A megannyi zenekarban érdekelt Daniel Neagoe úgy döntött, hogy itt az ideje létrehozni egy újabb olyan formációt, amiben egyedül ő felel mindenért. Tehát gyorsan egyeztetett önmagával, és már meg is született ez év elején a Bereft of Light. A bemutatkozó lemezre sem kellett sokat várni, hisz június 26-án napvilágot látott az 5 tételes, 41 perces Hoinar. Melynek gyönyörű borítója előre vetíti az albumon található muzsika műfaját. Úgy bizony, atmoszferikus black metalban utazik a román úriember.

Nem titok, ritkán hallgatok fekete fémet, egyik válfaja sem tartozik a kedvenceim közé, bár egyes prog. black előadók munkásságát nagyra tartom.
A Hoinar esetében a színpompás természeti képet ábrázoló borító rögtön elnyerte a tetszésemet. És ez a természet közeliség a zenéből is kihallható. Igaz, maga a stílus is olyan, hogy a benne alkotók, nemzetiségtől függetlenül gyakran merítenek ihletet a természetből.
A táj, az évszakok szépsége, de az elemek vadsága, pusztító ereje is érzékletesen közvetíthető az atmoszferikus black metalon keresztül.
Igen, erre a kettősségre épít alapvetően a Hoinar is.

Az akusztikus gitáros, szintiszőnyeges, fület gyönyörködtető dallamok, elszállások váltakoznak a sodró lendületű, kétlábgépes black metallal. A hangulati töltetet tovább erősítik a rendre fölbukkanó természeti hangok. Leginkább a mennydörgés, esőzés.
Tipikus "szépség és a szörnyeteg” megközelítésű dalok sorjáznak a korongon.
A monotonitás, egy-egy téma hosszas ismétlése szintén jellemző a lemezre, de a stílus szakértői szerint a black metal egyik fő ismérve egyébként is a monotonitás. Tény, hogy egy olyan eszköz, ami segít berántani a hallgatót egy bizonyos hangulatba.
Daniel vokalizálása nem teljesen egysíkú, a "standard” károgást, hol hisztérikus felhangok, hol minőségi dallamos/tiszta ének színesítik.
Azért az extrém, illetve klasszikus vokál aránya erőteljesen az első irányába billen. Úgy 90%-ban károgás hallható a lemezen. De mivel viszonylag sok az instrumentális betét, a lassan csordogáló, akusztikus gitár dominálta etap, így azok is tehetnek egy próbát az albummal, akik ódzkodnak a túl sok "hörgésmorgáskárogástól”.

A hangzásra is jellemző a kettősség. Az akusztikus részek szépen, tisztán szólnak, a kemény témák pedig kicsit zizegősen, recsegősen. A dob valószínűleg gépi, a lábdob kattogása legalábbis erre enged következtetni. Persze lehet, hogy nem így van, hisz hűsünk több zenekarban is dobosként tevékenykedik, úgy tűnik ez a fő hangszere.
A Freamăt-ban hallható tiszta énekes részek pedig nyilvánvalóvá teszik, hogy kiváló hangja van.



Megkockáztatom, minőségibb a klasszikus értelemben vett éneke, mint az extrém megnyilvánulásai.
Orgánuma, dallamvilága Bakos Attiláéra emlékeztet.

Nem mozgok otthonosan ebben a zenei közegben, de néha, ha épp olyan hangulatban vagyok, kifejezetten jól esik hallgatni ezt a lemezt.
Több szempontból is rokonságot érzek a Bereft of Light és a korai The Morningside között.

Bár egyedinek, eredetinek nem nevezném a Hoinar-t, de minőségi stíluslemeznek tűnik.