The Visitor (2009)


Többszörös jubileumot ünnepelhet idén a brit hard rock és heavy metal egyik legpatinásabb zenekara, az UFO. Az idei esztendő a banda megalakulásának negyvenedik (!!!) évfordulója, ráadásul idén jelent meg a csapat nevét viselő huszadik stúdióalbum, amely a The Visitor címet kapta.

A Phil Mogg vezette azonosítatlan repülő tárgy története igen hosszú és szerteágazó. A kezdeti években stabil felállással bíró csapat első nemzetközi sikereit Michael Schenker ex-Scorpions gitáros csatlakozása után, az 1974-es Phenomenon lemezzel könyvelhette el, így Schenker 1978-ban történt távozása után sokan már el is temették az UFO-t. A banda azonban a német gitárvarázsló nélkül is eredményes volt – igaz, csak rövid ideig. A 80-as No Place To Run album a legnagyobb nemzetközi hanglemezkiadók szövetségének ezüst érdemrendjét kapta, a két évvel későbbi Mechanix pedig a nyolcadik pozícióig kúszott fel a UK Albums Charton. A 80-as évek második felére valahogyan elillantak a nagy sikerek. Az UFO egymás után fogyasztotta a zenészeket, az alapító Pete Way bőgős és Andy Parker dobos sem tartott már ki Mogg mellett, ezért a banda a meglehetősen harmatosra sikerült 88-as Ain’t Misbehavin’ után feloszlott.

1992-ben Mogg és Way két új muzsikussal feltámasztotta a csapatot és kiadta a High Stakes lemezt, de a valódi reunion egy esztendővel később történt, amikor a 70-es évek második felének UFO-ja tért vissza; Mogg és Way mellett Schenkerrel és Parkerrel, továbbá Paul Raymond gitáros-billentyűssel. Az 1995-ben megjelent kiváló Walk On Water lemez után Parker és Raymond ismét elhagyta a bandát, majd 2003-ban Schenker is távozott. Posztját az ifjú amerikai gitárhős, Vinnie Moore töltötte be, aki mellé Raymond is visszaigazolt. Néhány évvel, két lemezzel és két dobossal később a lábműtétje után felépült Andy Parker is újra csatasorba állt, azaz a banda 2006-ra újra régi ereje teljében volt, ahogyan azt a The Monkey Puzzle albummal bizonyította is.

2009 tehát a kerek számok éve az UFO számára. Phil Mogg egy interjúban a következőket mondta az új lemez előkészületeivel kapcsolatban: "Nem akarom lejáratni a korábbi felállásokat, de hosszú ideje nem volt ilyen erős a csapat, mint most. Vinnie fiatal energiáival és lenyűgöző tudásával nagy részt vállal a munkából, és Andy visszatérésével olyan muzsikust kaptunk vissza, akinek játéka nagyon fontos a banda hangzásában.” Mogg ugyan nem említette, de a huszadik lemez munkáiban Pete Way súlyos májelégtelensége miatt sajnos nem tudott részt venni, ezért a stúdióban Peter Pichl bőgős (Yargos, Running Wild, Weinhold, Herman Frank) segítette a bandát. A csapat – és főleg Vinnie - valóban rengeteget dolgozott az új albumon, összesen 35 új nóta közül választották ki azt a tizenegyet, ami a korongra került. (A tizenegyedik dal Mogg Sign Of 4 projectjének 2002-es lemezén megjelent Dancing With St. Peter újrafelvett változata, ez csak a limitált kiadáson hallható.)


A lemezt nyitó Saving Me első hangjai elárulják, hogy profi munkával van dolgunk, amiből semmi nem hiányzik. Talán csak a herfli. Az anyag egy kis német stúdióban, az Area 51-ben került rögzítésre Tommy Newton vezényletével, és mesteri stílushűséggel szól, holott a stúdió és a producer referenciái eléggé hiányosak ebben a profilban. Vinnie játéka sem stílusokhoz kötött, a nyitó nóta country hatásai, a Hell Driver vagy a Rock Ready honkytonk/southern rockja, az On The Waterfront vagy a Living Proof lüktető bluesa mellett számos előadásmód natív módon található meg benne. A The Visitor albummal az UFO visszatért a 70-es évek végének rock muzsikájához, amelyet leginkább a Lights Out lemez jelentett. Az anyag igen finommá érett hard rock, amihez hasonlót csak ilyen sokat tapasztalt muzsikusok, de mondjuk ki: öreg rókák írnak és játszanak, ám egyáltalán nem öreges vagy fáradt. Sőt! A sokszor már-már álmosító, de legalábbis unalomig ismert AC/DC, ZZ Top, Deep Purple, Montrose, Van Halen vagy Lynyrd Skynyrd lemezeket érdemes erre a korongra cserélni a kocsiban. Kellemes útitárs többször is egy-egy háromnegyed órás úton.

UFO_The_Visitor_2009
Kiadó:
Stílus:
Hard Rock
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Saving Me
2.On The Waterfront
3.Hell Driver
4.Stop Breaking Down
5.Rock Ready
6.Living Proof
7.Can't Buy A Thrill
8.Forsaken
9.Villains & Thieves
10.Stranger In Town
Írta:
fkanya
2009. október 25., vasárnap, 14:10
Facebook:
Koncertek
© 2001-2023 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render