Most mit lehet mondani egy Accept lemezről ,aki ismeri a többit ,na jó kivéve egy-két albumukat(Eat the heat,Predator)ugyanazon a vonalon mozognak.Nekem hiányoznak a régi tagok(Udo,Peter,Stefan)valahogy már olyan Wolf Hoffman szóló projekt Accept-esen.Imádom Wolf szólóit,nem is nagyon engedett oda senkit hogy szólózhasson,hiába a 3 gitáros.Korrekt lemez,jó hallgatni bár nálam a Balls,Metal Heart,Russin párost nem nagyon előzi meg semmi.
Nem tudok több pontot adni rá tudom neves zenészek művelik ezt az albumot(Mayhem,Morbid Angel)de nagyon egysíkú,album.Néha olyan érzésem van mintha ez a szám szólt volna az előbb is.Lehet hogy több idő kellene neki akkor talán feljebb kúszna a pontszám,bár nem hiszem hogy sokat.Maradok az anyabandáknál. :-)
King Diamond vissza tért :-) Ja nem ez nem az csak olyan. :-) Imádom a mestert olyan dalokat senki nem tud írni.Nekik sem sikerült de jó hallgatni való csak semmi eredeti nincs benne.
Szeretem ezeket a súlyos doom/death metal bandákat.Van hangulata magával ragadó muzsika,de folyamatos koncentrációt igényel.Nem egy kimondott háttér zene.Hangulat függő.
Nagyon hangulatzene, de a Darkspace a maga furcsaságával mindig is imponált nekem. Tíz év telt el a legutóbbi lemez óta, és szerencsére történtek is érdekes változások a banda hangzásában. Az industrial és az ambient zene sokkal hangsúlyosabb mint valaha, maga a lemez is lassabb mint elődei, és komoly hangsúlyt kapnak különféle sci-fi hangeffektek is (érdekes textúrális adalék, szeirntem). Így is tetszik ahogy van, de én még azért el tudnám képzelni, hogy több riff legyen egy ilyen hosszú egyszámos lemezen + amin gondolkodtam, hogy ha valahogy Tobias Möckl be tudna szervezni egy Csihar Attila kaliberű vokalistát, akkor egy ilyen nagyon ambient-súlyos lemezt fel lehetne még dobni (lásd a Sunn O))) több kiadványát).
Nem tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel.Egy óriási káosz számomra az egész,nem érzem a dalokat.Olyan érzésem van mint aki nem látja az erdőt a fától :-)
Jó fajta tech-metal. Szeretem a Transcending Obscurity Records. kiadványait mert nem a szokványos zenéket támogatják,hanem mindig valami extreme,új dolgokkal jönnek ki.
Ez egy csodálatos zene.Köszönöm annak aki be ajánlotta.
Egyedüli pozitívuma a rövidsége. Az összes többi nálam nem az, kezdve a rendkívül cringe lemezcímen át a borzasztó hangzásig, stb. Teljesítmény/ötletügyileg sem lehetett valami nagy "csoda" ezt megalkotni, de legalább sok instrumentális dal van rajta. A fickó inkább koncentráljon a Hooded Menace bandájára, mint ilyenekre pocsékolja az idejét.
Elég jó kis death metal album lett,valószínű hogy beszerzem vinyl is.Tetszik.
Ha nem lettek volna az utolsó, Forest Service Road Blues és a Gardens in the Dark dalok, amik nagyon jók, akkor számomra ez szinte értékelhetetlen lett volna. Az a csodálatos melankóliával átitatott atmoszférát teremtő utolsó szám zseniális. Az olyan össze-visszaságokkal nem tudok mit kezdeni, mint az első két szám, vagy a 6-7-es pl. ezek alatt borzasztóan vártam már a végét, meg minden bajom is volt már. A fent említett két dal miatt adok neki +2 pontot, a lezárás az rendkívül hangulatos, érzelmes, számomra kétségkívül az album csúcspontja - kár, hogy a többi dal nem ezekhez hasonló.
Na ezt a black metal már sokkal jobban bírom,itt legalább jól szól,kivehető minden hangszer és van felépítése nem csak az összes dalnak hanem az albumnak is.
Sosem okoznak csalódást. Ököl az égbe, széles terpesz, nyakfájás...
Kitaláltam, mi fog történni. Csodálatos álló harmóniás intró után jött a rettenet... Basszus, ennél gázosabb kornyikálást régen hallottam. Zeneileg semmitmondó, Isten bocsásson meg nekik. Az egyes és a nyolcas tétel a számomra bejövős, de a Metal Archivesen fellelhető line-up szerint azokhoz a bandának köze sem volt. Úgyhogy nem számítom bele a pontba, mint enyhítő körülményt. Enyhítsen sorsukon a patás istenük.
Uncsi.
Az első tételnél még nem éreztem az alámerülést, a második viszont beütött. Bár az Ancient King Records nem a kedvenc DS kiadóm, ez a cucc nagyon jó, meg a kiadványaik kivitelei is nagyon pazarok. Kilencet akartam adni, de a végénél már nagyon jött a mágia.
Állati középszer ez nekem. Semerre nem mozdította el a kijelzőmet az éneket kivéve. Az nagyon gyenge teljesítmény.
Ettől térdre estem. Tudtam, hogy jó lesz, de hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Sokszor egy picit hasonlít a Dodecahedron második lemezére. Az a banda az énekes Eikenaar halála miatt sajnos földbe állt, és azóta sincs, ami hasonlítana rá, de az Inter Arma egy nagyon picit kielégíti az azon jellegű perverz igényeimet, amit ők. Szóval a mocsok mögött, a szarréteg alatt nagyon kifinomultan felépített polifónia dolgozik itt, ahogy a már említett holland bandánál is anno. Nameg a változatosság. Tegyük csak egymás mellé a Violet Seizures-t és a Gardens in the Darkot. A zene ünnepe ez... Ilyen tapló dobhangzást már régen hallottam... A borító tervező szerintem Twin Peaks rajongó. Ez is pozitívum, mert én is.
Nagyon behatott az első pár dalnál, viszont a vége felé nekem már egy kicsit unalmassá vált. Ettől eltekintve kiváló időutazás, van benne kraft és elvetemültség is. Adja, mint a Duracell.
Bajban vagyok, ha King Diamondról van szó, mert ugyan elismerem a munkásságát, de az első fejhangú visításánál le kell állítanom bármilyen vele készült tételt. Ez van, nem bírom. Nincs ez másként általában a kópia bandákkal is, de az Attic hangulata egészen meggyőzőre sikerült. Én a pontszámommal maradok semleges, a rajongóknak pedig váljon egészségére, mert a maga közegében ez egy igényes album, ráadásul még az ének sem zavart annyira, mint a "mesteré" szokott.
A Satanath 2024-es megjelenéseiből kapott több, mint 2 gigás csomagjában találtam rá és nagyon bejött. Rengeteg death/doom lemezzel találkoztam idén, amik jók voltak, de annyira egy kaptafa, hogy nem tudtam őket egynél többször meghallgatni. A Canis Majoris témája, hangulata viszont közel áll hozzám, hiába akadnak sablonos dolgok is. Egyszerűen kikapcsol, szórakoztat, sokadjára is.
Én kedvelem ezt a fajta trágya hangzást, ha lehet erre ilyet mondani, mert nem ennél karcosabbra is vevő tudok lenni, ha olyan a hangulatom. A Hail Conjurer Harri Kuokkanen milliomodik projektje, termelékenységét tekintve igazi szerelme. Mocsok, zsigeri sötétség ez a kezdetektől, saját örömére, átlagos minőségben, de számomra teljesen meggyőző módon és ez a lényeg.
Rohadt régen használtam már teljes magabiztossággal ezt a kifejezést: progresszív. Ezt nem lehet ledarálni, nekünk kell beleugranunk a pengék közé.
Az első lemezt meghallgattam párszor, még a promók között, azonban túlénekeltnek, túltoltnak éreztem a maga 40 percével, a remek témák ellenére lefárasztott. Ez a fárasztás, sűrűség most is jelen van, de a rövidebb játékidő, a kevesebb, valamivel változatosabbnak mondható vokál jóval szórakoztatóbbá teszi a lemezt. A heavy metalos tekerések egyszerűen lehengerlők. El tudnék viselni a gyors szerzeményekben is néhány rövidebb lassulást, ami ad egy kontrasztot az őrületnek. Az Infernal Confluence esetében például rohadt jól működik.
Az idén 45 éves Accept az a zenekar, amely minőségi heavy metal zenét tol a kezdetektől fogva. Hibát igazából nem vélek felfedezni, talán csak annyi, hogy egy kicsit unalmas lesz a végére. Néha napján biztosan elő fog még kerülni!
Hát, ez a '80-as években megjelent heavy metal alapvetéseknek a nyomába sem érhet! A King Diamond-dal húzott párhuzamot értem, bár az ő hangjával is ki lehet üldözni a világból, úgyhogy ezen album értékelésénél sem veszem figyelembe ezt a párhuzamot. Végig rettentően idegesített, az intro után teljesen mást vártam. Azonnal törlöm az egészet az agyamból és a hallójárataimból! Ami egy picit emel a pontszámon, az a szépre sikeredett borító.
Wow! Na, ez viszont most levett a lábamról! Nagyon jó hangulata van, egyszerűen felkapott, és magával ragadott, együtt szálltunk! Zseniális, ahogy az instrumentális és a szöveggel megtámogatott, durvább tételek váltogatják egymást, így nekem teljesen fenn tudta tartani a figyelmemet és az érdeklődésemet! Ez nem egyszerűen egy doom/death muzsikát tartalmazó album. Ez sokkal több annál!
Az első hallgatás alatt többször beugrott a korai Grave Digger-korszakom, teljesen nosztalgia hangulatba kerültem -bár némi rossz szájízzel, mert így újrahallgatva nagyon kínos egy-két Grave Digger szám-, de aztán kialakult a saját karakteres imázsa az albumnak. Tronillo vokálja nagyon bejön, a számok változatosak, tök sok jó riff és melódia bukkan fel időről időre, még a balladaibb Ravages of Time is kellemes hallgatnivaló, pedig általában ezeknek ilyen "kötelezően rakjunk egy ilyet is albumra" érzete van, de itt nem. Viszont a szövegek nálam csak a so-so mércét ütik meg, és könyörgöm, tanuljuk már meg, Frankenstein még mindig a tudós, és nem a teremtmény neve!
Na ez most baromira elkapott. Nagyokat gurít idén a SoM, olyan lemezek jönnek ki havi szinten, hogy csak pillázok. Visszakanyarodva a Darkspace lemezére, ha kellően erős és átütő a hangulat, akkor imádom ezeket a "filmzene-jellegű" albumokat, itt pedig szinte haraphatóan sűrű az atmoszféra, hiába kalandozunk a mélyűrben. Haha, értitek a szóviccet. Kurva jó black ambient anyag, kellemes industrial mellékízzel. Kösz az ajánlást, lehet magamtól sosem szántam volna rá az időt a temérdek megjelenések közepette.
Sokadik hallgatáson vagyok túl, de még mindig baromi vegyesek az érzéseim, nem teljesen tisztult le a kép. Tömve van szuper dolgokkal a lemez, mint pl. az ultra disszonáns címadó szám, a Desolation's Harp és az átkötő Endless Grey, a hihetetlen változatosság, mind zeneiség, mind az ének, mind a stílusok terén, de vannak számomra kevésbé szimpatikus megoldások is. A Gardens in the Dark és a The Children... tiszta vokálja kifejezetten kellemetlen, az előbbi szám végén lévő "zenei glitch" pedig olcsó megoldásnak tűnik számomra. Kíváncsi lennék, ha egy, a zenekart nem ismerő egyénnek mutatnék három számot a lemez elejéről, közepéről és a legvégéről, akkor rájönne-e, hogy nemcsak, hogy ugyanazon bandáról, de ugyanarról a lemezről is beszélünk. Kötve hiszem. Ez lehet a legfőbb bajom. Mert mit is akar játszani az Inter Arma? Avant-garde sludge/death/doom/prog metalt? Szerintem mindent is. Ami nem feltétlenül tesz jót ha egyetlen lemezről beszélünk. A konzisztencia és a kohézió hiánya a legnagyobb fájdalom számomra. Plusz ha igazán tökösek lettek volna, akkor full fordított sorrendben kerülnek fel a számok a korongra, ezt komolyan mondom.
A rajongói várakozásoknak maximálisan eleget tesz. Remek dalok, nincs fáradtság jele, friss, üde anyag. Néhol kimondottan jól eltalált dallamok is díszitik a nótákat, meg is haladva a kötelező nívót.
Semmi nem veheti el az "év lemeze" címet nálam az Inter Armától. Bárcsak rám cáfolna valaki, de attól tartok, nem így lesz. Még véletlenül sem csináltak egy Sulphur English kettőt (az is év lemeze volt nálam), meg talán az év koncertje is... Nagával is tökéletesen egyetértek. Ilyen változatosság mellett is ennyire természetes kohézió legyen a dalok között, amelyből felépül a kerek egész mű... egészen rendkívüli! Ezúttal rövidebb a végeredmény, tökéletes kompaktot alkotva: egyetlen másodpercbe sem lehet kifogást találni. Továbbra is az Inter Arma a bizonyíték arra, hogy a sivatagian fojtogató és fullasztóan kénköves levegőbe miként pumpál oxigént és kellemesen bódító illatokat a zseniális dalírói érzék. Olyat alkotnak, amilyet más senki ebben a műfajban!
Én fiatalabb koromban viszonylag korán elmentem az extrém metál irányába, szóval sok klasszik heavy banda kimaradt, köztük az Accept is. A Blood Rage lemez óta követem a munkásságukat és azt kell mondjam, nekem a 80-as cuccaik sokkal fáradtabbnak tűnnek, nem is igazán tetszenek. Ezek az új lemezek meg tele vannak energiával.
King Diamond akkora egyéniség a metál egyetemes színterén, hogy ilyen módon direktbe utánozni szerintem bénaság és szinte biztos, hogy rosszul sul el. De ha ezt félreteszem, sajnos a dalok elég mérsékelten érdekesek, de legalább kedvet kaptam, hogy hallgassam egy kicsit a példaképet.
