Remebering Universe (2008)
Tulajdonképpen a sors véletlenszerűsége úgy hozta, hogy az új Neuraxis anyagot és a kanadai Humanoid bemutatkozó lemezét majdhogynem egymást követően sikerült végighallgatnom, később aztán egy kicsit utánajárva az előbbi zenekar előéletének bizony kiderült hogy van ám kötődés illetve összefüggés az említettek közt, egyébiránt találhatunk itt tagokat a progresszív death metalban utazó Augury-ból illetve Quo Vadis-ból, az avantgárd kaotikus mélységeit járó cirkuszi bohóctársulat Unexpect-ből , valamint itt csépeli a dobot Tommy Mckinnon is a Neuraxis-ból, visszautálván ezzel a bevezető sorokra..
Néhány neves és elismert zenész mellékprojectjéről van szó tehát, akik feltehetően azért rántották fel ezt a lemezt, mert valami újra vágytak, valami járatlanra és szokatlanra, de hogy ez valóban lefedi-e a valóságot, az rögtön kiderül...



A felvetésre a válasz leginkább az hogy nem, hiszen akik számára első körben mond valamit az Augury, azok már valószínűleg elkaphatták azt a bizonyos fonalat, akik pedig még ezután sincsenek igazán képben , azoknak leginkább úgy tudnám körülírni a hallott zenét, hogy ambientbe oltott progresszív metal. Elsőre azért ez furcsán hangzik, de mint említettem az Augury pont ezt az utat járja már egy ideje, annyi különbséggel hogy ott a death metalos részek is bőséggel kikérik a jussukat a már megszokott hörgésekkel karöltve, itt ebből semmit sem kapunk, annál is inkább instrumentalitást és ambient fokozásokat, torzított és akusztikus gitár váltakozásokat, feszültséget, valamint a világűr titokzatos morgásait..
Sok innovatív megoldásról nem tudok beszámolni, hiszen az adott atmoszférát amiből táplálkozik a zenekar már az Augury valamilyen szinten megteremtette, és hogy továbbvigyem a gondolatmenetet a gitáros részeknél sincs szó spanyolviaszról, ugyanis néhol  kiköpött Canvas Solaris megoldásokat hallunk , csak ameddig az amerikaiak zenéje fárasztja és tompítja az elmét, addig a Humanoid világa pont ellenkezőleg kifejezetten inspiratív és felfedezésre késztető-serkentő, sőt valahol izgalmas is, hiszen az emberiséget a mai napig foglakoztatják a felfedezetlen és kiterjeszthetetlen unizervum titkai, a miértekre pedig keressük de nem találjuk a választ, avagy féreglyukak és sötét anyagok, átjárható univerzumok, tudáséhség s minden ami miatt jelentéktelennek és egyedülinek érezzük magunkat...
A zene hektikus és rapszodikus, ugyanakkor semmiképp sem felemelő, inkább nyomasztó és vészterhes. A progresszív pillanatok csak egyre távolabb és távolabb sodornak a megbizonyosodástól, a különböző űrbéli zajok és morgások pedig egyenesen a félelmet és a bizonytalanságot szülik...


Nem hozott világra új műfajt a Humanoid legénysége, azonban rendkívül jól egyesítette és színesítette a palettát a hozott anyagokból, mellékprojectként pedig egyenesen túl is szárnyalták az elvártat, bár felvetődik bennem a kérdés, hogy mindezt az anyabanda Augury-val miért is nem lehetett megvalósítani?  Fanyalgásra azonban semmiképp sincs indok, nálam még előkerül ez a cucc..




Humanoid_Remebering_Universe_2008
Kiadó:
Stílus:
Ambientbe ágyazott Progresszív metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Quest Begins
2.Passages Part.1 (Eidetic Memory)
3.Passages Part.2 (Leaving)
4.Consciousness of the Universe
5.Navigating Toward an Unknown Region
6.Unearth Treasures
7.Lunar Nostalgia
8.Passages Part.3 (Exoplanet)
9.Passages Part.4 (Forms)
10.Visions Made of Glass
11.Fragment
Írta:
snecy
2008. június 26., csütörtök, 18:48
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render