Az idén 10 éves gyöngyösi Dolor zenekar 2009-ben jelentette meg debütáló nagylemezét, Delirium Tremens in Pearl City címmel, ami stílusilag a nu metal és a hardcore keverékeként írható le. Aztán tagcserék következtek és a nemrég napvilágot látott Radish For Sale EP-vel a banda visszatért hardcore gyökereihez.
 

És a "retkes” kislemez dalait hallgatva engem is sikerült visszarepíteniük a gyökereimhez, ugyanis úgy 15 évvel ezelőtt, gimi másodikban én is az olyan hardcore alapcsapatok lemezinek segítségével kezdtem meg az ismerkedést a zúzós zenékkel, mint a srácok példaképeinek számító Biohazard és a Sick of it All. Az évek során viszont bevallom eléggé eltávolodtam a stílustól, de a Dolor hatására előástam a ’96 táján napi rendszerességgel a walkmanenbem pörgő Mata Leão albumot, amit sokan a Biohazard egyik leggyengébb eresztésének tartanak, de szerintem még mai füllel is zseniális! Szóval bár teljesen személyes okok miatt, de rám mindenképp hatással volt a Radish For Sale! A Csépány "Tökisz” Tamás (ének), Felföldi "Dugó” Péter (ének), Pesti Csaba (dob, vokál), Tari Gábor (gitár, vokál) és Kádár Róbert (gitár, vokál) felállású horda a fentebb említetteken kívül hatásokként még az Agnostic Front, a Madball és a Hatebreed nevét említi meg és valóban a Radish nótái ízig-vérig old school HC szerzemények. De a crossover kifejezés is helyénvalónak tűnik, hisz a hardcore mellett a metal és a rap is befigyel. A szemfülesebbek a felállás kapcsán biztos észrevették, hogy a basszusgitáros neve nem szerepel a felsorolásban. Nos, ez nem elírás, vagy kifelejtés, hanem a jelenlegi állapot. Ugyanis nem sokkal az EP felvétele előtt kiszállt a bőgősük, így a dalokat Kádár Robi basszusozta fel, koncerteken pedig vendég négyhúrosokkal nyomulnak, de keresik a fix tagot.
És akkor jöjjön a lényeg, vagyis a dalok!
Légvédelmi szirénával indít a Leave Me Alone, amit azért valljuk be ellőtt már egy pár banda eddig és gyanítom még fog is… A verze rappelve van előadva, de már itt megjelennek bekiabálások, a refrénben pedig a stílusra jellemző és általam igen kedvelt csordavokálok nyomatékosítanak. A két vokalista egyébként az összes szerzeményben a kiabálás, ordítás különböző árnyalatait mutatja be. De ez rendben is van, hisz ha végignézünk a stílusokon, akkor a death metalnak a hörgés, a blacknek a károgás, a thrashnak, hardcore-nak pedig a kiabálás/ordítás az alapértelmezett formátuma. A My Game, My Rules talán az EP slágere, egy rövid, enyhén punkos szösszenet, egyszerű, de fogós témákkal. Én a srácok helyében ezzel és nem a leghosszabb Leave Me Alone-nal kezdtem volna a lemezt…
A No More Excuse kapcsán egy eddig még nem említett HC/metal "őskövület” is felrémlett, nevezetesen a Pro-Pain. A beszédes című Fuck You-ban ügyes a visszhangosítás a refrénben és a vége felé elhelyezett scrathcelés is zsír! És az énektémák is frankók.

Összességében elmondható, hogy a stílus kelléktárát tekintetbe véve egy elég színes dalcsokrot tett le az asztalra a Dolor, de úgy érzem tehetnének még lépéseket a további színesedés, változatosság irányába. Ide-oda beiktathatnának 1-1 gitárszólót, nem hatalmas virgákat, csak inkább ilyen díszítésként, vagy épp hangulatfokozásként funkcionáló pengetéseket. És érdemes lenne a dallamos, vagyis a klasszikus értelemben vett éneklős refrénekkel is próbálkozni, mert 6 számon/20 percen keresztül még üdítően is hatnak a csordavokálos megoldások, de egy 40-45 perces nagylemezre úgy érzem több kell majd ezeknél.

A Radish For Sale alapján kijelenthető, hogy a Dolor egy szimpatikus, hiteles banda, akik biztos vagyok benne, hogy élőben tarolnak igazán! Aki szeretne belekóstolni az "akciós retekbe” az a srácok facebook oldalára kattintva meghallgathatja, vagy le is töltheti az EP-t!