„Közönyöm az álmatlanság velejárója. Minden esemény olyan messzinek tűnik, mintha egy másolatról készült másolat másolata lenne. Az álmatlanság elhatárolt az élettől - kartávolságon kívül rekedt a valóság.”
/Chuck Palahniuk - Harcosok klubja/

Nem is olyan rég számoltam be a francia Blut Aus Nord egy régebbi lemezének újrafényezéséről, így ki is hagynám a köröket, amik szerintem már sokaknak ismeretesek a kultikus horda kapcsán.
A hangzás professzionális, a külsőségekért pedig Chilean a felelős, és több téma is beugrott rá elsőre, az izomrostos arc a Napalm Death - Harmony Corruption-jére illetve a Carcass-ra is emlékeztem - mondjuk erre, a háttérben pedig a Samael - Solar Soul-ja elevenedett fel előttem némi Mastodon-nal vegyítve. Valóban az egyik legjobban sikerült külsőséget kapta a 777 - Sect(s) címmel ellátott nyolcadik nagylemez. Evidensen nagy elvárásokat támasztunk az új anyaggal szemben, hiszen bizony van múlt, tehát itt valami hatalmas dolognak kell történnie...

S történik is, régen hallottam ennyire összeszedett, megkomponált és meglovagolt káoszt, melynek komplexitása pontosan a hallgatható és hallgathatatlan között táncol egy hihetetlenül vékony penge élén. Ugyanez a fényes kis fém darab mar húsunkba és metszi ki az örökké emlékezés vásznának memoárját, mi pedig artériáinkat elszorítva gondolunk a megváltás mimézisére; mindhiába. Zeneileg és stílusilag egyaránt nagyon nehéz dologgal találjuk magunkat szembe, hiszen a megoldások egy része a Satyricon és Emperor mezsgyéit mardossa, vegyítve az ipari monstrumokkal és ambientekkel. Egy valag csapat az eszembe jutott az In Slaughter Natives-től egészen a Brighter Death Now halmazaitól egészen a G.G.F.H. tornácáig vagy a Scorn féle zuhanásig. A sebesség és a lassú vonaglás színes kavalkádja, vér vörössel, szürkével, koszos fehérrel és éjfekete bódulattal, egyszerűen lehengerlő! - amihez leginkább tudnám hasonlítani az összképet az a szintén francia Deathspell Omega.


Mesteri munka, egy kultikus csapattól, amelynél egy másodpercig sem éreztem, hogy tévesztenének, a nevüket úgy fényezték újra, hogy az tündököl, akár az acél, amint torkunkra fogjuk a pengét és a hajnal felkelő napjának első sugaraival ömleni kezd a főartériánkból testünk forrongó lüktetése...