Thrash Anthems (2007)
Éppen itt volt az ideje minden idők egyik legjobb thrash bandájától, hogy előhozakodjon egy válogatás lemezzel. Annak idején a ’80-as években a Destruction fektette le az extrém metal zene alapjait. Az 1984-es debütáló album a Sentence of Death óta, a Destruction beírta magát a metal történelembe, és neve eggyé vált a thrash metallal.

Nem egy szimpla best of-ról van szó ezúttal, hanem a régi thrash himnuszokat öltözették új köntösbe. Újravették 13 olyan felvételt, amelyek már régóta egy jobb, mai hangzásért könyörögtek. Az összes szerzemény a ’84 és ’90 közötti időszakból való, illetve található 2 vadonatúj nóta is, a Profanity, illetve a Deposition(Your Heads Will Roll).

Itt van többek között minden idők legnagyobb thrash szerzeménye a Mad Butcher, vagy a Curse the Gods, illetve a Life Without Sense is. A két vadonatúj nóta, akár szerepelhetett volna bármelyik korai korszakos Destruction albumon is. Érdekesség, hogy a Schmier most énekelte fel előszőr a Cracked Brain című Pusztító slágert.

Érdekes ezeket az ősrégi számokat, ebben az új közegben hallani. Egyrészt azóta a zenekar felállása is jócskán változott, illetve maguk a zenészek is változtak, kívülről-belülről, arról nem is beszélve, hogy 20 évvel idősebbek. Nagyon nem nyúlkáltak bele a számokba, éppen csak annyira, amennyire a XXI. század megköveteli azt. Különösen jó hallani Marc játékával ezeket a számokat.

Nyilván a számok erőssége nem változott, éppenséggel csak egy új csomagolást kaptak, amely megfelel a kor igényeinek. Rajongóknak kötelező!
Destruction_Thrash_Anthems_2007
Stílus:
thrash metál
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
Dalok:
1.Bestial Invasion
2.Profanity
3.Release From Agony
4.Mad Butcher
5.Reject Emotions
6.Death Trap
7.Cracked Brain
8.Life Without Sense
9.Total Desaster
10.Deposition (Your Heads Will Roll)
11.Invincible Force
12.Sign Of Fear
13.Tormentor
14.Unconscious Ruins
15.Curse The Gods
Írta:
Skinner\
2007. április 11., szerda
Facebook:
Critical_Message 2014. december 31., szerda, 17:20
Critical_Message
Csatlakozott:
2008. augusztus 14.
Hozzászólások: 137
"Éppen itt volt az ideje minden idők egyik legjobb thrash bandájától"

Már itt bukik a történet... (hrhr)
voivod32 2014. december 30., kedd, 18:43
voivod32
Csatlakozott:
2010. április 13.
Hozzászólások: 56
Én meg pont a régi, "cincogós" hangzásukat csippantottam, eszméletlen jól brummogott alatta a basszus, kiváló bassz témák voltak benne. Ez az új vastag hangzás szerintem elveszi a Destruction hangzás lényegét. Példa erre az Eternal devastation albumon a Confused Mind.
bjorn666 2008. július 17., csütörtök, 11:28
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Ez a lemez iszonyat jó. Régen nem szerettem a Destructiont, nagyon rosszul szóltak, pl. a Kreatorhöz képest is, de ez az anyag tök új értelmet adott számoknak. Nagyon jó. Tényleg 10 pont.
Koncertek
© 2001-2023 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.05 seconds to render