Tipikus háromlépcsős lemez. Az első lépcsőfokra lépve az ember elképed. Sokkolóan hat, és kimondottan idegesítő. Utána nem hagy nyugodni a dolog. "Hogy is volt az az izé?" A harmadik lépcsőfokra meg azért lépünk fel, mert akarjuk újra hallani.
Jópár hallgatáson túl vagyok, és most talán jogosan érhet az a vád, hogy persze, ennek a lemeznek több esélyt adok, csak mert sufnituning, de leszarom, mert a mainstream meg semmi esélyt nem ad a sufnituningnak. De nem csak erről van szó. Hanem arról, hogy (részleteiben kifejtve, illetve egzakt választ adva az előző félkomoly verzió helyett) itt középre kevert gitárokat hallok, ami nagyon nem jellemző a metalra (a Sólstafir lemezeken kívül sehol nem hallottam), túlvilági hangzást, és egy olyan szintű sötét, koszlott, bűzlő, szenesedett hangulatot, ami már a végpont kategória számomra. Ismét csak Hjules unokatesója Lord Time művei jutnak róla eszembe, aki a józan észt pofántörlő, végzet keze hatást képes még elérni az Astrun kívül.


Ez a hanganyag nem hibátlan, de elképesztő. Viszont mi a hiba? Hiba-e itt a hiba? Az első dal kántálását például kellett szokjam, de miután megjegyeztem a maratoni hosszúságú mű szerkezetét, már összeállt a kép, vagyis leesett, hogy nem arra kell pazarolni az energiákat, hogy milyen az ének. Illetve hagyni kell, hogy szépen minden a helyére álljon. Aki fogékony ezekre a dolgokra, annál ugyanis a helyére fog állni. 
A dalok hallgatásakor mindenképp olyan fülre van szükség a befogadáshoz, amely képes egy nagyon hosszú dal hangulatát felidézni bármelyik pontjáról, így a nótának egy tetszőleges részét hasonlítani egy másikéhoz. Aki erre nem képes, annál csak hangjegyhalmazként hathat az Aenigma, esetleg érdekes effektkísérletek tárházának.
Érdekes hatásokat találok... A Stigma című dalban például felrémlik előttem az A.E.Bizottság is, ami szerintem minden idők legtorzabb zenei kísérlete volt idehaza. Mondom zenei. Volt náluk is betegebb dolog, csak azt már nem nevezném zenének. És itt jön a lényeg, ugyanis Astru mester is zenét csinál. Nem valami hallgathatatlan borzalmat, amit mostanában önjelölt "meg nem értett művészek" szenvednek ki magukból, hogy művészetként adják elő. Ez itt kérem zene.

A nyitó és címadó Aenigma jó fajta Black Sabbath hatású / súlyú vonszolda főriffel operál.
Valahányszor elővettem ezt a kiadványt folyamatosan csak érik számomra, mint a jó bableves, ami harmadnapra a legfinomabb.
A (Romok Alatt) egy már szerepelt a debüt lemezen, a Solve et Coagulán, más is a hangzása kicsit (jobb).

Részletek? Aha...
Imádom benne a dobot. Eleve a hangzása is rém alter, de a kidolgozottság is fergeteges. Nem tűnik gépnek, vagy, ha igen, akkor sem zavaró. Sok-sok munkaóra kellett ehhez így. Szélesebb a sztereója is, mint a gitárnak, emiatt is egy szűk sötét hangfolyoskat idéznek fel a hallgatóban a dalok.
Megint csak a Stigmában találtam a számomra egyik legizgalmasabb momentumot, mégpedig a szintetizátort. Őszinte leszek. Fingom sincs, milyen effekttel csinálta.
A gitárok is kiválóak. Mind a témák, mind a hangzás és kidolgozottság nagyon rendben van. Szükség is van erre, mert a szerző nem szeret hangnemváltásokban gondolkodni. A befogadhatósága emiatt is nehezebb általában, mivel nincsenek zenei feloldások, változatosságot biztosító akkordmenetek. Általában egy hangon sodornak a szerzemények. 
A tempók viszont változatosak, mind a lassú, mind a gyors megoldások benne vannak az egészben, a duplázó is teker, és a dob minimális effektezése, szinte teljes visszhangmentessége nagyon összehál az amúgy meg agyonvisszhangosított gitárokkal, és énekkel.

Astru azt mondta nekem, hogy ezen lemezét mérföldkőnek érzi. Szerintem ez teljesen helytálló, mert bár minden kiadványa érdekes számomra, itt még a korábbiakhoz képest is nagyon változatos lett a végeredmény, mintegy összefoglalása az eddigieknek. Vegyünk egy gitárost, aki kiművelte magát VSTikből, a basszert megoldja oktáveltolt gitárral, ami így persze nem lesz basszer, de kit érdekel? Egyáltalán kit érdekel bármi, is, amikor az Astruról van szó? Hallgasa meg Ön, és ámuljon...
Én még alszom egyet a pontra. Aztán holnap újra meghallgatom a cuccot, és utána pontozok.