Raise Hell
Written In Blood (2015)
 
 
A 2000-es években tomboló göteborgi death vihar mára szépen elcsendesült, a jég felolvadt a ház előtt, aminek okán egyre kevesebbszer esek seggre a klasszikus svédacél hallatán. Hogy ennek mi az oka, az érdekes kérdés. Talán az, hogy annyira markáns hangzással és megszólalással rendelkezett ez a vonal, hogy egyszerűen kifutott, kifulladt. Persze azért van még egy - két itt rekedt gólya, aki nem ment el délre megdögleni. Kicsit kopott a szárnyuk, lefogytak, már csak kuporognak a fészek közepén és időnként kikárálnak onnan. Persze a mai napig érkezik 1-2 jó lemez még ebből az alomból, de nagy meglepetésekre már szerintem senki sem számít és inkább a klasszikus darabok kerülnek be a lejátszóba. A Raise Hell igazi klasszikus svédacél, akik anno, bár a figyelemre érdemesebb, ám mégis "B" kategóriás vonalon mozogtak. Ez betudható talán az egész jóra sikerült black metalba hajló debüt utáni stílusváltásnak is. Igen, bármennyire is zseniális lemez volt anno a fiatalos lendülettel, sodró hangulattal és piszok jó nótákkal megáldott Not Dead Yet, a black-death-ből átváltani egyfajta svéd death'n'rollos megfogalmazásra még senkinek sem sikerült zökkenő mentesen. Ezután már hiába állt be a stílusinga a srácoknál a Wicked is My Game-en és a City of The Damneden egyfajta konvencionálisabb skandináv death-re, mert maga a színtér meg épp hullabűzt árasztott. Be is következett egy nem túl meglepő 9 éves kihagyás a srácoknál. 2015 azonban elég jó terepnek tűnik egy visszatéréshez, lévén már kikopott a fülekből az ezer képviselő által leamortizált göteborgi death és talán már a régi kedvencek is koptak annyit, hogy a stílus szerelmesei nyitottabban álljanak egy friss lemez megismeréséhez.
 
Nem árulok zsákbamacskát, a Written In Blood bődületesen jó lemez lett! Azt azért hozzá kell tennem, hogy én mindig is komáltam a csapatot, így nagyon jó reményekkel vágtam bele a visszatérő lemezbe, ami a Dr. Death nyitásával annyit ért el 3 másodperc alatt, hogy a testem összes szőrszála égnek állt. Ez a kezdés egyszerűen letaglózó. Igazi klasszikus tuka-tuka, villám riffeléssel, Jimmy Fjallendhal igazi thrash közeli vokálozásával, ami szerencsére jól mozog a szűk keretek között és mindent kihoz magából, amit csak lehet. Sikítos magasak, reszelős mélyek, gyilkos csorda refrének. A korai Raise Hell egyik ellenállhatatlan vonzerejét számomra az a fajta zabolázatlan fiatalos lendület adta, amit most ismét érzek a már közel sem tinédzser srácokon. Persze a nagy kapkodás helyett most már vérprofi dalszerkezetek és riff hegyek kerültek az előtérbe. Az összkép viszont ismét lendületes, fiatalos és sodró. A hangulaton felül a Raise Hell erőssége az ultradallamos szólókban is megtestesült, amikkel most sem fukarkodnak a srácok. Jonas Nilsson kezébe bele van kódolva egy olyan dallamképzés, amit azonnal fel lehet ismerni, és teljesen sajátos dallamvilágot kölcsönöz a banda szólóinak. A fő riffek zenei megoldások természetesen igazi klasszikus göteborgi csemegék, amik a szélvésztől a málházós zakatolásig a teljes tempóskálát képesek felölelni. Unalomba garantáltan nem fullad a lemez, sőt némi szintetizátorral, tényleg csak nagyon kevéssel, és igazi Maidenes ikergitáros megoldásokkal tökéletesen emel be olyan elemeket a zenébe, amik a változatosság oltárán áldozva gazdagítják a lemez érdemeit. Szerencsére a srácok a Not Dead Yet lemez lazább megfogalmazásának sem fordítottak hátat, így a hangulatosabb, lassabb dalokon keresztül igazi körképet ad a lemez a banda teljes eddigi munkásságából. 


 
Furcsa mód zenei párhuzamot éppenséggel egy szintén svéd, de heavy metalban utazó bandával érzek, ez pedig a zseniális Wolf. Valahogy a riffelés, a tempók és az összhangulat annyira egy gyökérből merít, hogy vannak témák, amire konkrétan rá tudom hallani Niklas Stalvind kiváló énekét. Bár az Engel is autentikus tagokkal és egy jó lemezzel jelentkezett nem rég, én mégis a friss Raise Hellt ajánlom a klasszikus göteborgi vonalat a mai napig kedvelők figyelmébe. Nem tudom, hogy anno a nagy dömpingben hogyan teljesített volna a Written In Blood, de most 2015-ben igazi nyári zápor, felüdülés és kiváló szórakozás!
 
 
 
Raise_Hell_Written_In_Blood_2015
Kiadó:
Stílus:
svéd death
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Dr. Death
2.Six Feet Under
3.Fallen Domination
4.Demon Mind
5.A Blackened Resurrection
6.The Bell of the Reaper
7.We Arise
8.Thank You God
9.In Cold Blood
10.Final Hour
Írta:
emp
2015. szeptember 20., vasárnap, 08:52
Facebook:
Wolf - Devil Seed (2014)
Kritika, emp @ 2014. október 23., csütörtök, 09:39
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render