Kellemes meglepetés fogadott pár hete, amikor a postaládámban találtam egy borítékot a Doom-metal.com kiadó levelével és egy igényes kivitelezésű dupla digipak CD-vel, amelyen a My Dying Bride logója díszelgett. Az A Lake of Ghosts - … the long shadow of My Dying Bride címen megjelent kompiláció a gótikus doom metal úttörőinek, a műfaj egyik legnagyobbjának emel szobrot. A két CD-n 134 percben 17 banda állít egy-egy dallal emléket Aaron Stainthorpe-ék zenekarának. Feldolgozáslemezről van tehát szó, de még mielőtt bárki lemondóan legyintene, hadd figyelmeztessem a My Dying Bride rajongóit, hogy az anyag nagy része nem feleslegesen rabolja az ember idejét.


A feldolgozásokért nem szoktam lelkesedni, a legtöbbjüket értelmetlennek tartom (például egy Raining Blood tízezredik feldolgozásánál feleslegesebbet el sem tudok képzelni), ezzel szemben a szóban forgó dupla CD-nek számos előnye van, amellyel kivívta magának a létjogosultságot. Először is mélyen földalatti jellegű kiadványról van szó, a 17 bandából jó, ha ötöt ismerek, abból is kettőt csak hallomásból, a többiről most szereztem először tudomást. Egy ilyen anyaggal tehát remek lehetőséget kapnak a formációk arra, hogy a potenciális hallgatóság megismerje őket. Minden esetben olyan zenekarokról van szó, akikre nagy hatással volt a My Dying Bride, és mint tudjuk, a legendás csapat a gótikus doom metalon kívül számos más ágazatra is rátette a védjegyét. A szimfonikus doom/death-re éppúgy hatottak, mint a funeral doomra, vagy az atmoszférikus zenékre, de az extrém metal több változatában is felfedezhetőek a britek egyértelmű nyomai.


Ennek megfelelően változatosra sikerült ez a duplaalbum, amely felöleli a My Dying Bride teljes munkásságát, a zenekar legkoraibb korszakától egészen az utolsó nagylemezig, de ahogy az lenni szokott, akad olyan átirat is, amelyet legszívesebben lehagytam volna a válogatásról. Underground zenekarokról lévén szó, egészen izgalmas és kevésbé ismert dalokat is előhalásztak a széles repertoárból, ami még egyedibbé teszi ezt a bő 130 percet. Bevallom, néhány My Dying Bride lemezt újra elő kellett vennem, hogy érdemben meg tudjam ítélni egy-egy feldolgozás színvonalát, de ez a feladat igazán örömteli volt.

Az első CD, egy dal kivételével, a 2000 után megjelent lemezekről tartalmaz dalokat, míg a kettes korong kizárólag a 90-es évekre összpontosít. Mindkét érából vannak kedvenceim, de ezen a kompiláción messzemenően az első CD-n szereplő csapatok ragadták meg jobban a My Dying Bride lényegét, és nívósabb megoldásokkal formálták azt a maguk képére. A második CD-n már vegyesebb a kép.

Rögtön a 2015-ös remekmű címadó dalával kezd az Omit nevű norvég atmoszférikus doom metal csapat. A dal remekül szólal meg, igazi súlya van, sokat nem változtatnak az eredetin, a női ének azonban más dimenziót ad a dalnak. Fel sem tűnik, hogy feldolgozásról van szó, hiszen remekül illenek a fülbemászó dallamok a szép női énekhez. Mintha csak az énekesnő hangjára íródott volna a dal.


Az általános észrevételem az, hogy a zenekarok többsége igyekezett az eredeti tételeket olyanformán átgyúrni, hogy megtartsa a dalok esszenciális dallamvezetését, viszont a keretet valami egészen mással, egészen máshogy töltsék ki. A Wreckage of My Flesh című dal jó példa erre. Ezt a dalt a baljós vezérriffje miatt különösen kedvelem, ezért kíváncsi is voltam rá. A francia Haiku Funeral sokkal koszosabban, kásás hangzással, hörgések és blackes halálköpések közepette adja elő a dal drone-os, elektronikával átitatott post-sludge verzióját, miközben mindvégig kihangsúlyozva marad az eredeti dallamvilág. Szintén nagyon jól sikerült az A Doomed Lover dal feldolgozása az amerikai The Howling Void egyszemélyes projekt újraértelmezésében. Igazi átérzéssel, beleéléssel eljátszott szerzemény ez, amely az eredetinél is sokkal morózusabb, ködösebb. A dal búskomor oldalát lényegesen kidomborítja Ryan Wilson. Itt megjegyezném azt is, hogy a bookletben minden csapat leírja, miért éppen az adott dalra esett a választása. A The Howling Void története pedig kimondottan hangulatteremtő.

Az amerikai Dying Sun az atmoszférikus sludge/post-metal irányból közelíti meg az Only Tears to Replace Her With egyébként eléggé szelíd, érzelgős eredetijét, amelyből aztán egy érdesebb, kétségbeesettebb funeral doom dal kerekedik. Bevallom, jobban tetszik, mint az eredeti. Ha már a funeral doomnál járunk, nem lehet szó nélkül elmenni a Sol nevű zenekar iszonyúan nyomasztó megoldása mellett. A pszichedelikus Le Figlie Della Tempesta végzetesen lassúra, tüskésre sikeredett a dánok kezei között. A melankólián depresszív, embert összeroppantó hangulat kerekedik felül.


Egészen szokatlan dolgok is helyt kaptak a lemezen. A Like a Perpetual Funeral teljesen metalmentes verzióját két férfi és egy női énekkel adja elő a német Memoirs. Ennek az ellentétét is megtaláljuk, a spanyol Hela a For My Fallen Angel című dalt metalosította, és mondhatom, megkapó lett a végeredmény. Az elegáns dal respektje cseppet sem csorbult, sőt, az éteri női ének a háttérben még hozzá is tett a hangulathoz. Az ínyencek azonban biztosan kíváncsiak lesznek a kettes CD-n szereplő The Crown of Synpathy című dal középkori szertartásokat idéző rituáléjára, ugyanis ez lett a dalból az amerikai Forever Autumn átdolgozásában. Láncok csörgedeznek benne, tűz ropog, víz hallik… Az érzéseket és hangulatot markában tartó csapat szintén a kiemelkedő változatok közé sorolható.

Leginkább a Cry of Mankind eposzra és a Two Winters Only című dalra voltam kíváncsi, mivel a The Angel and the Dark River a kedvenc My Dying Bride lemezem, de egyik itt szereplő verziótól sem tudok igazán lelkesedni. Előbbit a szintén brit Camel of Doom, utóbbit a space rockot játszó amerikai Mushroom Fuzz játssza. A Camel of Doom nem vádolható azzal, hogy nem érzik át a gyönyörű dal lényegét, de semmi érdemlegeset, különlegeset nem tudnak hozzátenni, amivel kissé indokolatlanná válik a szereplésük. A Mushroom Fuzz verziójáról pedig alig ismertem volna rá az eredetire, ami nem feltétlenül baj, viszont az izgalmas ötleteket elúszni látom, vagy egyszerűen csak a nézőpontjuk nem az én világom.