A 2007-ben alakult Wormrot nem kis feltűnést keltett az utóbbi időben, ugyanis egy meglehetősen szélsőséges stílusban alkotva (grindcore), és egy nem épp metal nagyhatalomként számon tartott helyről elindulva (Szingapúr - most hirtelenjében az Impiety-n kívül nem is ugrik be más banda onnan) röpke pár év leforgása alatt felverekedte magát odáig, hogy a 2009-es Abuse utódját, az idén májusban megjelent Dirge-öt már nem kisebb kiadó, mint az Earache vette szárnyai alá.
A nagyobb kiadó ellenére azonban semmi finomodás nem érhető tetten a zenében; a 25 számos, 18 perces lemez egy iszonyú tömény zajbomba, egy pillanatnyi üresjárat nélkül. Mire a hallgató feleszmél, már átgázolt rajt az anyag fele. A No One Gives A Shit komor, s még lassú felvezetése után a Compulsive Disposition iszonyú dinamizmussal ront a gyanútlan kíváncsiskodóra, s a tempót a záró Final Insultig nem is nagyon akarják visszafogni a srácok. Sorban özönlenek az alig egy perces, vagy még rövidebb energiabombák, lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva. A korong általánosságban tüskésebb, még kevésbé hallgatóbarát, mint elődje, a hangzás koszosabb, zajosabb, s az egész zene még agresszívebb lett az Abuse-hoz képest. A trió grindcore-ján (Arif – ének, Rasvid – gitár, valamint Fit – dob és ének) olyan csapatok hatása érződik, mint a texasi Insect Warfare (egyes számokban a kelleténél sajnos erősebben is, lásd pl.: Waste of Time vagy Addicts of Misery), a Phobia punkos húzása, az Unholy Grave kaotikus darálása, vagy épp a régebbi Pig Destroyerre jellemző hirtelen törések, váltások. Sok a tördelés, szinte másodpercenként érkezik egy kapkodó váltás, és a káoszt tovább tetézi a változatos vokális terror – nem épp a könnyű megjegyezhetőségről fognak elhíresülni, ám kétségtelenül hatásos, amit csinálnak. Az Insect Warfare-re jellemző mély hörgés mellett sok hisztérikus károgás, sikoltozás hallható, ami még kíméletlenebbé teszi az őrlést. Számokat kiemelni nem igazán szeretnék, de megemlítendő a mindössze 4 másodperces Fucking Fierce So What, mely egyfajta tisztelgésként is felfogható a Napalm Death You Sufferje, vagy a Collateral Damage, illetve egyes Sore Throat opuszok előtt, továbbá a záró, wormroti mércével mérve epikus hosszúságú (1:46) The Final Insult. Hibaként annyit fel lehet róni, hogy akad egy-két téma, amit érdemesebb lett volna jobban kibontani, illetve a riffek közt akadnak laposabbak is, de a korong így egyben is kellően masszív.

Túl sok egyéniség ugyan nem szorult beléjük, épp emiatt nem is tartom valószínűnek, hogy a Dirge-öt alapműként emlegetnénk majd a jövőben, de az átlagnál erősebbek a szingapúri srácok, úgyhogy aki kedveli az efféle zajos hallgatnivalókat, az mindenképp ismerkedjen meg velük. Az Earache honlapjáról grátisz letölthető a cucc, így aki nincs képben, elkezdhet gyúrni, főképp, hogy szeptemberben ismételten útba ejtik hazánkat (a szintén ajánlott Maruta társaságában).