Enemies Of Reality (2003)
Nincs mese, erről az albumról szinte lehetetlen elfogulatlanul írni, bár én megpróbálom. Tudom, hogy nem fog sikerülni, ugyanis látom a fejemben torlódó gondolatok ezreit, amik egy csöppet elfogultak. Na, akkor belekezdenék. A Nevermore nem egy underground zenekar, gondolom sokan ismerik, és akik ott voltak a tavalyi koncerten, tudják, hogy élőben is állatok. Az album, riffileg fantasztikusan indul a címadó dallal, ami kapott egy zseniális refrént, ami az én esetemben egyből megragadt a death metalhoz szokott füleimben. A második dal szintén egy kitűnő témával indul, aztán, miután bejött az ének, a zene kap egy kis döngölő feelinget, és eztán jön a refrén, ami szintén nagyon odavág. A harmadik szám, a Never purify egyből a refrénnel indít, ami tele van mindenféle érzéssel. Tulajdonképp ez a három dal a lemez első részét képezi, amit kicsivel lazább kapocs tart össze a második résszel, ami egy balladának induló dallal, a Tomorrow turned into yesterdayyal indít, amit az elég tipikus, modern metalos I. voyager követ, ami mellesleg a kedvenc dalom az albumról:)) Aztán jön a második részt lezáró Create the infinite, de csak azért, hogy megkezdődjön az eléggé érdekes harmadik rész, ami csupa rendhagyó dalokból áll. Az első rögtön egy megazúzással indít (persze Power metalos mércével), ami tulajdonképpen egy rendkívűl érzelemgazdag ballada. A következő szerzemény a Noumenon címet viseli, és a legérdekesebb tartalmat hordozza magában. Ebből a nótából szinte "süt" az acél-hideg feeling, és ez illik ide, mert olyan Nevermoreos. És midőn végetér az album legmegkattantabb szerzeménye, rögtön kapunk az arcunkba egy kíméletlenül zúzó Seed Awakeninget, amit egy olyan refrénnel spékeltek meg, hogy ajjaj (egyszerűen nem találok ide szavakat) . És eljött a lemez vége, amit borzasztóan sajnálok, ugyanis amilyen jó, annyira rövid. Ez az ismertető enyhén hosszúra sikeredett, de erről nem lehet röviden és elfogulatlanul írni.
Nevermore_Enemies_Of_Reality_2003
Stílus:
Power Metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
Dalok:
1.CD1
2.Enemies of Reality
3.Ambivalent
4.Never Purify
5.Tomorrow Turned Into Yesterday
6.I, Voyager
7.Create the Infinite
8.Who Decides
9.Noumenon
10.Seed Awakening
11.CD2
12.What Tomorrow Knows (video)
13.Next in Line (video)
14.Believe in Nothing (video)
15.Engines of Hate (live video)
16.Beyond Within (live video)
Írta:
Vindex
2005. október 3., hétfő
Facebook:
Warrel Dane - exkluzív interjú - 2016. szeptember 15. Dürer Kert.
Interjú, farrrkas @ 2016. szeptember 17., szombat, 18:06
Nevermore - Dreaming Neon Black (1999)
Kritika, Nagaarum @ 2011. augusztus 26., péntek, 08:10
Power of Metal 2011 - 2011.03.14. PECSA
Koncertbeszámoló, emp @ 2011. március 17., csütörtök, 20:57
Vörös Attila interjú
Interjú, tündérmetálány @ 2011. január 30., vasárnap, 12:59
Chaoswave interjú
Interjú, haragSICK @ 2009. április 7., kedd, 22:22
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render