Most néztem utána a The Project Hate MCMXCIX eddigi ’forgácsos szerepléseinek. Én lepődtem meg legjobban az előző albumukhoz írt Hangpróbás kommentemen, miszerint előbb-utóbb kritika lesz abból a műből. Hát… nem lett…
Úgyhogy ez idáig csupán HP résztvevő volt a csapat, hosszasabban senki sem elemezte ki lemezeiket. Ezért talán pont itt az ideje, hogy górcső alá vegyem a 2014. december 25-én, amolyan karácsonyi szeretetcsomagként napvilágot látott jubileumi, 10. korongjukat. A nem túl rövid című, There Is No Earth I Will Leave Unscorched opuszt.
Az 1999 óta aktív, industrial death metalként aposztrofált svéd projekt kiadványai elég jó kritikákat kaptak a Metal Archives oldalon, a 2009-es album kivételével a többi 90, vagy a fölötti százalékot érdemelt ki a recenziók íróitól. Igaz, több esetben csak egy, vagy két osztályzat átlagából jön ki ez a kiváló minősítés, de így is jelzi, hogy vannak, akiknek nagyon bejön a csapat zenéje. A friss alkotást eddig egy fő kritizálta és le is húzta annak rendje és módja szerint, kemény 25%-ra értékelve azt. Fölmerül a kérdés: magához képest ennyire gyenge muzsikával állt elő a skandináv négyes? Szerintem nem. Bár néhány dolgot én is furcsállok az új albummal kapcsolatban. Azt mondjuk már megszokhatták az "útálatos projekt” kedvelői, hogy a két alapító tagon kívül folyamatosan változik a felállás. Ezúttal is váltott a Lord K. Philipson/Jörgen Sandström alkotta kemény mag, és egy Ellinor Esp nevű énekes hölgyet szerződtettek az aktuális CD-hez. A banda kiadója is gyakran cserélődött az évek alatt, az ezt megelőző, The Cadaverous Retaliation Agenda és a friss korong is rajongói támogatásokból/adományokból készülhetett el, saját kiadásban. Bizony-bizony, a Mouth of Belial Productions magát a zenekart takarja. Szintén közismert tény, hogy a Project Hate tagjai hosszú dalokban, lemezekben gondolkodnak. De ilyen súlyos még sosem volt a helyzet, mint most! Hat szerzemény majdnem 80 percben. A legrövidebb nóta is meghaladja a 10 percet. Ehhez bizony bátorság kell! Ugyanis baromi nehéz tartalommal megtölteni ezeket a monstrumokat! És ezen a téren közel sem lett tökéletes a friss eresztés. Meg hangzás szempontjából se túl combos. Persze megértem én azt az előzetesen lenyilatkozott törekvést, miszerint nem akarnak beállni a "hangerő versenybe”, torzulásig túlkompresszálni a dalokat, mint tette anno Rick Rubin a MetallicaDeath Magnetic-jével. De szerintem túlságosan visszavettek mindenből, így gyakorlatilag akkor sem dörren meg a cucc, ha nagyon föltekerjük a hangerőt. Az előző albumon előtérbe tolt, hangsúlyos basszusgitár is gyengébben szól ezúttal. Mondjuk az is igaz, hogy minden hangszer jól kivehető és arányos a sound.
Tipikus Project Hate dalként indul a Holy Ground Is Not Safe Anymore. A kezdeti férfi hörgés után elég hamar fölcsendül az új énekesnő (lásd a képen!) hangja. Nekem kifejezetten tetszik a karcos, füstös, rekedtes orgánuma. A dallamai pedig néha elég hisztérikusra sikeredtek, ami nálam szintén bejövős! Stílusa egyfajta teátrális élt kölcsönöz a banda számára. A samplerekkel, ipari zajokkal, effektekkel szerencsére ezúttal is okosan bántak, bár én még több kütyüt is elviselnék…
Mindenesetre a 3. perc tájékán beiktatott akusztikus gitáros kitérő ha nem is meglepő, de elég szokatlan a bandától. Ráadásul kifejezetten odaillő. Kiváló kontrasztot képez az alapvetően töredezett, Fear Factory, korai Meshuggah fílinget árasztó gitárjátékkal. Biztos ők is így gondolkodtak, mert a későbbiekben is több dalban hallható akusztikus betét. A majd’ negyed órás Behold as I Become the Great Cold Betrayer gitárszólókkal nyit, majd Ellinor dalolászik egyet. Tény, hogy több számban is gyerekdal/mondóka bonyolultságú dallamokkal operál, de talán pont az egyszerűségük miatt könnyebben rögzülnek ezek a témák. Lehet, hogy nincs olyan jó hangja, mint egyes elődeinek, de szerintem még sose volt ennyire fogós az ének ennél az alakulatnál. Mert valljuk be a férfi extrémkedés mindig is monoton volt náluk, tehát a hölgyekre hárult, hogy némi színt, kapaszkodót vigyenek a vokálmunkába.
Egyébként érdemes fejhallgatóval végigtolni a lemezt, mert a kettes tételben, úgy 8:30 körül nagyon frankó az a prüntyögés. Ha bivalynak nem is mondható a hangzás, de a maximális sztereó élmény garantált!
Ahogy a „Row, row, row your boat downstream
Down the waterfall, down the waterfall
Row, row, row your boat downstream
We can still make it although we can't swim
Row, row, row your boat downstream
Down the waterfall”
sorokat énekli Esp kisasszony a következő szerzeményben, az bizony a zenekar történetének legfogósabb momentuma! Később aztán Björk-szerű dallamokat hoz. De a Darkane torok, Lawrence Mackrory is feltűnik ebben a nótában. Összességében úgy érzem a You I Smite, Servant of the Light a korong csúcsnótája.
A maradék három dal szintén rendben van, bár kicsit túl lettek játszva.
Komolyan kíváncsi lennék egy 45-50 perces The Project Hate korongra! Kaptunk már tőlük sok 70-80 perces művet, ideje lenne megpróbálkozniuk némi mértéktartással. Kipróbálhatnák a rövidebb (5-6 perces) dalok szerzését! Bár gyanítom maradnak a "jól bevált” módszernél…
Ha nem is minden tekintetben nevezhető pályafutásuk legjobban sikerült alkotásának a There Is No Earth I Will Leave Unscorched, a női énektémák fogóssága miatt erre a lemezre évek múlva is emlékezni fogok!