Mindig is szimpatikus arcnak tartottam Mátyás Attilát.
Bár rajongója egyik zenekarának sem voltam/vagyok, de tetszik Matyi hozzáállása, többdimenziós volta.
A legtöbben valószínűleg rockzenészként ismerik, talán kevesen tudják, hogy filmzenéket is szokott készíteni, Merkaba álnéven.
Pár éve nagy élmény volt számomra Mosonyi Szabolcs természetfilmje a Vad Kunság – A Puszta rejtett élete, aminek Attila szerezte a zenéjét. És most látom, hogy idén jött ki ugyanazon rendezőtől a Vad Balaton, újfent Merkaba aláfestéssel.
Mindenesetre a 2018 nem csak filmzenét hozott hősünk életében, hanem új stúdióalbumot is.

A Lélegzet 10 akusztikus hangszerelésű szerzeményt tartalmaz, plusz egy régebbi dal akusztikus verzióját.
Mindössze szűk 32 percben.
Számomra a legtöbb akusztikus lemez nagyban hangulatfüggő.
Így voltam Matyi korongjával is.
Először napközben hallgattam meg hangfalon keresztül és hiányérzetem volt.
Óhatatlanul Myles Kennedy szólólemezéhez hasonlítottam, ami szintén akusztikus jellegű.
De nála a visszafogott hangszerelést egy fenomenális énekesi teljesítmény balanszírozza ki.
Ami valljuk be, Matyinak nem sajátja.
Persze nincs rossz hangja, de nem egy bravúrénekes.
Aztán szerencsére másodjára már éjszaka, nyugodt fizikai-és lelkiállapotban, maximális koncertrációval, fejhallgatón pörgött le a Lélegzet.
És be is talált rendesen!
Szóval ajánlom mindenki számára, hogy így is próbálja ki, mert teljesen más élményt nyújt!
Ezek a fajta muzsikák, amiket előszeretettel hívok "éjszakai/esti zenének” („kis éji zene”).
Az akusztikus kamarazenék általában letisztultak, csöndesek, hangulatosak.
A Lélegzet tételei is pont ilyenek.


Egészen intim, bensőséges atmoszférát árasztanak Matyi friss dalai.
Nem elemezném ki egyesével a számokat, mindegyik karakteres, önálló arculattal bíró szösszenet. Nem véletlenül használtam a szösszenet kifejezést, hisz csupán 2 nóta akad a lemezen, amelyik átlépi a három perces játékidőt.
De ez a műfaj nem is a hosszasan kifejtett monstrumokról szól!
Az akusztikus gitárok dominálnak, de a különböző ütős és fúvós hangszereknek köszönhetően mégsem válik unalmassá/egysíkúvá a lemez.
Matyi dalszövegei szintén emberiek, könnyű azonosulni soraival. A muzsikához hasonlóan nincsenek túlspirázva, és ez így is van jól!
Ének terén sincsenek gondok, a legtöbb dalban két sávon nótázik Attila, persze más-más hangfekvésben énekel. Orgánuma, énekstílusa ugyanúgy eszembe juttatja Ian Astbury-t, mint mondjuk Kowalsky-t. Néha némi női háttérvokált is kapunk Vasvári Vikitől. A fel-felbukkanó emberi, természeti/környezeti zajok szintén emelik a hangulatot.
Olyan hazai csapatok egyes dolgai ugrottak be a Lélegzet hallgatása közben, mint a Kaldera, Ákos, Black-Out/Kowalsky meg a Vega, Eleven Hold, Kontrollzé, sőt még ByeAlex is…
A nemzetközi színtérről pedig Eddie Vedder szólólemezei, filmzenéi, vagy épp az Anathema egyes dalai.
Ha egyet kellene kiemelnem ebből a roppant hangulatos dalcsokorból, akkor az a Hány boldog nap lenne.
Már-már slágeres darab, mind a verzék, mind a refrén fogós.
Az akusztikusgitár szóló szintén bejön, kár, hogy egyben le is zárja a nótát.
Én Matyi helyében még bedobtam volna utána a refrént vagy kétszer…
Mondjuk, ez legyen a legnagyobb bajom! :D

Mert amúgy nem tudok és őszintén szólva nem is akarok belekötni ebbe az anyagba.
Hangulatzene, de ha épp olyan passzban van az ember, akkor maximálisan működőképes!