ez a könnyed változatosság nagyfokú dinamikát ad az anyagnak. Szintén jó ötlet a vokál stílusának váltakozása: alapjáraton klasszikus death metalos hörgés megy és a kissé tisztább, üvöltős ének is alkalmanként feltűnik. A további dalok hasonló hozzáállásban íródtak: rövid, tömör, de azon belül változatos és erős témákkal. A problémám tényleg és őszintén csak annyi, hogy észre sem veszem és vége a nyolc perces demónak. Mondjuk igaz, én hozzászoktam a funeral doomos kimértséghez, ahol egy nóta átlag negyed óra, de azért elviselnék még többet is a Sunstroke dalaiból. A stúdióban felvett anyag hangzására nincs panasz, demóhoz képest meg kifejezetten erős is. A B oldalas számok már sokkal inkább demós megszólalású, próbatermi felvételek, de én azt mondom, az ilyen fajta zenének még jót is teszt a koszos, karcos sound.



A kiadvány megjelenése igényes, a gyári kazetta mellé fekete-fehér kartonpapír borító társul, melynek belső oldalán egy tök jó kis metszet látható, olyasmi, mint a Morbid Angel Laibach Remixes borítója volt. Mondjuk én szívesen olvasgattam volna hallgatás közben a szövegeket is, a hörgés miatt nem igazán vágom, hogy miről szólnak a dalok, de hát ez legyen a legnagyobb problémám.

A cucc megrendelhető a zenekartól és a Neverheard Distrótól, aki meg nem akar kazettázni, az meghívhatja a bandát egy sörre azzal, hogy jelképes egy euró fejében letölti az anyagot a bandcampen, igaz, így lemarad a feldolgozásokról, melyek csak a szalagon hallhatóak.

Nagyon ígéretes demó ez a Sunstroke zenekartól, remélem, hogy a folytatás a jelenleginél hamarabb következik, én várom.