A finn Gloria Morti logója és borítója (amely elég szépen hajaz a Satyricon – Volcano külsőségei-re) láttán mindenre gondolunk, csak arra nem, hogy egy igazán extrém melodikus metal csapattal állunk szemben. 99-ban alakultak Heinola-ban, s elég soká kellett várniuk, mire a számtalan demóból végül egy nagy lemezre (Lifestream Corrosion – <2004>) érettek meg mind önmaguk, mind a kiadók terén. A csapatot négy fiatalember és a csodálatos szépséggel megáldott gyengébb nemet és billentyű posztot képviselő Jenni Kemppainen alkotja. És nem is húznám az idegeket, 40 perc dara és dallam vár ránk…


A slílus meghatározások sok mindent tartogatnak, meglepetést, illetve új műfaj alkotását, ami semmivel se másabb, mint az eddigiek, csak egyesek azt hiszik, ha valami újnak nevezik el, akkor egyben a zene is új lesz, holott a Gloria Morti esetében sem beszélhetünk valós újításról – még ha a szándék meg is van rá! Képzeljünk el egy olyan zenét, amiben a melodikus death metal, metalcore és deathcore-al átitatott gothic hibriddel lett összegyúrva és az egész kap egy minimális black metal töltöttséget. A végeredmény kétségtelen hogy egyszerre emészthető és brutális, energikus és sötét, démoni és lehengerlő, erőszakos riffek és agresszív duplázások, pergők zúdulnak ránk, melyből kellemes dallamok kerekednek ki itt-ott, ezeken segít rá (a befogadás megkönnyítése érdekében) a kisasszony felhőkön lépkedő misztikus billentyű rohamai. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor végy egy késői Dimmu Borgir lemezt, add hozzá a késői Behemoth-ot (mondjuk a számomra felülmúlhatatlan 99-es Satanica-t – a dobok technikás tördelései és a háttérben zajló ipari apokaliptikus monstrum bólogatás, illetve a tiszta dühvel és komplex iszonyattal préselt éles gitárok mind nagyon hasonlót produkálnak), s ezt egészítsed ki a jelen divatos metalcore és deathcore csapatainak szépen formált káoszával, no meg egy minimális gothic fétissel (de semmi túl komollyal)!  Szóval szép kis hibridet kapunk, a hangzás ugyanolyan erőszakos és brutális, mint maga a zene, illetve a külsőségekkel sincs semmi különösebb gond, mondhatni korrekt kis anyagot dobtak össze a finn barátaink.

Rengeteg lenyűgöző megoldással kápráztatják el a jónépet, tele modern és világégés utáni stuktúrális hézaggal, hatásokat számtalant fel lehetne sorolni, mondjuk a The Origins of Sin eleje elég pofátlan Slayer lopás, és a Samael és a The Project Hate nevét se nagyon tudnák letagadni, de sebaj, ez is csak azt bizonyítja, hogy a Gloria Morti űrhajónak legénysége kedveli a thrash metalt. Ajánlott ismerkedésre a következő csoportosulásoknak: nyitottabb deathcore és metalcore fanok, megint csak nyitott death és black metal arcoknak, és azoknak az indusztriális rakodómunkás egyedeknek is, akik részesei akarnak lenne, egy haraggal és gyűlölettel hemzsegő gitár centrikus borzongásnak, melynek hátterében a holnap reggel felkelő égitest soha le nem nyugvó fénye morzsolja létüket semmivé…