A kilencvenes évek közepe óta nincs igazán bizodalmam az angol rockzene iránt. Az elmúlt 10-12 évben felbukkant csapatok által közvetített zene inkább áll rokonságban a zajos seattle-i mozgalommal, mint a klasszikus vonulattal. Ráadásul az angol fémmédia valamilyen megmagyarázhatatlan izlésficam következtében a britpop ill. grunge előadókat hirdette rockzene néven. Ezért óvatosan - s nem kevés fenntartással - közelítek minden olyan bandához, amit a csatornán túli sajtó agyon dícsér. A legújabb "csodacsapatként" beharangozott McQueen-től a Kerrang oda-vissza tekerte magát gyönyörűségében. Az angolok zabálják is a négy csaj zenéjét, népszerűségük egészen odáig repítette őket, hogy ők lesznek az Aerosmith vendégei a Hyde Parkban.
Mégis mivel jutottak idáig? Semmi különlegesség nem fortyog a McQueen konyháján: zajos gitárok, karcos ének/üvöltés/süvöltés, egyszerű dalfelépítés. A banda húzó figurája kétség kívül az énekes Leah Duor, akinek megjelenése kifejezetten nőies; kifejezetten kellemes látvány. Hangja viszont olyan, mintha ölre menne Donita Sparks (L7), Sandra Nasic (ex-Guano Apes) és egy tini punkbanda mutáló vokalizátora - vagyis minden csak nem kellemes. Persze az átlag három perces nótákhoz nem is kell nagy hangterjedelem: elég egy kis szenvedősre vett szavalásjelleg a verzékben, némi minimáldallam és telitorkos üvöltés a refrénekben.
Az ember mire először észbe kapna, hogy mit is hallgat tulajdonképpen a nyitó Neurotic és a csujjogatós refrénű Dirt át is száguld a hallójáratokon, mindenféle nyom nélkül. A Running Out...-ban azért felfedezhető egy pofás dallamvonulat teljesen átlagos tercelős vokállal kiegészítve. Hasonló módszerrel próbálkoznak a The Line Went Dead-ben is; az eredmény csupán annyi, hogy ezek a hallgathatóbb szerzemények a lemezen.
Hangszeres bravúrokat, kiemelkedő teljesítményt még lámpással sem lehet találni a röpke 30 percben. A ritmusszekció odatolja az alapokat, de azon kívül semmit. Cat de Casanove gitáros pedig elreszel néhány akkordot dalonként, szólókra nem is igen vállalkozik, ha mégis akkor az egy egy "boci-boci tarka" kaliberű pillanatnál nem több.
...különös nép az angol. Nem elég, hogy egy szigeten laknak, fordítva közlekednek, csak ők tudnak maximálisan lelkesedni az ilyen bandákért, mint a McQueen.
Stílus:
Modern street rock
Értékelés:
Dalok:
1. | Neurotic |
2. | Dirt |
3. | Running Out Of Things To Say |
4. | Break The Silence |
5. | Numb |
6. | The Line Went Dead |
7. | Blinded |
8. | Bitch |
9. | Not For Sale |
10. | (Don't Know How To) Break It To You |
Írta:
2007. június 7., csütörtök
Facebook: