Puscifer
Money Shot (2015)
 
Azt hiszem, hogy Maynard James Keenan nem nagyon szorul bemutatásra, hiszen mind a Toollal, mind az A Perfect Circle-el olyan minőséget teremtett az elmúlt huszonpár évben, ami megkérdőjelezhetetlenül beírta nevét a rock / metal nagykönyvébe. Persze mind a két említett bandában igen komoly zenésztársakkal együtt érte ezt el, mindenképpen hasonlóan kiemelkedő érdemekkel rendelkeznek ők is, ezt nem szabad elfelejteni. Na, de most éppen Maynard idén húsz éve alapított Puscifer nevű projektjéről lesz szó. A formáció bár '95-ben kelt életre, aktív zenei pályafutása 2007-ben indult meg igazán és innentől érkeznek kisebb - nagyobb szünetekkel az EP-ék, single kiadványok, remixek, dalok, klippek és persze ebbe a kötetlen alkotási folyamatba becsúszik egy-egy nagylemez is. Az idei Money Shot egészen pontosan a harmadik "egész estés" kiadvány a banda életében.
 

Azt tudni kell, hogy míg Maynard a Toolban éli ki a progos, metalos énjét, addig az A Perfect Circle egyfajta alternatív rock vonulaton mozog, míg minden egyéb másnak ott a Puscifer. De mi is ez az egészen más Maynard tekintetében? Ez egyfajta szabad zenei kinyilatkoztatás, ami a pszichedelikus ambienten keresztül az indusztriális hatásokat is magán viselő eklektikus rockon keresztül a szürreális zajképekig mindent magába foglal, ami csak érdekli Maynardot és távol esik a két másik csapat világától. Persze nem lenne akkora zseni, amekkora, ha ezeket a hatásokat, stílusbeli kicsapongásokat nem egy maximálisan hallgatható, hipnotikus és mind megszólalásában, mind színvonalában egységes egészbe integrálná. Míg anno a "V" is for Vagina egy maximálisan kísérleti anyag volt, majd a Conditions of My Parole egy komplex és lüktető zenei atombomba, addig a Money Shot maga a megtestesült visszafogott zenei magasiskola.
 

Elsőre úgy éreztem, hogy a friss album kevesebb a Conditionnél, aztán rájöttem, hogy nem kevesebb, hanem egyszerűen másról szól. Ugyanazokkal a zenei eszközökkel ugyan, de más közegben, más állapotban fejti ki hatását, más a működésmechanizmusa. Amíg a Condition harsányan lüktetve vált eggyé a hallgatóval, szinte betolakodott a személyes aurámba és a maga képére formált, addig a Money Shot a hallgatóra vár. Nekem kellett megteremtenem a megfelelő körülményt ahhoz, hogy feltáruljon. Csak akkor beszél hozzám, ha odafigyelek rá. Akkor nyílik meg az a leheletfinom zenei közlés ami a lemez sajátja, ha hajlandó vagyok minden rezdülését felfogni, értelmezni és feldolgozni. Akkor viszont zavarba ejtő nyíltsággal kiáltja a hallgató képébe azt a dalszerzői és kompozíciós fölényt, amivel rendelkezik. Ez a fölény pedig abban a selyem finomságú dalszerzésben testesül meg, ami egy-egy hanggal, egy-egy énektémával képes egy egész szobát betelítő aurát létrehozni.
 

A dalszerzői és Maynard énekesi képességein felül egy külön szintet képvisel a Money Shoton a stúdiómunka is, ami bár technikai jellegű munka, ezen a lemezen mégis csak a művészet eszközévé, szerves részévé válik. És itt most nem csak arról a hangzásbeli tisztaságról beszélek, ahogy minden hangszer, minden hang, minden dallam megszólal, hanem azokra az apróságokra, ahogy a bal oldalon megszólaló basszusra egy pillanat múlva jobb oldalon reflektál egy effekt, majd középen visszahúzódva átköt az akusztikus gitár, hogy minderre lágy szellőként érkezzen meg az éneksáv. Átfolyva a teljes hangzásképet, majd visszahúzódva, hogy ismét valami más történjen minden szellemi, lelki és fizikai síkon.
 

Úgy érzem, hogy ez a lemez, több mint egyfajta experimentális, néhol avantgárd rock dalok gyűjteménye. A zenei élménynek szerves részévé válik az, ahogy a fizikai teret kihasználja és ahogy a hallgató érzékeivel játszik a hangzás. Ez egy olyan szintű megszerkesztettség, ami csak is a legnagyobb mesterek sajátja. Hogy ezt egy pillanatra sem használja tolakodóan, egy pillanatig sem veszi át a zene helyét, csak kiegészíti azt, az már csak hab a tortán. Ha valaki belevágna ebbe a lemezbe, akkor ajánlom az alábbi körülményeket: nyugodt, csendes, zavartalan egy óra és egy tökéletes térhangzású stereo hi-fi rendszer, egy szék a szoba közepére és az átlagosnál kicsit magasabb hangerő, ami még épp nem válik megterhelővé a fül számára, csak betelíti az egész helyiséget. Páratlan élmény! Ahogy nekem kimondottan nem működött: fejhallgatóval, fülessel, utcán, zajban, beszélgetés közben. Jó szórakozást!


Puscifer_Money_Shot_2015
Kiadó:
Stílus:
experimental - indusztrial - rock
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Szörnyű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Galileo
2.Agostina
3.Grand Canyon
4.Simultaneous
5.Money Shot
6.The Arsonist
7.The Remedy
8.Smoke and Mirrors
9.Flippant
10.Life of Brian (Apparently You Haven't Seen)
11.Autumn
Írta:
emp
2015. november 7., szombat, 14:12
Facebook:
Puscifer - Conditions of My Parole (2011)
Kritika, oldboy @ 2011. október 16., vasárnap, 10:58
Tool - Lateralus (2001)
Kritika, Amarant @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
© 2001-2022 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.009 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'su5guavuvpsqk7ikf1bn92drn2','','szoveg|s:7:\"XNJUIGP\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:11:\"bobgore.php\";lyricsrow|i:1;','3.239.4.127','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1