Volt némi kavarás a zenekar nevével kapcsolatban, mert az eredetileg használt "Goromba" névütközést okozott. Aztán egy gyors csere "Grmba"-ra vagy valami ilyesmi rémlik, de azzal is gond volt. A végeredmény a Grrrmba lett. A társulat kéttagú, Szakács Bence üvölt, és penget, őt a Jackból is ismerhetjük (onnan már kilépett). A másik goromba arc pedig Liptai Gergely (dob, gitár), aki a My First Knife-ban és a Long Pigben dobolt.

Emailt kaptam az anyagot beharangozandó, majd egy rövid beszélgetés után már úton is volt felém a kiadvány. Nagyon fontosnak tartom kiemelni azon bandákat, ahol a kommunikációra is adnak a tagok (stílus, helyesírás - sajnos ez ma már erény, és nem alap), és a Grrrmba minden igényt kielégít. Rákérdeztem, hogy hogyan készült el ez az EP. Idézem Bencét:

"Mondhatni abszolút házi körülmények között. Otthon ugye megírtam minden hangszert töviről hegyire, mondjuk a dob színesítéseket a Kutyára bíztam. Ő felvette a dobokat aztán nála feljátszottuk a gitárokat meg a basszust egy Kemper segítségével. Az egy ilyen erősítő modellező kütyü. Én nem értek hozzá, sem az ilyen stúdióprogramokhoz úgyhogy erről a Kutya tudna mesélni.
Aztán elvittem Knothoz (Kolp) a nyersanyagot és ott nála felbömböltem a szövegeimet.
Utána ment a cucc Kulcsár Petihez (Red and the Dumbasses), aki a keverést vállalta."

Hát akkor ez gyakorlatilag sufnituning, és én régóta sejtettem, hogy eljön az az idő, amikor a sufnituning teljes egészében utoléri a nagy stúdiós produkciók szintjét. Ez most van. Aki nem hiszi el, tessék:



Nagyon ötletes, hogy az első dalban a basszus nem a gitárral együtt jön be, hanem késleltetve. Ez ad egy erős lépcsőzetes jelleget a dolognak. A harmadik perctől tonnás sludge riffek szántják fel a fejbőrünket. Majd a tisztítótűz hangjai zárják le a nótát.
Disszonáns kezdés a második tételben, a Whip The Fleshben. Majd a harmonizáló hangok váltogatása, illetve ezen hangok megválasztása viszi tovább a tébolyt. A basszus húrjainak a csattogását sokan hibának tekintik, én módszernek. Itt erősen átjön, és minden egyes pendítés korbács módra csap le. Nagyon hatásos.
A Black Shroud meg akár egy belassult - bedurvult Nadir dal is lehetne akár. Ez előjön a zárótételben is.
A torokmunka néha emlékeztet a Valborg Christian Kolf durva hangjára, viszont lehetne az egyedi élt csiszolni, mert ez egy kicsit komfortzóna.

A Lost Horizon Productions nem más, mint a Kolpban hangszerelő Knot kis kiadója. Az EP-t ő gondozza, és a kazetta igényes gyári kivitelt kapott. Kétszínű (piros-fekete), jó papírra nyomva. A kezdő dalhoz videoklip készült vagy inkább kölcsönözve lettek képek az 1980-as Ken Russell által rendezett Altered States című horrorfilmből. Véleményem szerint az a korszak termelte ki a világ legjobb horrorfilmjeit (The Thing, Az ördögűző, Omen, Vidodrome stb...), és nagyon jól passzolnak a képek ehhez az irgalmatlan súlyú zenéhez.


Műfajilag átmenet ez a zene a doom a funeral doom és a black metal között. Nagyon ügyes és hatásos trágya, egyetlen igazi bajom az egésszel, hogy nem bűzlik kellőképpen. Nem azt mondom, hogy legyen amatőrebb, mert a Celtic Frost Monoteistje vagy a Triptykon sem amatőr, mégis rohadt. Itt ez valahogy túl jóra sikerült, valószínű, hogy a Kemper miatt, amiről úgy egyébként fingom sincs, hogy mi. Viszont pont a Bence mondta, hogy a következő anyagot élőben veszik le a fej-ládáról, a jobb összhatás végett.