Együttes 2006. január elején alakult két taggal Karcagon, Ferenc és István egy új ötletének révén. Zenei elképzelések már léteztek, melyek még kiforratlanok voltak. Énekes és gitáros híján csak ketten tevékenykedtek, mint basszusgitáros és dobos. Rövid időn belül sikerült énekest szerezni Zita személyében. Ezen túl hárman próbálták megvalósítani az ötleteket, ám az egyik legfontosabb tag - a gitáros - még hiányzott. A helyi hangszerboltos ajánlotta, egyik tanítványát, egy Péter nevű srácot, aki ekkor még csak 13 éves volt. Meghallgatásra invitáltunk és elsőre bevált. Fiatal kora ellenére tehetségesnek láttuk, így a belépésével a jelenlegi felállás létrejött (2006. április). A zenekar a rock műfajon belül szerteágazó stílusvilág elemekből építi fel a saját szerzeményeit. Egyik tag sem profi, bár mindenki próbálkozik és meglátásunk szerint mindenki szereti csinálni.
A zenét Ferenc, a szövegeket István írja jórészt, de a véglegesítés mindig közös.