Ismét egy korábbról már ismerősen csengő nevű zenekar kislemezével hozott össze a sors, habár a hitelesség érdekében illik hozzátennem, hogy a „sors” emlegetése ez esetben nem a leghelytállóbb kifejezés, ugyanis valójában némi szándékosság is tetten érhető részemről e kritika megszületésének rövid történetében. De hát, mint tudjuk, minden szentnek maga felé húz a keze…

Ennek ellenére a Babylon név még számomra sem ismert túl régóta, már csak azért sem, mert a zenekar 2005 novemberében alakult, tehát kimondottan fiatal társaságnak tekinthető a honi rock/metal élet berkein belül. E bő másfél év elteltével azonban már maguk mögött tudhatnak egy 2006-ban megjelent demót, több koncertet – többek között az I. MyMusic fesztiválon –, illetve körülbelül egy hónapja megjelent az új, ha jól sejtem, cím nélküli EP. A zenekart egyébként négyen alkotják: Borbély Csaba – gitár, Cserdi Imre – basszusgitár, Köteles Leander – ének/zongora, illetve „foX” – dob.

Elődjéhez hasonlóan ezúttal is igényes külsővel rendelkezik a korong, de ha már az esztétikánál tartunk, a kedvencem mégis a zenekari honlap, amivel általában könnyedén le lehet kenyerezni – na de úgyis a zene a lényeg, lássuk inkább azt. Stílusbeli meghatározásokba ezúttal nemigen szeretnék belebonyolódni, mivel jelenleg teljes képzavarban szenvedek ezen a téren (is), úgyhogy maradnék mondjuk a modern rock/metal definíciónál, abba szerencsére kellőképpen sok minden belefér. :) Emellett helyenként felfedezhető a progresszív metal hatása, sőt a hard rocké is – ez előbbi főként az Elindulok című nyitószámban hallgató, utóbbit pedig talán sejteti, hogy a 6 számos kislemez 2 dala is egy-egy Karthago feldolgozás. Az sem véletlen, hogy a banda élőben többek között a System of a Downtól is játszik feldolgozást (nem is rosszul!), arra tehát semmiképpen sem panaszkodhatok, hogy leragadnának egy stílusnál. A végeredmény pedig mégis egészen kiforrott; első hallásra még nehezen tudtam összeegyeztetni egy-egy hardcore-os (jaj, már megint ezek a stílusok…) megmozdulást a progresszív alapokkal, de később ez egyáltalán nem zavart. A hangszeres vagy akár az énektudásra sem tudok rosszat mondani, mert amit feljátszottak, az egytől egyik teljesen korrekt és magabiztos játékra vall, nem próbálták túlvállalni magukat, és ezt igen helyeslem, hiszen így is egy jó színvonalú, élvezhető muzsika született belőle. Összességében két apró negatívum fogalmazódott meg bennem hallgatás közben, de mindkettő teljesen szubjektív, és ezért nem is róható fel hibának: egyrészt a magyar nyelvű szövegekhez hajlamos vagyok jóval kritikusabban hozzáállni, mint ugyanezek más nyelven íródott változatához, ugyanakkor mi tagadás, így legalább már most kívülről fújom a dalok nagy részét, pedig az is biztos, hogy nem most hallom őket utoljára. Másrészt eleinte kicsit hiányérzetem volt az egygitáros megoldás miatt, aztán később ebben is módosult az álláspontom, legfeljebb a többi hangszerrel lehetne még jobban aládolgozni, de tulajdonképpen ezzel a könnyedebb hangzással sincs semmi gond, amennyiben ők sem törekednek a metalosabb hangvételre. Különben, hogy én is örüljek, a tavasszal látott koncertjükön mintha Lea nyakában is lógott volna egy gitár, de lehet, ez az információ csak a barátságos italárak okozta hallucinációm szüleménye… Az EP-n található saját dalok közül nekem személy szerint az első kettő tetszik leginkább (a Fal című mellesleg az egyik első demós nóta újrakevert verziója), azonban az utóbbi kettő sem múlja őket alul színvonalában, csak más stílusjegyek kerülnek jobban előtérbe. A Karthago feldolgozásokkal viszont nem nagyon tudok mit kezdeni, pedig az Apáink útján kimondottan jól sikerült, valahogy mégis szívesebben hallgatnék helyette még saját szerzeményeket.

Akinek felkeltette az érdeklődését az anyag, a zenekar honlapján (mely itt érhető el) egy az egyben megtalálja letölthető formában, sőt még meg is rendelheti. Kellemes hallgatnivaló.