Hels Vite (2008)


 
Nagyon régen hallgattam utoljára Thyrfing albumot, pedig nem voltak tétlenek, csak én fordultam más irányba és jó pár kedvelt banda lemezét belepte a por, nevük egy időre feledésbe merült. Így történt hát, hogy mindössze az első két művüket ismerve, három másikat kihagyva került kezembe a hatodik nagylemezük. Kíváncsian raktam a lejátszóba a korongot, ennyi idő alatt sok banda teljesen elfordul attól amit a kezdetekben hoztak, némelyik jó irányba, míg több teljesen eltéved, egy részük pedig kiég. Aztán vannak azok a bandák, akik hűek maradnak önmagukhoz, alapjaiban ugyan azt hozzák mint a kezdetek óta, mégis frissen és újult erővel.

 Friss és újult erő különösképpen várható volt ettől az albumtól, ugyanis az ötödik album után a bandából kilépett az énekes Thomas Väänänen, aki 1996 óta volt tag, és az egyik gitáros Henrik Svegsjö is, ő 1998-ban csatlakozott a hordához. Hivatalos infók szerint azért távoztak most, egy évtized után mert nem volt semmi motiváció az új anyag megírásához. Előástam hát a Farsotstider albumot is, lévén ez volt az utolsó amit az eredeti felállás készített, kíváncsi voltam miként viszonyul a kettő egymáshoz.
 Az előbb említett távozások után a Thyrfing az 1995-ös alapító gárdára redukálódott ( Joakim Kristensson - dob, a kezdetekben ének is ; Patrik Lindgren - gitár ; Kimmy Sjölund - basszus ; Peter Löf - billentyűs ) aztán Jens Rydén személyében új énekest találtak, aki többek között a Naglfar egyik alapító tagja és énekese volt. Ezek után úgy döntöttek egy gitárossal folytatják útjukat egyelőre, és az új lemezt hallgatva elég ütős lett ez a formáció.
 


 
 A Hels Vite címet viselő új mű 7 nótával vág oda az embernek, majdnem egy órán át fagyos hangulatot teremtve, sok helyen libabőrösre rázva a hallgatót. A hangulatvilág nem sokat változott az első lemez óta eltelt 10 évben, aki régen szerette őket az most sem fog csalódni. A zene főként közepes tempóban halad, az éneknek köszönhetően pedig elég agresszív és harapós. Igen, az új énekes hangja sokkal durvább mint elődjéé, legalábbis így az első kettő és az ötödik korong ismeretében. Összevetve az új anyagot az előzővel nem csak az ének durvább, az egész lemez sokkal súlyosabb, a hangzás is jobb. Az egy gitáros felállás is tökéletesen működik, nagyon jól összehozták a dalokat, ha jól hallom a basszusra is dobtak egy kis torzítást, a billentyűs pedig szinte megállás nélkül ténykedik. A gitártémák nagyon dallamosak, sok akusztikus gitár rész is feltűnik menet közben még színesebbé téve a zenét.

 Nem tudom a két kilépett tag miért nem látott motivációt, ezt az anyagot hallgatva a Thyrfing egy nagyon életerős bandának tűnik, teli jó ötletekkel. Nem hinném, hogy az új énekes túl nagy löketet adott volna a dolgoknak, így felmerült bennem az a kérdés, ha az alapító tagok ilyen jó anyagot hoztak össze, akkor az előző lemezeken a most távozott két embernek mekkora szerepe volt vajon?
Thyrfing_Hels_Vite_2008
Kiadó:
Stílus:
Viking Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.En Sista Litania
2.Från Stormens Öga
3.Isolation
4.Hels Vite
5.Griftefrid
6.Becoming The Eye
7.Tre Vintrar - Två Solar
Írta:
Pope Fapalot
2009. február 11., szerda, 22:16
Facebook:
godfucked 2009. február 12., csütörtök, 22:38
godfucked
Csatlakozott:
2004. március 16.
Hozzászólások: 2759
entombed in the midnight hour...
emlekeztek meg arra a kanadai metal webradiora?
rothmetal vagy mi az isten volt a neve
--
Did I see a moment with you,
In a half lit world,
I'm frightened to believe,
But I must try
godfucked 2009. február 12., csütörtök, 20:50
godfucked
Csatlakozott:
2004. március 16.
Hozzászólások: 2759
az a dead silent slumber nem volt rossz cucc annakidejen...
--
Did I see a moment with you,
In a half lit world,
I'm frightened to believe,
But I must try
Pope Fapalot 2009. február 12., csütörtök, 18:23
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Na igen, köszönöm a bővítést, a bioban csak Naglfar irányban tettek rá utalást, igaz metalarchives-on láttam, hogy még máshol is ténykedik, sőt a Profundi -t hallgattam is régen, de az csak most tudatosult bennem, hogy az Jens szóló projektje. Az a baj, hogy kurva sok zenét hallgatok, aztán az összes banda és tagjaik életútjának stb. olvasgatására már nincs időm (a) De a jövőben ismertetők írásánál majd körültekintőbb leszek :-p
bjorn666 2009. február 12., csütörtök, 08:14
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Jens Ryden nem szimpla énekes.
Dead Silent Slumber, Profundi, mind mind az ő saját szólódolgai, és nagyon érdekes, ötletes dolgok, bár valahol mindegyik kicsit köthető a Naglfarhoz, meg sajnos a kilépése óta nem talál magára, mivel egy elég jelentős dalszerzőt vesztett Jens-szel.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.055 seconds to render