A Hot Beaver mondhatni a semmiből került a látóterembe. Aztán a négy számos bemutatkozó anyaguk, a Vulcan Death Grip eléggé elkapott.

A zenekar viszonylag friss, de nem ismeretlen arcokból áll. A banda mondhatni a Green Machine romjain alakult, hisz Horváth "Sexy" Gábor bőgős és Ifj. Kocsándi Miklós gitáros mellé Apey mellől (többek között) Makai Lacika (dob) érkezett. Számomra egyedül a frontember személye volt ismeretlen. Ő Lőcsei Bence, a modern metalos Poison of Marvel egykori énekese.


Igazság szerint az alig húsz perces, négy számos anyag nekem csak étvágy gerjesztő, mert a hódok zenéjéből szívesen hallgatnék még.
Alapvetően - és az alapítók előéletét ismerve cseppet sem meglepő módon - desert rockról beszélhetünk, de persze van itt más is.
Nem kevés pszichedelia szorult a dalokba, meg stoner, meg sabbathista doom, meg hard rock, meg AIC-féle grunge, de még rakendról is.

Ami nagyon fontos, hogy szerencsére van alja is a nótáknak, hisz szépen röfög a bőgő (Static Matter), a ritmusszekció példásan muzsikál.
Miki nem véletlenül játszott John Garcia-val, jóféle témákat hoz itt is.
Az ének pedig igen változatosra sikerült. Azt hiszem, ez itt a kulcsmomentum, a változatosság.
Mert a dalok nem fulladnak unalomba még véletlenül sem.
Mondjuk a bő hét perces Cellophane, ami eléggé magán viseli a Kyuss hatását, lévén hogy már az introja is a desert rock isteneket idézi megmutatja, hogy miért is szeretjük olyan sokan a kissé egyhangú, ismétlődő témákat. Már persze, ha jók azok a témák. De itt aggodalomra semmi ok, a ezek király témák. Ráadásul a dalban benne van a mágia, ami miatt nagyon lehet szeretni a sivatagi hangulatot... dohogó basszus, viszafogott, de ötletes dob és király, ám nem sablonos szóló. Az ének meg kifejező és sokat megmutat Bence adottságaiból, s egyértelmű, hogy remek választás volt.

Nekem a fő kedvencem a másodikként érkező High Society. Ebben aztán még boogie is van. Talán még a Wiseblood korszakos Corrosion Of Conformity is felfedezhető. Bence meg itt énekel a legnagyobbat. A refrén pedig ragad. 

A Static Matter-re meg jókat lehet bólogatni. Az éneknél meg Alice in Chains érzések vannak bennem. Sőt, talán nem csak az éneknél...
De van még valami más is, amit nem igazán tudok megfogni, viszont - főleg az eleje - baromira emlékeztet valamire... Hm! De ezen simán át tudok lendülni és élvezettel kattintani a lejátszás érdekében újra és újra és újra...

A záró Feed the machine-hez szöveges klipet készítettek (egyébként a teljes digitális EP meghallgatható és le is tölthető). A dalra meg valamiért egy spirált asszociálok...



A dalokat a hírek szerint a próbateremben rögzítették, ez esetleg annyiban hallatszik, hogy jó koszos, garázsos hangulata van. De hatalmas pozitívumként értékelem, hogy nagyon egyben van a felvételen a zenekar, szinte ott érzem magam közöttük.