Emptiness Soul néven futtatja, vagyis már csak futtatta Katharos (Kirill Andreevich) depresszív black metal címkével ellátott projektjét. A még csak 26 éves fiatalember ezen kívül vagy 7-8 bandában tevékenykedik, így tétlenséggel nem lehet vádolni. A projekt 2010-ben indult Emptiness néven, amihez hamarosan hozzáadódott a Soul kifejezés. Ezzel a névvel összesen 6 lemezt jelentetett meg 4 év alatt (2012-ben összesen hármat) ugyanabban a felfogásban és nagyon hasonlatos minőségben. Jelen tárgyalt kiadványa ugyan a Satanath gondozásában az angol Without You néven jelent meg, de a postás által közvetített lemez már csak egy újrakiadás, négy bónusz dallal. Az eredeti album cirill betűs címekkel jelent meg 2011-ben, 8 dallal.
    Hogy mit takar ez a termékeny produkció?

    Egyszerű, gyakran doomos lassúságú, atmoszférikus, hangulatos black metalt, sokszor egysíkú károgással, tüzelő macskára emlékeztető sikolyokkal, amik a zenei formátum élvezhetőségével, apró örömeivel ellentétben pusztán az érzelmi mélypont elérésének megcélzását tartalmazza. A témákat nevezhetjük dallamosnak, de egyszerűségük és monotonitásuk csupán a puritán haláltánc aláfestésére szolgálnak, amit jelentősen megtámogat a nyers, karcos hangzás is. A lemez a közel 6 perces Hopelessness beszédes című dalával nyit, ami egyszerűen egy ismétlődő, mélabús, instrumentális zongoratéma. Szerencsére a billentyű ezek után már nem játszik olyan nagy szerepet a lemezen, mert véleményem szerint túl lágy ahhoz, hogy igazán reménytelen hangulatot árasszon magából, nekem mindig a keserédesség jut róla eszembe, nem pedig a kilátástalanság. Egyszóval teljességgel elhagyható lett volna ez a kezdés, vagy lehetett volna rövidebb is. A My Last Morningban szembesülhetünk igazán a projekt mibenlétével, ami egyébként középtempójával a lemez talán legpörgőbb dala, nem túl sok izgalommal fűszerezve. Katharos ugyan nem a legváltozatosabb halálmadár károgást illetően, de minden túljátszástól mentesen, őszintén hozza a kötelezőt. A sokkal lassabb Sincere Devastation már összetettebb dal, a háttérben finoman adagolt billentyűkkel, skizofrén hangulatú, tördelt gitártémákkal megtámogatva. De ha már a depresszió szóba került a műfaji behatárolásnál, akkor az album ezek után veszi igazi kezdetét. A csiga tempóban otthonosan mozgó Black Grief sikolyai, hörgései, szélviharként kavargó témái már sokkal közelebb állnak hangulatilag az olyan témákhoz, amikből a dalszövegek is merítenek, mint a halál, az öngyilkosság, a teljes elveszettség. Ezen a dalon is túl tud emelkedni a lemez csúcspontja, az I For Ever Ashes, aminek segítségével könnyedén megjárhatja bárki tudatalattijának sötét, rejtett zugait. Sajnos a hatodikként felcsendülő dal után a lemez visszaáll az albumot nyitó zenei semmi környékére, így kapunk egy életlen, már-már akusztikus The Forgottent, majd jön az Old Age, ami még nem is lenne olyan rossz, ha az eddig nem zavaró orosz szöveg alá nem tettek volna némi visszhang effektet, mert így sziszegésen, susogáson kívül gyakorlatilag mást nem hallunk. Az eredeti kiadványt a rövid For You instrumentális tétele zárta, ehhez kaptunk még a kiadótól 4 bónusz dalt, amiket nemes egyszerűséggel idepakoltak a 2012-es tripla kiadásból. Ezek instrumentális dalok, amikről nem állítom, hogy hallgathatatlanok lennének, de az egységesnek amúgy sem mondható lemeznek adnak még egy pofont, hogy ne tudjam kerek, egész munkaként élvezni, értékelni.
    Ha valaki mégiscsak kedvet kap az efféle szorongáshoz és megelégszik a puszta hangulattal, az a projekt oldalán minden kiadványra rálel, ezt a lemezt pedig meg lehet hallgatni a kiadó bandcamp oldalán is.