Ancestral
Master of Fate (2017)
Még csak nem rég találkoztam az Ancestral-al, akik egy szicíliai székhelyű power metalt játszó banda. Az 1999-ben alakult csapat a megalakulásuk után elkészített két demóját, valamint a Walls of Troy című dalát követően 2007-ben hozta ki az első lemezét. Meglepő, hogy 10 esztendőt vártak a folytatással, hiszen a tagok Jo Lombardo énekest kivéve (aki egy Metatrone nevű keresztény témájú power metal bandában is dalolászik), nem aktívak más formációkban. Akárhogy is, de a Masters of Fate az Iron Shield Records jóvoltából napvilágot láthatott, és mondanom sem kell, bőven meghálálja a rajongók várakozásait!
 

Jo Lombardo
szemrebbenés nélkül idézi Kiskét, szinte tökéletesen magáévá téve a német pacsirta vibrátóit. Jo egyébként a karcosabb, keményebb pillanatokban is jelesre vizsgázik. Szüksége is van erre a képességére, hiszen az Ancestral zenéjében házasságot kötő németes power metal és amerikai típusú thrash témák, valamint a gyakorta alkalmazott kíméletlen dobpüfölések megkövetelnek egyfajta karizmatikus kiállást.
Példának okáért a Wind of Egadi kíméletlen amerikai thrashal bombáz, de az éneknél már felveszi a dallamosságát, hogy a végén míves power szerzemény képében tegyen rám mély benyomást. Közben szalad a duplázó, és még két hibátlan szóló is előkerül… Libabőr! Különös páros ez egyébként, mert miközben a ritmusszekció szaggató, csapkodó riffjei lüktetnek a dobhártyámon, a szólógitár Helloween ízű power metal dallamokat játszik. Ez a nem túl gyakran alkalmazott, ezért megkockáztatom azt mondani, hogy frissen ható kombináció az olasz srácok legszámottevőbb ütőkártyája.
Kétség sem fér hozzá, hogy a recept sikerének kulcsa a három dalszerző között meglévő összhang, aminek hatására olybá tűnik, hogy a két gitáros és a dobos kihozzák egymásból a legjobbat. Aztán érdemes megfigyelni a címadó nótát is! Sötét, súlyos thrash intró, aztán dallamos német metal, majd tempóváltások és ismét előkerülő dallamorgia, de ugyanez jellemző az album közepére beékelt instrumentális szerzeményre is. Bizony, még csak az album felénél tart a hallgató, de máris jogosan esik le az álla! Azt említettem már, hogy a speedes Lust for Supremancy-ben Fabio Lione vendégszerepel? Biztos nem véletlenül vállalta el a felkérést, a zseniális, progresszív elemekkel is kacérkodó, változatos és izgalmas dal jól illik az ő munkásságához.
Sorolhatnám még az album erényeit, de nem teszem, a részletek felfedezését meghagyom inkább neked, kedves olvasó!
 

Elképesztő érzés, ahogy a halhatatlan Helloween ízű dallamokat súlyos tengerentúli thrashba csomagolják. Ha ilyen nagyszerű anyagokat képesek összehozni, akkor érdemes lesz figyelemmel kísérni ennek az olasz társaságnak a pályafutását. Jogos a magas pontszám, ez ugyanis tényleg power metal! Erőteljes, súlyos, magabiztos, izgalmas, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva!
Ancestral_Master_of_Fate_2017
Kiadó:
Forgalmazó:
SoulFood Distribution
Stílus:
Power/Speed Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Back to Life
2.Wind of Egadi
3.Seven Months of Siege
4.Master of Fate
5.Refuge of Souls
6.Lus for Supremacy
7.No More Regrets
8.On the Rout of Death
9.From Beyond
10.Savage (Helloween feldolgozás)
Írta:
pzoltan
2017. február 10., péntek, 20:43
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render