A Black-Out mindíg is a magyar kedvenceim közé tartozott. Főként a korai anyagaik miatt vannak nálam ebben a státuszban, de ha őszinte akarok lenni, nekem az utolsó albumuk is bejött. (Sőt, még ennél is továbbmegyek, azzal a lemezzel többre kellett vinniük.)
Mostani írásom tárgya, a a zenekar friss DVD-je, amit még 2007-ben vettek fel a Wigwamban. Egyfajta búcsúként, hisz akkor jelentették be Kowa kiválását. Ma már tudjuk, hogy újra minden a régi, igaz, kevesebb koncertet ígérnek (bármit is jelentsen ez...) de nem is ez a lényeg, azt hiszem.

Most végre kijött a koncert képanyaga (az akusztikus rész már A szív diktál lemezzel együtt hozzáférhetővé vált), s ennek azért mindenképp örülök. Már csak azért is, mert erről a koncertről első kézből származó információim vannak (ITT el is olvashatjátok). És jóleső nosztalgiával gondolok vissza rá, függetlenül attól, hogy mennyit is vártunk akkor rájuk.

Néhány gondolatot azért engedjetek meg, hogy a buli unplugged részére is szánjak. Összességében azt a blokkot hangulatosabnak éreztem. Biztosan azért, mert addig számomra valahogy kimaradt ez a fajta előadásuk. Meg aztán ott annyira még nem lehetett érezni a búcsút, az emiatti tanácstalanságot, bizonytalankodást.

Mert a most kiadott anyagon, amit ugyanekkor vettek fel, már - ha nem is erősen, de - érezhető. Az volt akkor is, de most megnézve még inkább tapasztalom. Ez persze nyilván természetes, hisz egyrészt ünnepelni gyűltünk akkor össze. Hisz akkor már tizenöt éve alkotott a társaság, s nem is akárhogyan. Na, nyilván kellemetlenül érintett mindenkit Kowa kiszállásának híre. És ez rá is nyomta a bélyegét a bulira. Főleg rajta éreztem némi tanácstalanságot.
Még akkor is így volt ez, ha profizmusuknak hála, egy remek koncertet kaptunk, (főleg ahhoz képest, hogy még rögzítették is a bulit, ami szerintem még extra nyomást is jelentett). Azt is nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy lett volna olyan, aki magáról a teljesítményről negatívan nyilatkozhatna. A szokásos profi vokálozás itt is nagyon rendben volt, a hangszeres tudást meg kár is elemezni.

Szóval szűk másfél órába sűrítve kaptuk meg a Black-Out esszenciáját. Természetesen a korai idők dalait és az újabb közönségkedvenceket válogatták össze. Nyilván nem a nagy meglepetéseké volt a főszerep. Ha én állíthattam volna össze a koncertprogramot, inkább a korábbi anyagokról még válogattam volna. Hogy csak a Fekete-kék lemezt nézzük, onnan az Árnyak/Orosz rulett párost szívesen hallgattam volna. De nyilván másnak meg más hiányzott, de mondjuk az első lemezt sem biztos, hogy hanyagolni kellett volna. Mégis "ünnepi" alkalom (is) volt, vagy mi!

S ha már jubileumnál tartunk, természetesen voltak vendégek is. Na nem olyan átjáróház jelleggel, mint amikor a csapat tizedik születésnapját ünnepeltük. Most csak a két korábbi basszusgitáros szállt be egy-egy nóta erejéig. Az egyébként a DVD felvételében és az utómunkák során is munkálkodó Andrics Laci a Fekete-kék lemezes Néma ajkakban váltotta le Fehérvári Attist, majd a Gyönyörű zombi előadásához Temesi Berci érkezett.
A felvétel összességében rendben van, egyedül a Tetovált sorszám szól talán gyengébben valamiért.
Érdekesség volt még, vagyis inkább a sors iróniájának kellene nevezni, hogy a ráadás előtt kapta meg a zenekar a 2006-os év legjobb hazai modern rock albumának járó Fonogram díjat a Radioaktív lemezért.

A képpel, a vágásokkal is minden renden. Azt viszont nem lehet mondani, hogy a külsőségekre sokat adtak volna. A borító rém egyszerű, a hang sima sztereo, a menüvel sem barkácsolhattak sokat. Erre azért nagyobb hangsúlyt fektettem volna.