Nyújtsa fel a kezét, aki várta az új Ne Obliviscaris lemezt!
Jól van, vagyunk egy páran!
Nyilván akadnak olyanok is, akik szerint "túlértékelt” az ausztrál banda. Sebaj, semmit sem muszáj meghallgatni! Kivéve, ha Hangpróba résztvevővel van dolgunk… :D

Én mindenesetre örülök annak, hogy a debütáló nagylemezhez képest viszonylag hamar megérkezett a folytatás. Ugyanis emlékezhetünk arra, hogy anno a bemutatkozó demo és a Portal of I között eltelt 5 év. Ehhez viszonyítva a Citadel rekord sebességgel készült el. Igaz, több mint 20 perccel lett karcsúbb elődjénél. Viszont ezen csakis vadiúj szerzemények kaptak helyet, nem reaktiváltak egyetlen régebbi nótát se!
Ellenben kapunk egy 48 perces minőségi, extrém progresszív metal korongot. Én simán elviseltem az első lemez 70 perc fölé kúszó játékidejét is, de megértem azokat, akik szerint az ilyen töménységű muzsikákból elég a kisebb dózis. A 6 friss dalból 3 instrumentális. Ezek a rövid, átlagosan három perc hosszúságú tételek. A másik hármas viszont a zenekar szokásához híven 10 perc körüli, vagy inkább jóval a fölötti hosszal bír.

Zongorával nyit a Painters of the Tempest (Part I): Wyrmholes. Aztán ahogy az első perc letelte után megszólal Tim Charles hegedűje, azt hihetnénk, hogy nem is ő húzza, hanem a Ghymes frontembere, Szarka Tamás. És a későbbiekben is alkalmazza ezt a Tamásra oly jellemző technikát. A Painters of the Tempest (Part II): Triptych Lux-al aztán beindul az extrém prog. gépezet! Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy egyik tag sem felejtett el zenélni! Brendan bőgőjátéka kapcsán olyan nevek sejlenek fel, mint Cynic, Atheist, Death. Ha valaki csak a basszussávot figyeli az album elejétől végéig, az sem fog unatkozni!
De ajánlom, hogy ne csak azt figyeljétek!
Hisz egy csomó nagyszerű megoldásról, momentumról maradnátok le akkor.
Kiválóbbnál kiválóbb hangulati-és zenei váltások, gitár-és hegedűszólók, fogós énektémák hallhatók a Citadel-en! Mindez megspékelve lehengerlő dalszerzői kvalitásokkal. Mert ezek a fickók nem csak témákat halmoznak, pakolnak egymás hegyére, hátára. Itt bizony első osztályú DALokat hallhatunk! Nyilván nem 2-3 perces popslágerekre kell esetükben gondolni. Szóval elismerem, időigényes tevékenység a Citadel felfedezése. Nekem se ment elsőre. Se másodjára. Harmadjára is még csak kapizsgáltam a dolgokat.
De éreztem, hogy ez jó. Sőt, kitűnő. Érdemes rá időt szánni. És igazam lett! Méltó folytatása ez az opusz a Portal of I-nak. Megtalálhatóak rajta a csapat stílusjegyei, de új színek is kerültek a palettára. A Pyrrhic belassult, tamozós középrésze mekkora már!



Addig szélvészgyors tempón dübörögtek, aztán hirtelen érkezik ez a váltás, és törzsi hangulatban relaxálhatunk pár percig. Zseniális húzás!
De biztos vagyok benne, hogy akadnak még olyan apróságok, amiket eleddig nem fedeztem fel. Magyarán: még jó ideig szolgál szellemi táplálékkét ez a lemez. Hisz a feltérképezetlen területek feltárása, legyen szó bármiről, mindig olyan kihívás, ami elől meg lehet futamodni, de nem érdemes.

Gyorsfogyasztók ellenben messziről kerüljék el a bandát és albumaikat!