A banda jövő év február 20-án "We Must Obey" címmel megjelenő 10. albumának a felvezetője ez a nemrég kiadott, 3000 példányszámra limitált EP. Az Orange megyei fuzz-rock kvartett utoljára 2004-ben jelentkezett hanghordozóval, úgyhogy éppen itt volt már az ideje egy jó füstös hangulatú, mindenféle cicomától mentes, karcos stoner anyagnak. És ezzel el is árultam mindent, amit el lehet szavakban mondani erről a négy dalról.
Aki ismeri "fumancsuék" munkásságát, már szaladhatnak előjegyeztetni a friss anyagot, aki meg nem, az halgasson bele néhány Kyuss és Queens Of The Stone Age lemezbe, és máris tudni fogja miről van itt "nagybaszó": zsigerekig hatoló, kurtán-furcsán megdörrenő gitárok; egyszerű, ám rendkívül hatásos klimpírozás; fülzsír-szaggató basszusozás; és egy egészen érdekes, egyedinek is mondható énekhang. Hogy ezt a Black Sabbath-ra is jellemző volt anno? Szerinted? Ez a négy figura nagyon érzi a '70-es évek rock-zenéinek "feeling"-jét, ám nem kell bármiféle dohos, büdös, trotyli muzsikára gondolni... Nem-nem! Nagyon is mai amit csinálnak.
Mindjárt itt van az első két nóta, a "Hung Out To Dry" és a "Between The Lines", melyekkel találkozhatunk még a jövő évi lemezen. Az utóbbi a maga másfél percével nem nevezhető opusznak, de bőven kiadja magából a dal, amit kell. Ez a két darab adja egyébként az EP-vel egyidőben megjelenő 7"-es bakelit tartalmát. A harmadik "Never Again" című tétel szintén új szerzemény, de csak az EP szerencsés tulajdonosai tudhatják magukénak, mert ez bizony csak itt szerepel majd. De ez sem valami B oldalas kotyvalék, kitettek magukért az arcok. A még 12 percet sem elérő CD-t a Van Halen "D.O.A." dalának újragondolt verzója zárja. Nem ismerem annyira a Van Halen tesók munkásságát, ezért, ha nem tudnám, simán új dalnak mondanám ezt is.
Végszónak annyit lehet talán mondani, hogy most sem csalódtam a csapatban. Dinamikus, energiától duzzadó, dallamosan feszes EP ez. Alig várom már a jövő év februárját...
Ja, és a csapat
MySpace-es oldalán az EP címadó dalát is meghalgathatjátok!