Nem vennék rá mérget, hogy ha egy bergeni zenekarra terelődik a szó - amely történetesen 93-ban alakult -, bárki is elsőkézből egy death/doom metal-ban nyomuló formációra asszociálna. Azonban, mint tudjuk, a kivétel erősíti csak igazán a szabályt, hiszen a bergeni Syrach még nyomokban sem black metal-ban utazik.



A Napalm Records égisze alatt ténykedő zenekar meglehetősen komplex, sokrétű hatásokból építkező zenét tár a nagyérdemű elé. A kiindulópontot mindenképpen doom metal-ban keresném, olyasfajta tananyagra építve, amelynek alapkövét a My Dying Bride, a Candlemass és a Opeth rakta le. Mindazonáltal egy érdekes időutazást is érzek a Syrath zenéjét hallgatva, számomra a daloknak a Black Sabbath-ra, Led Zeppelin-re hajazó balladai töltete is van. Szóval afféle dark rock, doom metal, szórványosan death metal stílusban építi fel a Syrath a maga eufónikus dallamvilágát. Fontosnak vélem feltüntetni azt is, hogy semmiképpen sem nyúlásokról van szó, csupán felületes hatásokról. Üde színfoltként hat az a tény, hogy a szürkébb dalokat női vokál ékesíti, a hölgy kiléte ismeretlen, ám ért a dolgához. A borító elkövetését egyébiránt Aaron Stainthorpe (My Dying Bride) neve fémjelzi. A zárótételbe meglepő módon egy Slayer riff is belecsöppent a nyitány erejéig, de a többi dalhoz hasonlóan nincs különösebb rapszódikusság a zene tempóját tekintve.

Aki kompetensnek érzi magát a műfajban, annak bátran merem ajánlani!