A 2004-ben megjelent The Arrival lemez után nem kellett sokat várni az újabb Hypocrisy műre. Igaz az eltelt rövidke idő alatt elég sok minden történt a zenekar körül. Távozott Lars Szöke a dobok mögül és helyére a csapat régebbi dobosa Horgh érkezett, aki az Immortal-t erősítette. Ugyancsak az érkezők táborát gyarapította Andreas Holma gitáros is. Ezen történések után nagy figyelemmel vártam idei új nagylemezüket, hisz tavalyi dallamosabb albumuk kifejezetten jó hatással volt rám.
Nos, rögtön az elején le kell szögeznem csalódtam, kifejezetten nagyot csalódtam. Méghozzá kellemesen csalódtam azért, mert kaptam egy lemezt, ami számomra minden percében igazi kőkemény metal-t hordoz magán. Eddig is tudtam, hogy Tägtgren egy egyedi jó zenész, de most az érkező társak is igencsak felnőttek a mester mellé. Horgh dobolása kifejezetten változatos és mégis kellően kőkemény, amit jól támogat meg Mikael Hedlund bass játéka. Andreas Holma és Tägtgren mester gitárjátéka pedig üde színfolt, kőkemény riffek mellett bújnak meg kellemes dallamok, szélvész tempók. A mester hangja megmaradt a tavalyi lemezen hallott igazán gonosz mélyről feltörő orgánumnál. Mindezen erények eredménye egy igazán változatosan megírt, kőkemény metal lemezben teljesül ki.
A leírtak láttán gondolom nem meglepő ha azt mondom nálam ez a lemez maximális pontot kap. Mindenképpen ajánlom a keményebb zenék kedvelőinek, akik nem vetik meg dallamokat sem a zenében. De ajánlom mindenkinek mert egy nagyon igényes jó művel állunk szemben.
1. | Intro |
2. | Warpath |
3. | Scrutinized |
4. | Fearless |
5. | Craving for Another Killing |
6. | Let the Knife Do the Talking |
7. | A Thousand Lies |
8. | Incised Before I’ve Ceased |
9. | Blooddrenched |
10. | Compulsive Psychosis |
11. | Living to Die |