NGC Prod.
Vissza
Státusz:
Aktív
Alakulás:
2002
Származás:
Magyarország
Szolnok
Szövegvilág:
Személyes események
Aktuális felállás:
Barta József
ének
Juhász Tibor (Tibibácsi)
gitár
Harangozó Kristóf
gitár
Sütő Tamás (Süti)
dob
Varga Bálint
basszus
Aktuális kiadó:
Self Released
Hivatalos oldal:
hivatalos oldal
További képek:
Vissza
Rögzítette:
maniac
2005. november 19., szombat, 21:41
Utolsó módosítás:
9000Sanyi
2009. szeptember 6., vasárnap, 10:42
Szerkesztés:
szerkesztes
Vissza
A zenekar története 2002 őszéig nyúlik vissza, akkor került először szóba Sütő Tamás dobos és Juhász Tibor gitáros között egy zenekar alapításának a lehetősége a még akkor működő zenekaraik mellett. Ezt követően egy évet töltöttek próbaterem és további tagok keresésével (sajnos heti egy próbával az idő nagyon gyorsan telik), majd 2004 márciusára alakult ki az első véglegesnek tűnő felállás: Spisák „Lanyi” László – ének, Juhász „Tibibácsi” Tibor – gitár, Botos „Papi” László – basszusgitár, Sütő „Süti” Tamás – dob.
Bár akkor sem voltunk már nagyon fiatalok (28-as átlag), Papit kivéve megemlíthető zenei múlttal nem rendelkeztünk. Elszántságunk annál nagyobb volt, hétvégente több, mint 600 km-t utaztunk egy-egy próba kedvéért. Az első négy szerzeményünket 2004 június végén rögzítettünk Töfinél mely Látom, hallom, érzem címmel látott napvilágot szerzői kiadásban. A felvétellel kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy kettőnknek ez volt élete első stúdiószereplése, kb. 15 óra alatt nyomtuk fel, a keverésre nagyon kevés idő maradt, a kozmetikára, cicomára semmi. „Kis pénz, kis foci” – hála Töfinek, a körülményekhez képest sikerült egész hallgatható anyagot összerakni, de ennek pontosabb megítélését a hallgatóra bízzuk. A célunk az volt, hogy munkánkat nagyobb távolságra is el tudjuk juttatni, mint ameddig mi eljutunk.
A fent említett anyag segítségével bejutottunk többek között a Wigwam által szervezett tehetségkutató döntőjébe, ahol épp elég volt az nyereménynek, hogy ilyen hamar megfordulhattunk ebben a neves klubban. 2005. szeptemberében 2. helyezést értünk el a monori Rockvihar által szervezett tehetségkutatón, továbbá Lanyi elnyerte a legjobb énekesnek járó különdíjat.
2006. márciusában az inflációt is figyelembe véve nem sokkal jobb anyagi háttérrel nekivágtunk újabb 4 dal felvételének. Az elkészült anyag a Csak érezni kell címet kapta. Ezt követően Papitól elváltak útjaink, helyére Varga Bálint cimboránk került. A koncertezés ekkor indult be igazán, volt olyan év, hogy átlagosan több, mint két koncert jutott egy hónapra. Békéstől Zalaegerszegig nagyon sok helyre eljutottunk. Nagyon jól esett, hogy egy-két városban (pl. Karcag, Kunhegyes) sikerült különösen belopni magunkat a közönség szívébe.
A jobb megszólalás érdekében mindig is szerettünk volna egy másik, leginkább szólógitárost is magunk között tudni. 2008 elején Koroknai Levente vállalkozott erre, akivel a demók anyagainak áthangszereléséig jutottunk. Elképzeléseinket a dalok megszólaltatásáról nem tudtuk egyeztetni, így néhány koncert után úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább a munkát. Ezzel egy időben hoztuk meg azt az egyáltalán nem könnyű döntést, hogy Lanyi nélkül sodródunk tovább a számunkra kijelölt úton. Négy hónap kényszerszabadság után Barta József énekessel és Harangozó Kristóf gitárossal kiegészülve állunk újra a közönség rendelkezésére.
Ami a zenét illeti, nem törekszünk arra, hogy hasonlítsunk más zenekarokra, de arra sem, hogy különbözzünk tőlük. Vagyunk öten, a hétköznapi életben teljesen eltérő munkát végző és érdeklődési körrel rendelkező ember. Találkoztunk az életnek ezen szegletén és megpróbálunk közös nevezőre jutni. A kérdésre, hogy milyen stílusú zenét játszunk, nem tudunk válaszolni. Általában a magyar ősrock, valamint a Black Sabbath és stoner követőinek hatását szokták felfedezni vélni zenénkben a hozzáértők. A szövegeket Lanyi jegyzi, álmok, vágyak, érzések, – mi ezeket látjuk benne.
Kontrollzé, Decadence, Face No More - 2013. május 19. - Malom, Kunhegyes
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2013. május 29., szerda, 15:04
KarcFest 1. - zenés baráti találkozó
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2012. október 28., vasárnap, 00:29
Vissza - 5. születésnapi koncert - Kunhegyes, MűvHáz
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2007. november 10., szombat
Vissza - Csak Érezni Kell (2006)
Kritika, maniac @ 2006. július 18., kedd
Rajongók
© 2001-2023 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.032 seconds to render