Azért az milyen már, hogy a rocktörténetben olyan névvel futnak/futottak bandák, mint Yes, vagy éppen No. Lehet, hogy létezik valahol egy Maybe nevű formáció is?
Talán…:P

Mindenesetre a No egy tiszavirág életű punkos bagázs volt a ’80-as évek közepe/vége táján, míg a Yes 1968-ban kezdte pályafutását és a közel 45 év alatt kiadott 17 stúdióalbumot, amik között olyan alapművek is szerepelnek, mint a Fragile, vagy a Close to the Edge, melyek megannyi progresszív rock/metal bandára hatottak inspirálólag a későbbiekben.
A Yessongs pedig szerintem minden idők egyik legjobb koncertlemeze.

Őszintén szólva fogalmam se volt róla, hogy a Jon Anderson vezette őskövület még manapság is aktív, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy hoppá, itt van a 18. nagylemez, a Fly From Here.
Igaz időközben Jon is „elszállt”…

Előző lemezük még 2001-ben jelent meg és nem hagyott bennem különösebben mély nyomokat.
Ezek után kíváncsian vártam, hogy mivel fog előrukkolni a zenekar Anderson nélkül, aki azon túl, hogy egy nagyon karakteres hanggal és dallamvilággal rendelkező énekes, dalszerzőnek sem utolsó!
Úgy tűnik énekhang tekintetében biztosra mentek ezek az öreg csókák, hisz Benoit Davis lett Jon utóda, akit egy Yes tribute zenekarból „emeltek ki”.

A hangszeres szekció már a nyitányban nyilvánvalóvá teszi, hogy ez egy Yes lemez!
Steve Howe gitározása és Chris Squire bőgőzése valóban védjegy-szerű, ezer közül is felismerhető.
Aztán a hat részes címadó dalfolyam első "éneklős" darabja, a We Can Fly meggyőzi a hallgatót, hogy Davis nem volt rossz választás, hisz szinte egy az egyben hozza Jon hangját, manírjait.
Ez az öt tétel a címéhez hűen szárnyaló, lüktető, hangulati és tempóváltásokban gazdag, mondhatnám tipikus Yes.
De a többi dal is nagyjából ezen, jól bevált recept szerint építkezik.
Egyébként a zene hangulatára ráerősít a nagyon szép borítófestmény is, ami annak a Roger Dean-nek a munkája, aki nevéhez a legtöbb Yes borító kapcsolódik.

Végül is zeneileg a Fly From Here nagyszerűen passzol a banda életművébe, a ’80-as évek lemezeire hajazó populárisabb hangvételt sikerült átültetni az „új” évezredbe.
Ez az album simán kijöhetett volna akár ’85-ben is…
Mondjuk egy progresszív zenekar esetében ez nem biztos, hogy érdem, de én úgy vagyok velük, mint a legtöbb klasszikus csapattal, hogy ők már rég letették az asztalra az alapműveiket, fölösleges már tőlük újító, világmegváltó opuszokat várni.
Viszont még így, a hatvanon túl is remek zenészek, akik képtelenek lennének fércműveket kiadni a kezükből.
A Fly From Here igényessége kétségtelen tény, azzal együtt, hogy csak egy sima Yes lemez és nem is akar többnek látszani.
Igen? Nem?
Igen!