2016-ban megakadt a szemem egy lemezen, ami a számomra ismeretlen Cultes Des Ghoules nevű lengyel formáció pusztító black metalját hivatott hirdetni Coven, or Evil Ways Instead of Love címmel. Mivel akkoriban lengyel barátaink úgy köpködték a remek black lemezeket, mint hülye gyerekek a szotyihéjat a buszmegállóban a szemetestől fél méterre, ezért rögtön bele is füleltem a kiadványba. Tetszett, amit hallottam, de aztán egyre inkább kezdtem várni a csúcspontot, az ívet, a lemez beteljesedő végkifejletét, mely csak nem akart előkerülni. A várakozást előbb untam meg, mint ők a rögzített anyagot, ami egy kétlemezes kiadványban teljesedik ki, bő másfél órás játékidővel. Ekkora terjedelmű lemezbe utoljára a DT rángatott bele, de miután gyorsan rá kellett eszmélnem, hogy a színházban már csak kabaré megy dráma és míves színészi játék helyett, próbálom távolról szemlélni a hasonló megpróbáltatásokat. Viszont amíg Petrucciéknak az érdekesség varázsa még jó ideig csak álom marad, addig a Cultes Des Ghoules produktumában ott volt a potenciál arra, hogy nagyot alkossanak. Nemrég újra elővettem ezt a tetemes hangjegy mennyiséget és brutálisan fojtogató atmoszférát a videómegosztón, hátha közelebb kerülünk, ám egy véletlen mozdulat révén a 2013-as Henbane lemezüket indítottam el és… és… azt a mindenit.

    Az órás játékidőre szűkített lengyelek kimaradása kötelező bepótolni való mindenki számára, aki kedveli a minőségi fekete fémet, mert akkorát durrantottak, hogy annak rezgéshullámait szerintem még álmukban is érezhették, majd remegő ujjakkal és önmaguk nagyságától megrészegülve rögzíthették az emlegetett, rettentő hosszú, nehezen emészthető folytatást. A Henbane a 2004 óta összetartó formáció második produktuma és életművük eddigi csúcsteljesítménye, aminek köszönhetően biztosan várom majd a lemezeiket a jövőben. A zenekar után kutakodva hamarosan arra is ráakadtam, hogy a mocskos hangzás és pokoli hangulat egyik legaktívabb képviselője is bábáskodott a lemez születésénél, személy szerint Mikołaj Żentara (vagyis M., alias Mgła), akinek az utóbbi évek legjobb lengyel fekete fém kiadványainak többségéhez valamilyen úton-módon köze volt. Ettől függetlenül mégis kilóg a sorból a Cultes Des Ghoules album, ha az ő produktumaihoz hasonlítjuk, mivel itt igazán kísérletezős kedvű, valóban egyedi zenét sikerült összehoznia a négy fős társaságnak, amiben épp olyan felemelőek a változatos zenei megoldások, az avítt, koszos, mégis félelmetesen tiszta és tapintható hangzás, mint Mark Of The Devil vokalizálása, ami legalább 5-6 formát képes ölteni akár egyetlen szerzeményen belül is. Van ideje ezekre a váltásokra, mivel a lemez öt szerzeménye közül csak egy tévedt 10 perc alá, de az is éppen csak alig. A death, black metal elemek mellé félelmetes, doom lemezeket is dicsőségbe sodró riffek és témák tarkítják az egész produkciót, amelyet átitat a fekete mágia misztikus világa, ami nem csoda, ha a témavilágot nézzük. Megszállottság, ördögűzés, okkultizmus, sötét rituálék és végtelen mennyiségben adagolt horror hangulat a hidegrázást okozó kacajoknak, sejtelmes hangoknak köszönhetően, amik éppúgy működnek az ajtónk előtt elcammogva, mint amikor a gyors darálások ránk rúgják azt. A hitelesség tekintetében pusztán a zenekar neve is sokat sejtet: a Cultes Des Ghoules egy Lovecraft műben szereplő, sötét varázslatokat magába foglaló könyv, ami nem épp újszerű gondolat, de mégis csak jobban hangzik, mint egy újabb Necronomicon banda (ezen a néven legalább 8-10 zenekar osztozik hivatalosan). Monoton lüktetések, egymás után gyorsan változó, ötletesen egybefolyó elborult hangulati elemek, hatalmas menetelések és géppuska támadások tarkítják végig a gonosz által kitaposott ösvényt, melyen a zenekar kézen fogva, sátáni mosollyal kísér végig minket.
    A Henbane a lengyel hullám eddigi legjobban bekebelező, legváltozatosabb pusztulata, amit eddig hallottam és fogalmam sincs, hogyan maradhatott ki eddig, szóval ne spóroljatok az időtökkel, ha a másfél órás folytatást nem is teszitek próbára, ezt a lemezt mindenképp érdemes! Ha pedig már idő, ideje még messzebb utaznom visszafelé és meghallgatni a debütálást is...
Végezetül: pirospont annak, aki meg tudja nekem mondani, milyen növény került a zenekar minimalista, de hatásos borítójára!