A forró homok legendáit a fémzene sikoltó gitárszólóival összevegyítő muzsikák mindig is a szívem csücskei voltak, mióta tudok létezésükről azóta követem az orientális metal előadók munkásságát. A 2006-ban alakult Myrath valamiért sosem volt annyira előtérben nálam, de az idei év során kicsit behatóbban is megismerkedtem a tunéziai alakulat munkásságával, és úgy hiszem egy csodálatos barátság vette kezdetét. A legtöbbet természetesen a 2011-ben megjelent Tales Of The Sands korongot pörgettem, amelynek végre idén megérkezett az utóda, a Legacy is. Sok újítás, és rengeteg korábban megszokott, megszeretett megoldás vonul fel szűk egyórás játékideje alatt, az viszont kétségtelen, hogy ez a direktebb, melodikusabb megközelítés nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését.

A lemez borítója nem kifejezetten egy eye candy, ilyen monumentális muzsikához valami menő, festményszerű kompozíció illett volna, de Perrine Prérez Fuentes művét ennek ellenére sem nevezném rossznak. Egy Deftones White Pony-tól azért sokkal különb, és ezeknek a tekeredő motívumoknak van egyfajta varázsa. Az igazi mágiát persze a CD-n hallható zene hordozza magában.
 

Hangzás terén itt nem lehet találni olyan pontot amibe bele lehetne kötni, avagy kifogásolni lehetne. A tradicionális, és nem annyira tradicionális keleti hangszerek, és a modern rock/metal muzsika újító hangvételű, hallójáratba olvadó szimbiózisa ez, ami már egy pocsékabb hangcuccon is kellően kellemesen dörrenhet meg. A keverés Jens Bogren keze munkáját dicséri, a masterelést pedig Tony Lindgren követte el, miközben a produceri székből Kévin Codfert vezényelte a munkálatokat. Ezeket az arcokat metal körökben szükségtelen bemutatni, de akinek esetleg hiányosak az ismeretei pár egyszerűbb keresés után hamar rátalálhat a nem is annyira rejtett tudás morzsáira.

Maga a zene az valami fenomenális. Fülbemászó, egyszerűen érthető, ám mégis van benne valami finom progresszivitás, egynémely megoldás számomra néha a Dream Theater csapatát idézte. Említett banda egyike azon kevés formációknak, amelynek tagjai nem csak öncélúan önkielégítenek a saját hangszeres tudásukra, hanem valóban képesek dalokat írni. Az, hogy technikás vagy, még nem jelenti azt, hogy jó zenész is… A Myrath Legacy-ja februárban került a boltok polcaira, de időtállósága már most tetten érhető. Dallamos, pozitív hangulatú, a keleti misztikumot, és az arab kultúra báját bemutatni igyekvő zenék között megkerülhetetlen alkotás lesz. Senkinek nem tudom kiemelni a hangszeres játékát, mindenkinek egyformán jár a babérkoszorú.

Az indító Believer-hez készült klip teljes ellentétben áll a borító puritánságával. Valódi látványorgia. A zenekar Prince Of Persia imádata tovább fokozódik, és egy igazi keleti fantasy történet elevenedik meg a szemünk előtt. Az a dal egyébként a Myrath esszenciája, benne van minden, ami miatt szeretni lehet Zaher Zorgati csapatát. A klipesített dalt csak azért emelem ki, mert ha még nem ismered ezt a bandát, akkor feltétlen ezzel a nótával kell kezdened a cimborálást, és ha lehet a klippel együtt. Megéri, komolyan... A többi már jönni fog magától, hirtelen azt veszed majd észre Aladdin repülő szőnyegén süvítesz a dűnék birodalmában, valami elveszett titkot, netán rejtélyes Örökséget keresve. A dalok önállóan, és együtt is megállják a helyüket, elemzésüket teljesen feleslegesnek érzem, ám ha javasolhatom a Believer videója után inkább összességében barátkozz a Myrath idei korongjával.
 

Sivatagi romvárosok, fényben csillanó szablyák, keleti mesék rajongói, ez a CD számotokra készült. A korábbi lemezekkel ellentétben sokkal direktebb, dallamosabb megközelítésnek lehetünk fültanúi, de azért akadnak finom megoldások is bőséggel. Biztosra veszem, hogy a lemez alkalmas arra, hogy a csapat megnövelje rajongótáborát, ám az is kétségtelen, hogy lesz néhány morcos alak, aki most hagy fel a banda zenéjének hallgatásával.

Kiadó:

Verycords

Stílus:

orientális metal

Értékelés:

Dalok:

Írta:

2016. október 3., hétfő, 15:49

Facebook: