Vissza a végál.om..ra (2018)
A Nomad az egyik nagy kedvencem a hazai rockszíntéren. Ebben nyilván és tagadhatatlanul közrejátszik a mára vitán felül kultikussá vált, kvázi elődként is felfogható The Bedlam.
A Nomad - főleg a mai - persze már nagyon távol van Cicóék korai techno thrash dolgaitól, sőt az Inside Ash világától is. Ezt a változást valahogy úgy sikerült elérnie a csapatnak, hogy a folyamatos megújulás során a régi rajongókat is meg tudták tartani (szerintem) és rengeteg újat is tudtak szerezni.

A banda a megalakulás óta több változáson is átesett, az első felállásból mára csak az alapító Jánosi Szabolcs gitáros maradt meg, ő az összekötő kapocs a The Bedlam időkkel is.
Igazából nekem már az első, még Fodival készített Végál.om.. album is a kedvencem lett, de nagyon örültem, amikor a szünet után, Marcival és Újvári Petyával megerősödve visszatértek a Hotel Polimer lemezzel. A Márványmenyasszony pedig nem csak tartotta a szintet, hanem még magasabbra is sikerült tenni azt a képzeletbeli lécet.


Tavaly nyáron - Petya kiválása és az új dobos (Récsei Zoli) megtalálása után - elérkezett az ünneplés ideje is. Az apropó a Végál.om.. című bemutatkozó Nomad album tízéves jubileuma volt.
2017. június 3-án a budakalászi Rockházban hallhatóan fergeteges hangulatú koncertet adott a csapat, amin kényszerűségből az első lemezt feljátszó Mihalik Ábel ült a dobok mögé Zoli balesete miatt.
A bulit rögzítették, amiről előbb egy hat számos, kizárólag első lemezes dalokat rajtő digitális EP-t hallhattunk. Már ebből is hallható volt, hogy remek hangulat lehetett a bulin, de az is, hogy nem okozott kínos pillanatokat a régi dalok előadása sem.
Bár a Végál.om.. album dalai elsőre kicsit furán hathatnak Marci előadásában, de néhány hallgatás helyére teszi a dolgokat. Szerencsére alázattal közelített Fodi témáihoz és már van annyira rutinos, hogy élvezetes és hiteles az előadása. Kifejezetten tetszett a Hová mehetnék és a 35 előadása.


Április 28-án aztán Vissza a végál.om..ra címmel megjelent a zenekar dupla koncertlemeze. Nem aprózták el, összesen 21 dal kapott rajta helyet.


A koncertprogram összeállítása nagyon alapos volt, mindhárom lemezről válogattak, így mindenki megtalálhatta a kedvére valót. A lemezt hallgatva kizártnak tartom, hogy hiányérzettel tért volna haza bárki is.

Tök jónak tartom, hogy nem egy az egyben a lemezeken hallható módon játszották a dalokat, az Ajtó a Mennybe például jól meg lett bolondítva azzal a pogós résszel. A koncetranyag első csúcspontját a a személyes kedvenc Utolsó katona és a Minden történet Charlie-t és Deák Billt is megidéző előadása volt.


A második csúcspontot meg természetesen a már említett első lemezes dalok jelentették
A koncertet hallhatóan egyként élvezte a zenekar és a dalokat hangosan éneklő közönség is. A Mammonország lassan építkezve ér el a totális megőrülésig, ami után jól esik a Bárcsak itt lennél szomorkás visszafogottsága. Még a koncertprogram ívére is nagyon jól ügyeltek.
A rendes programból nem maradhatott ki a legutóbbi lemez címadója sem, ez még lemezen is hidegrázós dal. A koncert első felvonása a Sajnálommal ért véget, a három számos ráadásba pedig A tenger meséi mellé a Boldogság felügyelő és a koncertzárónak tökéletes Engedd, hogy még egyszer fért be.


Igazán sajnálom, hogy ez a buli annak idején kimaradt, mint ahogy a lemezmegjelenéshez szervezett exkluzív buli is, ahol minden olyan dalukat - szám szerint 15-öt - előadtak, ami a koncertlemezen nem hallható. Ráadásul ezt is rögzítették, és ez a felvétel is megjelenik majd CD-n. A rajongók számára tehát a Nomad első 10 évének minden dala is meglesz koncertváltozatban is, ami valljuk be, nem épp szokványos.

A lemezt időközben digitális változatban is elérhetővé tették a digitális zeneáruházakban, így aztán bárki számára elérhető lett.
Nomad_Vissza_a_vegal_om_ra_2018
Kiadó:
Stílus:
modern rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
CD 1
1.Igazak álma
2.Ajtó a Mennybe
3.A szerelem ilyen
4.Kimondhatatlan
5.Az utolsó katona
6.Minden történet
7.Oly csendes
8.Flashback bazár
9.Csak egy függöny
10.Egy ember a világgal szemben
11.Hova mehetnék?
12.35
 
CD2
1.Mammonország
2.Bárcsak itt lennél
3.Húzz fel magadhoz
4.Márványmenyasszony
5.Ez az a nap
6.Sajnálom
7.A tenger meséi
8.Boldogság felügyelő
9.Engedd, hogy még egyszer
Írta:
9000Sanyi
2018. július 8., vasárnap, 09:01
Facebook:
Nomad - Új remény (2018)
Kritika, 9000Sanyi @ 2019. február 11., hétfő, 14:27
Nomad, Igor'z - 2016. december 30. Gozsdu Manó Klub
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2017. január 10., kedd, 14:32
Nomad - Márványmenyasszony (2016)
Kritika, 9000Sanyi @ 2016. november 4., péntek, 06:17
Nomad interjú
Interjú, 9000Sanyi @ 2016. március 17., csütörtök, 14:03
Nomad - Hotel Polimer (2014)
Kritika, 9000Sanyi @ 2015. január 28., szerda, 17:04
Koncertek
© 2001-2023 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.143 seconds to render