Bár az Arkhē új név a hazai undergroundban, koránt sem tapasztalatlan zenészek állnak mögötte. Eredetileg a Sear Bliss főnök Nagy András szóló projektjének indult, de mára már egy teljes zenekar épült köré. András egy önálló lemezen szerette volna megvalósítani a Sear Bliss-től eltérő zenei elképzeléseit, ám idő hiányában eddig ezt nem sikerült életre hívnia.
Mivel az utolsó album, a 2012-es Eternal Recurrence óta a Sear Bliss pihen, így András teljes figyelmével szólómunkájára összpontosíthatott. Saját bevallása szerint az első próbálkozás nagyban hasonlított az anyazenekar zenéjére, így bevonta a munkába Scheer Viktor producert (aki a The Haunting lemez idején szintén Sear Bliss tag volt), és ketten álltak neki a dalok végső formába öntésének. A csapatba dobosként még egy ex-Sear Bliss tag érkezett, Ziskó Olivér személyében, basszusgitáron pedig Scheer Milán játszik, aki szintén felelős a szintetizátorért és mindenféle kütyüért, bár a lemezt magát, a dobok kivételével, András egyedül játszotta fel.
A lemezen hallható zene valóban eltér a Sear Bliss-étől, black metalnak nyoma sincs, néhány szám metalként sem definiálható. Nagyon változatos muzsika ez, a számok jelentős mértékben különböznek egymástól, ám az albumon végig jelenlevő melankólia mégis kohéziót képez köztük. Bár vannak magyar nyelvű dalcímek, a szövegek angol nyelven íródtak, ami egy kicsit zavaró, de tudjuk ezt be a művészi szabadságnak, nyilván a szerző ezt így tartotta fontosnak. A zenéről magáról nehéz írni, mivel rengeteg különféle hatás keveredik itt. Leginkább egy utazásra hasonlít, amit mindenkinek végig kell járnia, az elejétől a végéig, ha meg akarja igazán érteni az Arkhē világát. Ami talán meglepő, az az elektronika erős jelenléte, ám itt senki ne popzenei dolgokra asszociáljon, sokkal inkább a pszichedelikus vonal dominál, nekem a The Gathering, vagy az Ulver (nem a korai) ugrott be elsőként. Másik meghatározó - számomra szintén meglepő – tényező az indusztriális rock komoly szerepe egy-két nótában. Nem vagyok híve egy lemez számonkénti kivesézésének, de itt annyira változatos a felhozatal, hogy érdemes minden számról elmélkedni egy kicsit.

Rianás – A lemez nyugodt tempóval indít, tiszta gitárakkordok, a hangzást András fretless basszusa uralja és mindjárt kapunk tőle egy olyan tiszta énektémát, amit nem gondoltam, hogy valaha is hallani fogok az ő torkából. Nem tudom, hogy eddig hol rejtegette ezt az énjét, de a lemezen hallható énekdallamok rendkívül kidolgozottak és érettek, ha megvalósításban nem is mindenhol 100%-osak, de hangulatilag tökéletesek. A refrénben azért van némi torzított gitár és üvöltés is, de csak azért, hogy utána teljes legyen az elszállás egy kis Depeche Mode-os elektronikával megtámogatva. Itt jelenik meg a női ének is először, melyért Korponay Zsófia felelt, akinek egészen csodálatos hangja van.

Meditation in the Woods – Túlvezérelt basszus és az elektronika keveréke, tiszta és torzított énekkel, valahol az Ulver William Blake-es lemezén is elfért volna. Hősünk ismét kiváló dallamot hoz, elég csak a nóta végét meghallgatni, ahol azért kapunk némi metalt is.

Fergeteg hava – Nem meglepő, hogy erre a számra készült az első klip, egyszerű, de mégis fülbemászó dallammal rendelkezik, amit egy normálisabb országban a rádiók is játszanának. Egy youtube kommentben olvastam, hogy valakit a Tiamat Wildhoney korszakára emlékeztet, de én inkább a The Gathering hatásait hallom itt, már csak a nóta közepén hallható akkordbontás miatt is, de maga az elektronika is rájuk emlékeztet. Meglepne, ha András nem szeretné a zenéjüket.



Lélekölők – Talán a metaltól leginkább elrugaszkodott tétel a lemezen, amolyan Rammstein, Marilyn Manson mechanikus stílusban, monoton riffeléssel, ám nagyon okosan megtámogatott elektronikával, szintetizátor dallamokkal. Nagy Úr itt nem törődik tiszta énekkel, ehhez a kiégett, nihilista zenéhez nem is illene, ide az apokalipszis hangjait hozza el.

Space Derelict – Intermezzóként is értelmezhető zenei elszállás, megnyugvást hozva a fülnek. Pszichedelikus nóta, melyhez nagyban hozzájárulnak Bruszel Balázs jazzes trombitaszólamai is. Itt is az Ulver dolgait érzem mérvadónak, bár a Pink Floydot is meg lehetne említeni hatásként, leszögezvén, hogy szó sincs másolásról, az említett zenekarok mind csak hangulat szintjén vannak jelen.

Scum (Napalm Death feldolgozás) – A grindcore mesterek klasszikusából egy igazán érdekes feldolgozás készült, olyannyira, hogy szinte rá sem lehet ismerni az eredetire. A grindcore zenét teljesen indusztriális metalra cserélték, azon belül is talán a Ministry féle vonal dominál. Itt 8-húroson Kovács Attila (aki már szintén volt Sear Bliss tag és koncerteken jelenleg is betölti az egyik gitáros posztot) segítette ki Andrást. A szám vége is teljes átírásra került, ahol a tiszta ének és a zene maga a Fear Factory elszállósabb pillanatait juttatja eszembe. Annak ellenére, hogy igazán különleges feldolgozás lett, mégis úgy érzem, hogy a saját számok sokkal ötletesebbek és inkább hallgattam volna ezekből még egyet.

Eredet – A Fergeteg Hava mellett a másik nagy kedvenc. Zenéjében leginkább a Meditation in the Woods ikerpárja, de tiszta ének helyett itt extrém vokalizálást kapunk. Legalábbis a szám feléig, ahol bejön egy akkor refrén, amit nehéz kitörölni az emlékezetből. Engem leginkább a 80-as évek dark wave/new romantic vonalára emlékeztet, aztán lehet, hogy Andrásnak teljesen mások voltak a hatásai. Kiváló nóta, ha második klipet terveznek, én erre szavazok!

Álom hava – Egy nyugodt nóta, mely zongorára és különféle hangeffektekre íródott. Itt ismét az Ulver ugrik be, olyannyira, hogy András egy kicsit túlzásba is viszi a Garm féle ének/beszéd imitálását. Ennek ellenére, vagy épp ettől, nagyon jó kis nóta ez, nagyszerű dallamokkal, sötét hangulattal.

Esthajnal – Az utolsó nóta is nyugodt, elszállós, hangulatilag ráfért volna a Tiamat mesterművére, a Deeper Kind of Slumber-re is, ami azt hiszem, hogy mindent elárul róla.



Sok munka lehetett e mögött a lemez mögött, de úgy vélem, hogy megérte várni rá, mert egy beskatulyázhatatlan mestermű született, melyet a nyitottabb gondolkozású metalfejeknek nyugodt szívvel tudok ajánlani. A lemez hangzását is érdemes kiemelni, le a kalappal Scheer Viktor produkciója előtt, egy minden izében tökéletes és arányos hangzást sikerült kreálnia. Azt hiszem, hogy András zeneszerzői képessége eddig sem volt kérdéses, de amit itt letett az asztalra, azt mindenképpen csak dicséret illeti.