Lengyel barátaink alapították még 2005-ben Rzeszów városában a Banisher-t. A Scarcity már a második teljes hosszúságú lemezük, melyet 2010-ben a Slaughterhouse előzött meg, mindemellett két demo (Sorrow of Death - 2005, Promo 2011) és a 2007-es keltezésű Human Sacrifice című EP sorakozik még a diszkográfiájukban.
Lengyel death metalról lévén szó nagy pofáraesésre nem igazán számít az ember, és szerencsére a Hubert Wiecek gitáros, Daniel Wójtowicz basszer, Jacek Gut dobos, Tytus Kalicki énekes alkotta négyes ebből a szempontból nem is húz félre honfitársai mellől.
A pincébe hangolt gitárok bólogatásra késztetve szakítanak, és a hangzás egésze is teljesen rendben van.
Szinte mindenféle irányvonalat felvonultat a Banisher ezen az anyagon, ami az extrém metal skatulyába belefoglaltatik, sőt még azon is túl... Grindcore-os tempók csapják a szelet a hallójáratokban, mintha a Napalm Death köszönne vissza belőlük, "feloldásként" a Cannibal Corpse-ra jellemző felezett ritmusokkal középtempóba visszaváltanak. A hörgés kellően mély és öblös, de Kalicki úron nem fog ki a disznóvisítást meghazudtoló borzalmas hangok kiadása sem.

Van itt jazzes elszállás is; rögtön a harmadik, Vanity című instrumentális egy perces szerzemény okoz emiatt kellemes meglepetést. A Banisher zenészei egyértelműen urai a hangszereiknek, és ez nem csak az imént említettből érezhető. Újítónak ugyan nem nevezhető, de mégis ötletes, jól átgondolt témákkal vértezték fel mind a 9+1 dalukat. A gitárszólók is teljesen rendben vannak. Néha felüti a fejét egy-egy metalcore-os, egy hangos szaggatott riff is, de szerencsére ez nem túl gyakori, így még éppen elviselhető.



Van, hogy egy dalban a Suffocation-t idéző első - és sokszor sokadik - hallgatásra felfoghatatlan, nyakatekert témát szolgáltat a brigád, majd korai Death-es hangulattal csalnak elő jóleső érzést az emberben, vagy éppen a korábban már említett Cannibal Corpse-ra annyira jellemző menetelős, zakatolós megoldások hatásai érződnek. Olykor elfelejtik a tompított riffeléseket is, és kiengedett akkordokkal teszik színesebbé a dalaikat.

Szóval a hatások nagyon nyomonkövethetők, de valahogy mégis azt az érzetet keltik a lengyelek az emberben, hogy a témáik egymásutánját egy jól átgondolt, megfontolt munka eredményeként valósították meg. Talán tévedek, de inkább valószínűsítem azt, hogy a négyes nem tart a próbáik alatt matekórát, hatásvadász indítványok elfogadását vagy elutasítását, csak felkapják a hangszereiket, hozzák a témákat, és zsigerből röffentik be gépezetüket.

A lemez végén megkapjuk még a Benny Hill klasszikus extrém metal változatát is, hogy még jobb kedvvel gondoljunk majd vissza a Scarcity-re.