Egy tucat HC/metal bomba nagyjából fél órában a Biohazard, Pro-Pain vonalon, írhatnám, ha egy mondattal szeretném bemutatni a német/holland Born From Pain zenekar friss anyagát.
A digipak lemez mellé küldött zenekari bio és promolap szerint a zenekar 1997-ben alakult, s Európában az elsők között kezdett crossover/metalcore-t játszani. Olyan hatásokat említenek, mint a Bay Area és a germán thrash, valamint a NYHC a '80-as évekből, a '90-es évekbeli floridai death metal, a New York-i crossover. Biztos igazuk lehet...
Mondjuk pont az említett két csapatot nem jegyzik hatásként, ellenben megemlítik többek között a a Merauder, az Earth Crisis, az Integrity, az Obituary, a Bolt Thrower, a korai Agnostic Front, a Testament, meg a Slayer nevét. Az utóbbi kettő-három említésével egyet is tudok érteni.
Az viszont tény, hogy keményen dolgoztak, rengeteget turnéztak olyan csapatokkal, mint a Madball, a Hatebreed, a Napalm Death vagy a Six Feet Under, meg felléptek olyan neves fesztiválokon is, mint a Wacken vagy a With Full Force. Ezek is hathattak a csapatra, s mára kialakult egy rájuk jellemző groove-os, riffelős, blastbeat-ekkel tarkított dühös zene.
A lemeznek nyilván van egy koncepciója, amit a dalok közé bevágott narráció erősít meg, ami a V, mint Vendetta c. erősen társadalomkritikus kultfilmből származik.
Az üzenet pedig az, hogy ma minden korábbinál nagyobb szükség van a szolidaritásra, az összefogásra, mivel a hatalom igyekszik "bezárni" az egyes embereket.
Ezt, illetve a HC-s direkt mondandót, amibe politika, erkölcs, stb is vegyül erősítik meg az olyan dalcímek is, mint a szöveges klippel megtámogatott Cause & effect, a Truth of the Streets vagy a hamarosan videóval megtámogatott címadó nóta.
A csapat által játszott zene nem okoz különösebb meglepetést, egy korrekt anyag, amiben a választott műfaj kötöttségeit megtartva, kis túlzással izgalommentesen nyomják le a tizenkét dalt. A műsoridő alig lépi túl a fél órát, ami viszont mindenképp pozitívum, hiszen így még nem fullad unalomba a dühösködés, ez így még pont egészséges.
A bookletet böngészve kiderül, hogy több vendég (Matthi Nasty, Def P) is szerepel a lemezen. Nyilván a HC szcéna összetartását is erősítik ezzel.
A Stand Free-ben Def P rappel egyet, ami ugyan újszerűnek semmiképp sem nevezhető, ellenben nagyon eltalált, s a lemez egyik üde színfoltja.
Az elején említettem a Biohazard nevét, úgy vélem a Nomad című dal eléggé a Brooklyn-i banda Urban Discipline/State of the World Address korszakát idézi, ami nekem speciel tetszik is.
A lemez zárótétele egy rejtett track, ami totál kilóg a lemez többi dala közül, viszont jól esik hallgatni ezt az ismerős dallamokból összerakott bő két perces instrumentális szösszenetet.
Nem világmegváltó anyag, de mindenesetre az ilyen HC cuccokat bármikor szívesen hallgatom.