Minden nap tanul valamit az ember. Én most például megtudtam, mi az a d-beat. Ha ciki, ha nem, fogalmam nem volt, hogy így nevezik a hc punk egyik alfaját, ami a nyolcvanas években alakult ki a Discharge után szabadon. Pedig néha berakok ilyen cuccokat, de a fogalom eddig kimaradt az életemből.

Ilyesmi zenét játszik a budapesti Kyliga Dälen. A hivatalosan négytagú (a fotón többen vannak, de mindegy) banda egészen friss, saját bevallásuk szerint minden különösebb cél nélkül alakultak, csak hogy elüssék valahogy az időt a módszeres önpusztítás alatt.



Első anyaguk a kazettán és digitálisan megjelent Worship the Beat, melynek címe utal a műfajára. Sok elemezgetni való nincs a szalagon, a hét számos album meghallgatása dal bő tíz percet igényel az ember életéből, ez alatt dühös, pár akkordos crust-punk szerzeményeket hallhatunk, átlag egy-másfél perces játékidővel. Ami nem baj, mert ezek az egyszerű tételek igénylik a rövid terjedelmet. A riffek jók, a dalok viszonylag változatosak. A Worship the Beat illeszkedik a műfaj kereteibe, véletlenül sem haladva meg azokat, szóval itt ne keressünk progressziót. Szép dolog az egyszerűség, nekem azonban mégis a személyes kedvencem a szalagot záró Antisocietist Necro, mely két és fél percével a leghosszabb nóta az anyagon. Lassú felvezetővel indul a dal és a többi társával ellentétben itt a szokásos műfaji paneleken kívül hangulatos és jól összepakolt témák hallhatóak, köszönhetően a komplexebb megközelítésnek.



A kazetta borítójában fellelhetjük a dalszövegeket. Nem nagy költemények, de illenek a zenéhez, legmókásabb közülük az egysoros The system is dead.

A borítóképen a Dissection legendás frontebere, Jon Nödtveidt látható, ez, ha jól tudom, egyfajta tisztelgés a mester előtt. Másra nem is tudok gondolni, hisz a két banda zenéje annyiban közös, hogy van benne gitár meg dob.

Nekem bejön az anyag, de nyilvánvalóan a helyén kell kezelni. Aki szereti az ilyet, az tudja, mire számítson, aki kerülte az ilyesmit, az meg ezzel sem fogja megszeretni, belekötni nagyon nem lehet és nem is akarok. A cucc a hazai Neverheard Disztrónál jelent meg kazetta formájában, kézzel számozva, festve, gyárilag sokszorosítva és kereken 61 példányra limitálva!