Akik jártasak valamennyire ebben a zenei irányzatban, azoknak egész biztosan nem kell bemutatnom ezt a bandát. Azoknak pedig, akik ezt a nevet nem ismerik, valószínűleg nem is volt sok találkozásuk stoner/doom anyagokkal. Ami nem is annyira meglepő, hisz ez a stílus mindig is valahogy az undergroundban maradt, mivel nem egy könnyen emészthető dologról van szó. Ennek ellenére világszerte sokan hallgatnak ilyen zenéket, az ebben úszó bandáknak is stabil és kiterjedt rajongói tábora van.
Az Electric Wizard egyike volt az első bandáknak ebben az irányzatban és meghatározó szereplője is lett, gyakran emlegetik őket a világ legsúlyosabb bandájaként, és azt hiszem legújabb lemezükkel ezt ismét alátámasztották.
Az angliai banda 6. lemeze az első hallgatás során biztos helyet foglalt magának a lejátszómban, úgy ahogy tették ezt előző albumaik is. Ez az album felettébb sötétre és elborultra sikeredett, mind szövegileg, mind zeneileg. A lemez címéből már levághattuk, hogy a fő téma boszorkányság, okkultizmus lesz, természetesen nem maradhat el az évszázadok óta bevált "gyógyfüvek" éltetése sem, ahogy ez már az előző anyagoknál is volt.
A nyitó nóta kellemesen, lágyan húz bele minket a homályba, mit sem sejtve követjük ezt a bódító dallamot, ami egyelőre semmi rosszat nem sejtet, aztán a második nóta teljesen leszögezi az embert. A Dunwich lett a lemez legsúlyosabb nótája, a szám elején található rövid bevezető után egyszerre robban ránk a súlyosan letorzított gitár együtt egy nagyon sötét és mély szintivel. Talán ennél a résznél érezni a legjobban milyen jól szól ez a lemez, egyik hangszer sem nyomja el a másikat, együtt alkotnak egy súlyos masszát melytől kirázza az embert a hideg, miközben furcsa folyamatokat indít el a hallgató érzelmei között. A mélyre torzított, lassan, komoran lépegető zene megállíthatatlanul húzza bele egy másik világba tudatunkat. Az egész album végeláthatatlanul végig van szórva eszméletlen jó és nagyon dallamos gitártémákkal, és ezek a dallamok pont ezen a lassú, őrlő tempón fejtik ki azt a hatást ami erre a stílusra jellemző. Egy sötét szobában hátradőlve végighallgatva ezt a lemezt még hosszú ideig elmerülve találhatjuk magunkat az utolsó szám után ránk maradt csendben.
Újra és újra meghallgatva a lemezt egyre több értéket fedezhetünk fel benne, jó pár résznél a gitárok alá csempészett sejtelmes szinti nem volt annyira tisztán feltűnő, de most már minden egyes hallgatásnál teljesen érzem milyen jól teszi teljessé és igazán vészjóslóvá a zenét. A lemezen át egy furcsa érzelmi hullámzást is megfigyelhetünk, mindegyik szám hangulata más és más, de ezek a hullámok is egy kellemes sorrendben követik egymást. Ha keresnék, akkor sem találnék ezen az albumon hibát.