A Hammer Concerts szervezésében egy nem mindennapi hármas felállás adott koncertet egy nem épp hétköznapi koncerthelyszínen. A remekül sikerült dupla albumával turnézó német The Ocean mellé az  esztergomi Watch My Dying (kell Őket még valakinek bemutatni?) valamint az elsőlemezes (de az az album milyen jól sikerült!!!) mohácsi Solar Scream.


Valahogy eddig élőben nem sikerült összefutnom WMD-ékkel sem, pedig Ők aztán mozognak, nemhogy a Solar Scream-mel, de mindkét csapatra kíváncsi voltam. Meg persze az aktuális lemezén a földtörténet egy korszakát megzenésítő experimentális német bandára is.
Összességében talán a legjobban Solar-ék dalait ismertem, a Divider mostanság elég sokat forgott a lejátszóban, illetve a Ground Level bemutatkozó EP-t is sikerült beszereznem, igaz ebbe annyira nem sikerült még elmélyedni.


Szóval a mohácsi négyesnek úgy negyven perc állt rendelkezésére, hogy bemutatkozzon illetve megkezdje a bemelegítést. Nos, ha jól számoltam, hat nóta fért a programba, ráadásul rögtön másodikként a Divider lemez számomra legkedvesebbikét, a Heart Carved Into Mine-t játszották, hidegrázás! Köszi! Már ezért az egy nótáért is megérte eljönni. Volt még Dead Like Stones a Ground Level EP-ről, meg Permanence az albumról, valamint Still Running Deep, When I'm Lying Awake és Respire című új dalok, amik igencsak erős új lemezt vetítenek előre. Viszonylag sikerült korrekt megszólalást összehozni, főleg az elején volt kissé bizonytalankodás a kontroll hiányosságai miatt (de hát ez a zelőzenekarok sorsa), aztán helyreállt a dolog. Külön tetszett, hogy a basszer Dávid vokálja milyen jó kiegészítést ad Harek éneke mellé. Szimpatikus volt még, hogy a "konferálásból" a dobos Gábor kivételével mindhárman kivették a részüket.


Aztán lenyűgöztek még amikor Tomi és Harek olyan ikerszólót produkáltak az egyik dalban, hogy az állam a földön landolt. A közönség nem volt túl lelkes, de azért a végén, úgy érzem a szokásosnál azért nagyobb tapssal jutalmazták a produkciót. Azért gyanítom egy-két, ha nem is rajongót, de érdeklődőt szereztek a srácok. Majd a Lake of Tears előtt ismét bizonyíthatnak. Addig is keressétek Őket a neten.

Rövid átszerelés, beállás után, intro, majd belecsapott a Watch My Dying. Nem vagyok naprakész belőlük, hallottam ugyan a lemezeiket, de annyira nem győztek meg ott, élőben pedig ez volt az első találkozásunk. Azt azért nem mondom, hogy egy csapásra rajongóvá tettek, de mindenestre a hírek illetve az eddigi koncertbeszámolók nem túloztak.


A "civilben" egyszerű hétköznapi arcok a színpadon megvadultak, szinte szétkapták. Az akcióban a vokalista Gaobr mellett a két gitáros, Bori Sanyi és az ex-Varso-s Kovács Attila jeleskedett. Ők nem egyszer a színpadról a közönség közé is lejöttek onnan tolták a durva, kifacsart riffeket. Eszenyi Imi basszer néha fennakadt szemmel tolta és Garcia Dáviddal együtt olyan masszív alapot hoztak össze, hogy le a kalappal. Nem egyszerű a WMD zenéje, de azt el kell ismerni, hogy élőben megvadítja a népeket. Nekem néhol még a néhai Vágtázó Halottkémek is eszembe jutott az előadás során. Valahogy hasonlóan borult, szinte nem evilági módon nyomultak.


A leginkább tetsző nóta a Fényérzékeny lemez címadója volt számomra, valahogy ennek a refrénje maradt leginkább emlékezetes. Amiket nyomtak a nagyjából órás programjuk alatt (a teljesség igénye nélkül): Klausztrofónia, Ohm, Carbon, Idomtalan, Sztereotip, Túladagolt idő, Technika angyala.


A koncert alapján nem kétséges, hogy a harmadik lemezre készülő csapatot nem lehet megállítani. És azt hiszem én is előveszem a korábbi anyagaikat, hogy ismeretségünk közelebbi legyen.

Az est főbandája, a német The Ocean zenekar következett. A csapatot a legfrissebb, Precambrian album alapján ismertem meg. Ez a földtörténet egy korai időszakát megfestő dupla lemez érdekes színfolt a mai kemény zenei életben. Egyszerre nyomasztó, borult, de felemelő is, a csapat önmagát ambient soundtrack doomrock-ként kategorizálja de felmerül Velük kapcsolatban a experimentális, industrial, hardcore, noise és post metal címke is. Felmerül hasonló közegben mozgó Mastodon, a Neurosis vagy a Cult of Luna neve is a csapat műveinek elemzésekor.


Nos ez a koncert is abba a kategóriába tartozik, amit kihagyva szegényebb lennék egy élménnyel. Biztos, hogy nem én vagyok aki a legjobban várta a zenekar hazai élő bemutatkozását (a korai lemezeiket nem is ismerem, de pótolom, ígérem!), mégis megfogtak az lehengerlő előadásukkal.


Intenzív zenéjükben illetve a előadásukban rengeteg agressziót fedeztem fel, de ugyanakkor ezt vitathatatlan technikai tudással teszik még meghatározóbbá. Elsősorban a két gitárost emelném ki, a színpadi akciókban Ők vitték a prímet, de az énekes és a basszer sem az a cipőbámulós fajta. Bár az ígért vetítés elmaradt, olyan fényeket használtak, hogy bőven kárpótolt ezért. El sem tudom képzelni, hogy a vetítés még mennyit emelt volna az egyébként is magas színvonalon illetve a hangulaton.


A hangzásra sem lehet panasz. Mondhatnám, hogy lemezminőségben szólt minden, de annyira nem ismerem a csapat munkásságát, hogy ilyeneket bátran ki merjek jelenteni. Az viszont bizonyos, hogy minden remekül sikerült kikeverni. Szerencsére nem csak végig brutalizáltak - bár azt is szívesen fogadta volna a hallgatóság - hanem elővették az epikusabb témáikat is. A ráadásban (ami szűk 20! perc volt) még elnyomtak egy instru nótát illetve egy másikat,
ami meg inkább a death/HC határát súrolta, persze amúgy The Ocean módra.

Végezetül össze kéne foglalni az estét. A három csapat, a három különféle stílus nagyon erős összeállítást eredményezett. A helyszín pedig igencsak ideális, korrekt hangosítás, ideális terem, könnyű megközelíthetőség. És ami külön öröm volt számomra a hely nem dohányzó jellege.

Köszönet a Hammer Concerts-nek, hogy tudósíthattam a buliról!