Faces of Suffering (2016)

Csabi
t régebbről ismerem, és az mondjuk túlzás, hogy sokat tudnánk egymásról, de mivel rendszeresen küldözgetett hallgatnivalót, képben voltam a zenekarral kapcsolatban. A demós korszakukban nem gondoltam volna, hogy idáig növi ki magát a Begotten Silence. A hat éve létező budapesti társaság bemutatkozó lemezét hallhatjuk, amit egy demó és egy EP előzött meg.
Műfaji szempontból ez a vonal abszolút nem az én asztalom és ízlésvilágom, de ezek a fiatal srácok meg tudták a dalokat úgy fűszerezni, hogy bentragadjon a cucc a lejátszómban. A másik része a dolognak az a bizonyos mondás Nick Masontól a Pink Floydból, hogy a tegnap lázadóiból lesznek a holnap vaskalaposai. Persze a vaskalaposoknak is megvan erre a vissza-dumájuk, miszerint nem erről van szó, csak nem akarnak meghasonlani. Nos, én most egy meghasonlott leszek, mert a Faces of Suffering bizony tetszik. De legalább beinthetek azoknak, akik vaskalapossággal vádolnának. Na, már megint magamról beszéltem. Elnézést...


Mintegy 43 percnyi dallamos death metal zenét kapunk, amiben felületes hallgatással nincs semmi új, már-már legyintenénk rá, hogy 100% kópia és a divathullám meglovagolása (egy 10 évvel ezelőtti divathullámé)... De nem, és nem... Tessenek szépen belefolyni a dalokba, és észrevenni hogy a kötelező körök, a metalcore klisék mellett ott van mindegyikben valami, amivel fel van tuningolva a koktél, amin tapintható a más lenni akarás, és bár ezen betétek legtöbbje szintén hatás, mégis arra utalnak, hogy a csapat iszonyú fejlődőképes.

Az első két dal odabaszós death bomba, a harmadik, Spectral Revelationban jön az első meglepetés, konkrétan a dalkezdésnél. Pár másodperces ambient betét helyett egy valódi szellős felvezetés hallik, és ezt bevállalásnak veszem, nagyon jót tesz az összképnek. Aztán a Maggot Injectionnál visszavesznek a tempóból, és egy málházósabb, jobban felépített dalt hallhatunk, aminek óriási befejezése kerekedett. Ezek azok a részek, amik például nagyot dobnak a produkción. A The Canvas of Tormentben visszatér a lendület. A fordított dobtéma, majd a blast zúz, és hallunk egy hatalmas feszültségoldó refrént is. 
Szunnyadó egy magyar nyelvű darabja a lemeznek, és ez itt az igazi mélyvíz, mivel angol dalszöveget írni nem nagy kunszt, a rövid szótagok ügyesen tilitolizhatók, és egy gagyi szöveg is eladhatóbb. A magyar szavak hosszabbak, nehezebb őket pakolgatni, mivel a szótagszám erősen korlátozó tényező. Nincs azonban gond a magyar szövegekkel sem itt, szépen össze vannak rakva. A dal szaggatott témája meg nagyon süt, igazi bólogatós nyomulás. A basszusgitár a kiállásnál meg jól oldja az acélfolyamot. Okos építkezés ismét. A Vörös Béklyó a következő magyar nyelvű cucc. Okos dallammenet, jó riffelés jellemzi, a bontások is ötletesek. Egy perc után nagyon hatékonyak a gitár magas hangon lefolyatott trillái. Kifinomult, jó tervezés, ami még egyszer visszatér. A nóta végén meg hallhatunk egy rövidke basszusszólót is. A dal befejezésekor a briliáns gitárhisztériáról meg a brit Sikth jutott eszembe.

A hangzás abszolút versenyképes, korszerű. Ez persze a hátránya is, mert vérmetalos fülek kellenek ahhoz, hogy egészben lemenjen, de hiszem, hogy ez a kiadvány megtalálja azokat a füleket. Amit egy kicsit soknak érzek az az ének. Nem hangerőben, hanem előadásban. Ha egy kicsit kevesebbet nyomna magából Csabi, akkor egy jobban átgondolt, dinamikusabb énekfolyamon keresztül több érzelmet lehetne közvetíteni. Valószínűnek tartom, hogy pár szavanként lett felüvöltve minden, ami veszélyes játék, mert ha nem jók a vágások, valószínűtlen lesz az egész. Ezért kapacitálok minden énekest arra, hogy vállaljon be hosszabb részleteket egyben üvöltve, így kell az erőt tartalékolni - és igen - nem lesz akkora robbanás az extrém ének, de mindenekelőtt élőbb lesz, hihetőbb. A dob is statikusan szól egy kicsit, a blasteknél nem lehet azt úgy verni, és a gyors duplázásoknál is be kellett volna humanizálni a dolgot. Ami nagyon jó viszont az énekben, hogy nem süllyedtek le a ma előszeretettel alkalmazott gagyi, beszoptatós hörgés - dallamos ének cirkulációjáig.

Amit kiemelnék az a zenekar nagyon szimpatikus kommunikációja a világ felé. Igényes és részletes honlapot csináltak, amin rengeteg információ található. Az arányok pont megfelelőek, a tagok be vannak mutatva, de nincs jópofi faktor vagy önfényezés, a srácok értik azt, hogy ezzel csak rövidtávú feltűnés kelthető. A Facebookon a lemezmegjelenés fizetett hirdetésként jelent meg, így sajnos boldog - boldogtalannak megmutatja a rendszer, de ezt sajnos nem nagyon lehet szabályozni. A Facebook egy kalap szar, de egyelőre nem nagyon van más, ha hirdetni akarsz. Illetve van, de azt talán hagyjuk :-D Arra akartam itt kitérni, hogy a negatív véleményeket is megköszönik.

Nagyon szorítok a Begotten Silence-nek, mivel ez egy átlagon felüli debütlemez. Amit javasolnék az a sablonoktól való elkanyarodás, némi visszaásás a múltba (igen, elsőre belegondolva ez üti egymást, de ha a visszakanyarodást mondjuk három évtizedre vetítjük, akkor nem), valamint az ének és a dob élőbbé tétele. Ha megfogadják, még ennél is sokkal jobb és izgalmasabb lesz a zenéjük, ha meg nem, már akkor is egy kiváló hazai death metal zenekart hallgathatunk a jövőben.


 
Begotten_Silence_Faces_of_Suffering_2016
Kiadó:
Stílus:
melodic death / okos metalcore
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Massacre Instinct (04:44)
2.Escalate (03:39)
3.Spectral Revelation (05:04)
4.Maggot Injection (04:50)
5.The Canvas of Torment (03:26)
6.Szunnyadó (04:24)
7.The Engine of Hate (03:54)
8.Omnipresent (03:50)
9.Vörös béklyó (04:46)
10.Begotten Silence (04:01)
Írta:
Nagaarum
2016. március 15., kedd, 09:56
Facebook:
Begotten Silence - Sebek által EP (2013)
Kritika, 9000Sanyi @ 2014. február 2., vasárnap, 08:39
Begotten Silence - Demo 2011 (2011)
Kritika, oldboy @ 2012. október 19., péntek, 15:07
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.02 seconds to render