A hazai Neverheard disztró nem kis vállalkozást vitt véghez: az 1995-ben alakult szegedi Dusk 20 éves évfordulója alkalmából gyűjteményes kiadványt jelentet meg március 9-én, ami remaszterelt formában tartalmazza a zenekar eddig összes megjelent anyagát, plusz eddig kiadatlan felvételeket. Ráadásként mindezt kazetta formátumban, fekete műbőr díszdobozban tálalva. Különösen érdekes számomra ez a gyűjtemény, nem csak önmagáért, hanem mert ez idáig egy album kivételével nem ismertem a banda munkásságát, szóval egyszerre fogadhattam be az életművet a mára inkább csak underground különlegességnek számító adathordozók segítségével.
A Dusk gyakorlatilag a Туман zenekarban basszusgitáron játszó Shadow zenekara, a metal enciklopédia szerint jelenleg ő a zenekar egyetlen aktív tagja. A korábbi tagok névsorában szerepel Akharu, mint basszusgitáros, az ő neve egyébként mindegyik kazetta borítójában említésre kerül. Hárman is ültek az idők folyamán a dobok mögött: Tamás Sándor (ex-Masqim Xul, ex-Ahriman, ex-Nebron,ex-Diecold), Gorgo (Johnny Hotrod, Sun Valley, ex-Barbears, ex-Gire) és Gelal (Туман, ex-666, ex-Diecold, ex-Goblin Gore, ex-Marblebog). 2004-ben a bandában játszott még gitárokon Vorgrov (Marblebog, ex-Apokalipszis Árnyék, ex-Teth, ex-Dög, Fahalmaz, Nopheleth, Nora, Paluster Rex,Worguldum, ex-Funebre, ex-Туман (live), ex-Diecold).
Mélyreható elemzések helyett megpróbáltam leírni dióhéjban a benyomásimat a felvételekről.
Beginning. A szalag két anyagot tartalmaz: a ’95-ben megjelent Fight of the Soul és a három évvel későbbi Recognizing Ourselves című demókat. Érdekes lenne tudni, hogy milyen visszhangja volt annak idején ezeknek az felvételeknek. A Fight of the Soul enyhén szólva igen erős korai Burzum hatásokat mutat vokális téren, a zenei rész pedig becsületére vált volna bármelyik magyar punk bandának a nyolcvanas évekből. Inkább csak érdekesség, a teljesség miatt van értelme, mint hallgatnivaló, számomra nem adott sokat a négyszámos bemutatkozás.
Sok idő telik el ’98-ig, mire megérkezik a Recognizing Ourselves és ezt hallani is. Búcsút intettünk a punk hangzásnak, dalok vannak és riffek és hangulat. Az ének maradt a magas hangon acsargós verzió, de ez nem baj, sőt, remekül illeszkedik a többnyire gyors tempójú, korai Darkthrone és Burzum keverékének ható dalcsokor zenei folyamára. A felvétel jó, de azért aki idegenkedik az erősen demós megszólalástól, az nem fogja sokszor hallani. Persze aki egy ilyen kiadványt beszerez, az vélhetően nem érzi ezt problémának.
The Shadowsoul. 2002-ben kijött a harmadik demó, a Stygian Shadows kiadásában megjelent Scream of the Soul, melynek dalai a következő albumon hallhatók majd (The Darksoul's Scream). Az első teljes album azonban a 2003-mas Shadowsoul. Azért itt már az én gyenge agyam kezdte elveszíteni a fonalat a shadow-soul-scream címek, nevek zavarában. A Burzum és Forgotten Woods hatások megmaradtak, a duóvá szűkült banda zenéjében nagyobb teret nyertek a középtempós és a lassabb témák, persze a gyorsulós részek sem maradnak el. A legnagyobb bajom a Shadowsoullal, hogy nem sikerült igazán izgalmas dalokat pakolni a közel egy órás játékidőbe. Elcsordogál a háttérben, erdei sétákhoz tökéletes háttérzene, de zeneileg nem igazán ad kapaszkodót.
The Darksoul's Scream. Szóval a The Darksoul’s Scream dalai a 2002-es Scream of the Soul kiegészülve a Return című tízperces szerzeménnyel. Az öt szám háromnegyed órán át szól a lejátszóból. Az anyag hangulatában igen hasonló a Shadowsoulhoz, minőségében azonban lekörözi azt, legalábbis nálam sokkal jobban betaláltak a nóták. 2005-ben jelent meg, azonos évben a következő, tényleg új dalokat tartalmazó sorlemezzel.
Carpathian Darkness. A 2005-ban megjelent album a személyes kedvencem az életműből. A korai Bathory hangulatot árasztó Power of Darkness, a Judas Iscariotos tempók és persze az elmaradhatatlan Burzum érzés sajátos elegye teszi a hat számos lemezt egy velejéig erős black metal produktummá, melyhez a borító és Shadow kellemesen klisés szövegei adják a kelet-európai fűszert. Az Enter the Realm of Death gitárhangzása a legendás Thousand Swords (Graveland) albumot idézi, a dobjáték szerencsére nem. A háromnegyed órás anyagot a hétperces Follow the Call zárja, sötét és hideg erdőkről van benne szó (ezeknek a hívását követi). Lassú, himnikus tétel, tematikájához méltón. Éles hangulati váltás ez a megelőző albumokhoz képest, de mindenképpen pozitív.
Deathgate. Az egy évvel később kijött Deathgate egyenes folytatása a Carpathian Darknessnek, bár az ott található hangzás nekem jobban bejött. Az album hat száma nekem valahogy folyton a korai Darkthrone-t idézte, ami persze nem negatívum, sőt. Nem tudom, csak sejtem, hogy az intrót követő Dead is the Black Metal szövegében a legendás Dead előtt tiszteleg. Korrekt anyag, szintén lassú zárással.
Pray for Death. Ez az első Dusk lemez, ahol az album cím ellenére minden dal magyarul szólal meg. Egyperces felvezető után csapunk a lecsóba. A közel egy órás anyagot egyértelműen a 19 perces Örök Álmok uralja, melyet három egyenként 7-10 perc körüli tétel követ, majd egy rövidke outro. Lassan felépülő darabok, időnként a Hvis Lyset tar Oss ugrott be, de a nemrég megjelent új Vragot is említhetem összehasonlítási alapként. Nincs bajom a magyar nyelvű extrém énekkel, de azért valahogy mindig szokni kell, nem tudom, talán az erősebb artikuláció miatt hat furán, mint mondjuk a legújabb Tymah albumon is. Rendkívül monoton és repetitív utazás az egész lemez, nyilván szándékosan, én szeretem az ilyet, de sokaknak ez valószínűleg már megfekszi a gyomrát.
Örök Halálban. Akinek a Pray for Death monotóniája is sok volt, az meg se próbálkozzon a 2009-es Örök Halálban lemezzel. A negyven perces anyagot három tétel alkotja, de gyakorlatilag azt az érzést kelti, mintha egy dal menne végig. Gitártémákat, dobjátékot és hangzást tekintve is rendkívül homogén az album, a vokál sem nyújt sok kapaszkodót. Mire a negyedórás Pokol Kapuja is véget ér, a hallgató már tényleg ott érzi magát. Nálam ez még mindig működik, de már tényleg tapasztalt elmeroggyantnak kell lenni az Örök Halálban maradéktalan élvezetéhez. Persze ne essék félreértés, aki szereti a lassú, hosszú és monoton fekete fém darabokat, annak telitalálat a cucc.
Book of Satan. A 2011-ben megjelent Book of Satan az egyetlen album, melyet korábban is ismertem és rendszeresen hallgattam. A Dusk ez idáig utolsó sorlemezén hallható zeneanyag tükrében különös, hogy nem kerestem a korábbi lemezek társaságát, bár meglepődtem volna, ugyanis a lemezen egy teljesen más Duskot hallani, mint amit eddig ismertünk. Emlékszem, mikor először belehallgattam a Book of Satan dalaiba, folyamatosan vártam valamit, hogy elkezdődjön, mintha az egész album egy nagy intró lenne. Nyilván nem lett volna így, ha tudom, mire számítsak, de egész mást vártam. A bő félórás album hat tétele gyakorlatilag egyfajta ritualisztikus ambient jellegű zene, melynek azért továbbra is szerves része a torzított gitár és a dobok. A rendkívül sötét hangulatú, klausztrofób zenealapot kíséri a sátánt bemutató és dicsőítő sorokat torokénekkel elmormogó vokál. Nem tudom, hogy lesz-e még Dusk lemez, de a Book of Satan méltó koronája a terjedelmes életműnek.
A kliencedik szalag: Satan’s Laws. Hat, korábban kiadatlan felvétel található az utolsó kazettán. Az első négy 2010-ben került rögzítésre és egy nagyon jó irányát képviselik a Dusk fejlődésének. Szívesen hallanék még hasonlót a jövőben, talán egyszer. Gyors, sodró tempójú black metal tételek ezek, jól átgondolt gitártémákkal és a Book of Satanon hallható torokénekre hajazó hangszín alkalmazásával. A dalok címei angolul lettek feltűntetve a borítón, de magyarul lettek felénekelve. Az ötödik szám a Burzum első börtönalbumáról való Moti Ragnarokum című dal feldolgozása 2006-ból, korai Burzum hangszereléssel és vokállal felvértezve. Emiatt kicsit zavarban is vagyok, hisz az eredeti az instrumentális volt, bár a borítóban szerepelt kísérőszöveg. Elképzelhető, hogy valami ilyesmi született volna a dalból annak idején, ha Varg mester nem vonul el hosszabb távú kényszerpihenőre. A gyűjteményt záró Whisper from the Abyss eredetéről nem sokat tudni, 2003-ból származik, ami azonban hallható, hogy egyik korábbi album tematikájába sem illeszthető be igazán, talán ezért sem került elő eddig. Kár lett volna érte, igazán hangulatos, lassú és sötét darab. Nem tudtam, mire számítsak a bónusz kazettától, talán valami régi fiókból előkerült porszívófelvételeket vártam, de kellemesen csalódtam, az új dalok remekül megállják a helyüket.
Összegezvén a hallottakat, kijelenthetem, hogy örülök, hogy a birtokomban van a tizenegyedik példánya ennek a kiváló gyűjteményes cuccnak. A kiadvány külleme mindent visz, nem is tennék hozzá sokat, a lenti képen megcsodálható (nem, a lánc nem része a kiadványnak). Egy dolgot csináltam volna másképp, az eredeti borítóképeket én nem rejtettem volna a papírok belső oldalára. Értem én, hogy a közös kép használata uniformizálja a kiadvány darabjait, de nekem kissé fura, hogy mindegyik kazetta ugyanolyan kívül, leszámítva a szöveget.
Pontozni nem sok értelme van egy ilyen gyűjteményt, szóval nem is teszem. A különleges darabok gyűjtőinek ajánlott, a Dusk zenéjét kedvelőknek pedig kötelező a doboz beszerzése, a Neverheard disztrónál lehet érdeklődni.